Egy jó állásért önmagunkat kell legyőznünk

Vannak, akik azért nem merik beadni a jelentkezésüket, mert félnek, hogy úgysem veszik fel őket, mások pedig elképzelhetetlennek tartják, hogy félóránál messzebb utazzanak naponta dolgozni.

Kép: EU

A jelentkezők interjúvolása során is rendre találkozni bizonyos alapfélreértésekkel. Vannak, akik azért nem merik beadni a jelentkezésüket, mert félnek, hogy úgysem veszik fel őket, mások pedig elképzelhetetlennek tartják, hogy félóránál messzebb utazzanak naponta dolgozni. Pedig egy jó állás megszerzéséért először magunkat kell legyőznünk. A vállalkozókedv és a merészség talán az a tulajdonság, amire leginkább építenünk kell, ha állást szeretnénk találni” – mondta a JobGroup részét alkotó cég vezetője. A munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó Job Kft. összeszedte a leggyakoribb sztereotípiákat, amelyeket kifogásként használnak az álláskeresők.

1.            „Nem érdemes beadnom a jelentkezésemet, úgysem vesznek fel”

Ha a kiírásban szereplő feltételeknek eleget tesz a pályázó, mindenképpen érdemes pályáznia. A kiválasztás a munkaadó feladata, választani pedig azok közül tud, akik beadták a jelentkezésüket.

2.            „Mindenképpen Pesten (Debrecenben, Szegeden stb.) akarok dolgozni, nem tudok naponta sokat utazni”

Ez egyike azoknak a mentalitásbeli kérdéseknek, amin érdemes változtatni. Első hallásra talán elképzelhetetlennek tűnhet az ingázás, költözés vagy több utazás, de alaposabban végiggondolva megéri belevágni.

Fotó az önéletrajzban: meglepő eredmények
Jóképű férfiként kifejezett előny, vonzó nőként inkább hátrány az önéletrajzhoz mellékelt fotó – derül ki egy izraeli kutatásból. Az eredmény némileg meglepő, de megvan az oka. Kell egyáltalán fotó az önéletrajzba?
3.            „Rosszat hallottam a cégről, oda biztos nem jelentkezem”

Mindenképpen több helyről érdemes tájékozódni az adott vállalatról. Érdemes felkeresni a cég honlapját, az internetes fórumokon rákeresni, vagy több olyan ismerőssel beszélni, akik esetleg ott dolgoztak.

4.            „Nem felelek meg minden elvárásnak”

Ha alapvető feltételről van szó, mint például végzettség, akkor természetesen ez kizáró ok lehet. A hirdetések azonban nemegyszer tartalmaznak olyan leírást, ahol azokról a dolgokról esik szó, amelyek előnyt jelentenek. Ha még csak elkezdett valaki egy adott területtel foglalkozni, vagy most vesz részt olyan képzésen, ami révén az adott feltételt biztosítja, mindenképp érdemes ezt feltüntetni és jelentkezni.

5.            „Márpedig én multihoz nem megyek dolgozni / Márpedig és kis céghez nem megyek dolgozni”

Minden cég más, nem érdemes eleve előítéletesen gondolkodni, sztereotípiákból kiindulni. Arról a konkrét cégről kell minél többet megtudni, amelyik az adott állást hirdette. Sőt, az is igaz, hogy „lakva ismerszik az ember”, vagyis egy munkahelyet igazából belülről, ott dolgozva lehet megismerni, és hosszabb távon eldönteni, ott akar-e maradni az illető.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo