álláskeresők cikkek
Kezd betelni a pohár a magyar munkavállalóknál
Új munkavállalót nehéz találni, miközben a hűséges kollégákat egyre jobban frusztrálja a munkateher és az újaktól elmaradó juttatások szintje.
Hány magyarnak nem volt munkája a nyár végén?
A foglalkoztatottak átlagos száma harmadik hónapja változatlan.
Egyre több vállalkozás kér vissza nem térítendő támogatást álláskeresők felvételéhez
Már több mint kétezer álláskereső elhelyezkedését segítette az augusztusban indult program.
Bővítenének a cégek, csak van egy nagy gond
A következő negyedévben a hazai munkáltatók 30 százaléka jelez előre bővülést jelenlegi munkaerő-állományában, miközben csökkentést 17 százalékuk tervez. Rekord magas 39 százalékos foglalkoztatási szándékot jeleztek a Nyugat-Dunántúl munkáltatók.
Nem könnyű az álláskeresők dolga
Jelenleg többnyire abban a szerencsés helyzetben vannak az álláskeresők, hogy válogathatnak az állásajánlatok között. A munkáltatók így hangzatos hirdetésekkel, különleges ajánlatokkal próbálják felhívni magukra a figyelmet. A HR-marketing “álarca” mögött azonban nem mindig az rejlik, amit láttatni szeretnének. Összegyűjtöttünk néhány olyan dolgot, ami döntésükben segítheti a leendő munkavállalókat.
6 trend, amely meghatározza a munkaerőpiacot 2022-ben
A koronavírus-járvány okozta korlátozások nagy részét szerencsére már magunk mögött hagytuk, a pandémia hatásai ugyanakkor sokáig velünk maradnak majd: várhatóan továbbra is meghatározó marad a hibrid munkavégzés, a digitalizáció pedig még inkább felgyorsulhat. A munkaerőpiac az előrejelzések szerint újra felpöröghet, csak épp a hangsúlyok változtak meg, egyre népszerűbb például a szabadúszás. Ismét felszínre kerülhet az átképzés fontossága, a hiányszakmákat tekintve pedig a cégek is egyre nyitottabb hozzáállásra kényszerülhetnek a jelöltekkel kapcsolatban. Az Enloyd HR tanácsadó cég hat pontban szedte össze, milyen munkaerőpiaci trendek várhatnak ránk 2022-ben Magyarországon.
Így csábítja vissza sok cég a korábbi kollégáit
A volt alkalmazottak nagyszerű, ám korábban méltatlanul hanyagolt lehetőséget jelentenek a cégek toborzási erőfeszítései számára – mondja Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. A vállalat 15 éve működő technológiai és analitikai központja a „bumerángozó” kollégák számának növekedését tapasztalta az elmúlt években. A visszatérők szerint az érdekes karrierlehetőségek, a támogató közösség, illetve a magánélet és a munka egyensúlya a fő tényezői a visszatérésnek.
Hazajönnek a külföldön dolgozók magyarok?
A KSH adatai szerint egy év alatt 17 ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma.
Sokkal több cég hirdet állásokat most, mint tavaly ilyenkor
Az idei évben erős konszolidáció indult el a munkaerőpiacon, ami a pandémia előtti, 2019-es állapot felé mutat. Az első negyedévben már körvonalazódott a várható visszarendeződés, stabilizálódott a helyzet, majd meredek növekedés kezdődött az álláshirdetések számában: egyértelművé vált, hogy a vírus harmadik hulláma végül mégsem rázta meg annyira a piacot, mint ahogyan arra az előrejelzések alapján számítani lehetett korábban – derül ki a Profession.hu friss, második negyedéves jelentéséből.
Javulnak a foglalkoztatási adatok
Csökkent a munkanélküliségi ráta márciusban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamában, de így is 1,2 százalékponttal haladja meg a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó hónapban, tavaly februárban mért szintet.
2020 végére stabilizálódott a hazai álláspiac - mit hozhat 2021?
A koronavírus második hulláma már egyáltalán nem érte a márciusihoz hasonló sokként a hazai munkaerőpiacot. 2020 utolsó három hónapja a stabilizálódás és a jövőre való felkészülés jegyében telt, az új álláshirdetések száma csupán egy százalékkal maradt 2019 azonos időszakának szintjétől – derül ki a Profession.hu negyedik negyedéves jelentésének adataiból.
Erre senki nem számított: komoly fordulat Amerikában
A pénteken közzétett adatok szerint májusban csökkent az Egyesült Államokban a munkanélküliek száma. A most közölt adat alapján a munkanélküliségi ráta is javult.
Nagy segítség jön az álláskeresőknek és az állami cégeknek
Egy folyamatosan frissülő, munkaerőigényt mutató adatbázis segítheti nemsokára az álláskeresők elhelyezkedését a járványhelyzet ellenére is munkaerőhiányos állami vállalatoknál - értesült a Magyar Nemzet.
Már több százezren keresnek állást a koronavírus hatásai miatt
Ígéretesen alakult az év eleje a munkaerőpiacon a veszélyhelyzet kihirdetéséig. Március 11-e után helyzet azonban drasztikusan megváltozott.
Fél szemmel mindig a munkalehetőségeket lesi a magyar
Az élethosszig tartó munkahely fogalma mára már a múlté, a digitalizáció térhódításával pedig az álláskeresés menete is teljesen átformálódott. Megdőlni látszik az a feltételezés is, hogy csak akkor nézelődünk a piacon, ha állást keresünk.
Tényleg nekiállnak a közmunka leépítésének
A mostani közel kétszázezer közfoglalkoztatottból hosszabb távon 100-150 ezer embert terelnének vissza az elsődleges munkaerőpiacra. A változások 2018 nyarától jönnek, és az ígéret szerint a cél, hogy reális és tartós alternatívát kínáljanak számukra.
Hirdetés? Ugyan már! Ismerősön keresztül lehet állást találni
A munkanélküliek több mint 40 százaléka ismerősökön keresztül tudott újra munkába állni tavaly a KSH friss Munkaerőpiaci Helyzetkép kiadványa szerint. A proaktivitás is működik, ha a jelentkező maga keresi meg a munkáltatót.
Válaszra se méltatnak? Na az tényleg dühítő
Rendszeresen visszatérő panasz az álláskeresők részéről, hogy nem kapnak visszajelzéseket a beadott pályázataikkal kapcsolatban, nem tudják, hogy pontosan hol tart a kiválasztási folyamat, illetve hogy számíthatnak-e arra, hogy személyesen is bemutatkozhatnak. Ez a bizonytalanság nem csak más hirdetők irányába tereli a megfelelő jelölteket, de a hirdető cégbe vetett bizalmat is rombolhatja.
Aki munkát keresett, jó eséllyel talált is
Tavaly az álláskeresők kétharmada három hónapon belül elhelyezkedett - derül ki a Workania állásportál felmérésből. A válaszadók 36 százaléka már az első hónapban, 18 százalékuk 1-2 hónapon belül, míg 13 százalékuk a harmadik hónapban talált új állást.
Kapósak a külföldről hazatért magyarok
Bár a magyarországi munkavállalók több mint fele szeretne nemzetközi munkatapasztalatra szert tenni, a legtöbben nem maradnának öt évnél tovább külföldön, hanem itthon hasznosítanák a megszerzett tudást. A hazai cégek pedig jelentős előnyben részesítik a külföldi tapasztalattal rendelkező jelentkezőket egy álláshirdetésnél, akár magasabb bért is kínálnak nekik – derült ki a Profession.hu, a Boston Consulting Group és a The Network felméréséből.
A finnek és a szerbek szívesen jönnének Magyarországra
Leginkább a finnek és a szerbek szeretnének Magyarországra költözni munkavállalás miatt, de a környező országok állampolgárai is nyitottak lennének egy ilyen lehetőségre. Portugáliában is minden tizedik lakos gondolja vonzó célpontnak Magyarországot, ha munkáról van szó.
Nem olyan fényes a helyzet a foglalkoztatásban
A Policy Agenda megvizsgálta, hogy Magyarország tényleg jobban teljesít-e a munkaerőpiaci helyzetben. A helyzet szerintük veszélyes, mert a foglalkoztatással kapcsolatos intézkedések és a kommunikáció csak elfedik a válság tüneteit, és nem kezelik azokat.
Egyre inkább az interneten vadásznak a cégek
Megugrott a diplomához és nyelvtudáshoz nem kötött munkalehetőségek aránya, az utolsó negyedévben pedig a kereskedelemben és az értékesítésben is egyre több állást hirdettek meg.
Egy jó állásért önmagunkat kell legyőznünk
Vannak, akik azért nem merik beadni a jelentkezésüket, mert félnek, hogy úgysem veszik fel őket, mások pedig elképzelhetetlennek tartják, hogy félóránál messzebb utazzanak naponta dolgozni.
A szakik itthon is keresettek, csak bejelenteni felejtik el őket
Magyarországon ma már egyre több szakmára jellemző a relatív munkaerőhiány, miközben egyes régiókban még mindig gyakran nehézségekbe ütközik szakmunkás végzettséggel bejelentett munkahelyen elhelyezkedni.
Ki talál munkát jövőre?
A digitális kor követelményeinek megfelelően számítástechnikai ismeretek és idegennyelv tudás nélkül jövőre minden eddiginél nehezebb lesz elhelyezkedni, de a jelentkezőkből a bátorság és a vállalkozókedv is sokszor hiányzik.
Ha kevesebb a munkanélküli, miért keresnek többen állást?
Nemcsak a hirdető cégek és a feladott álláshirdetések, hanem a regisztrált álláskeresők száma is nőtt a tavaly júniusi adatokhoz képest. Szerencsére nemcsak a munkavállalók egyre aktívabbak: az álláskeresők harmadával több pozíció közül válogathatnak.
Letagadott diplomák a túlképzettség ellen
Egyre elkeseredettebbek a pályakezdők és a 45 év feletti álláskeresők. Visszatérő probléma, hogy a jelentkezők nem tudják, milyen fizetési igényt írhatnak a motivációs levelükbe egy adott munkakörben, valamint hogy bevallhatják-e, évek óta munkanélküliek.
Pénzhez jut az NFSZ
A kormány jóváhagyta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése II. című, egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű TÁMOP-projekt-javaslatot, elfogadta kiemelt projektként nevesítését, és hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága a támogatási szerződést megkösse. Az erről szóló határozat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
Stabilizálódik az álláskeresők száma
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál 526 700 álláskeresőt tartottak nyilván szeptember végén; augusztushoz képest 160-nal, az előző szeptemberhez képest pedig csaknem 10 ezerrel csökkent a munkát keresők száma derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci statisztikából.