Pénzhez jut az NFSZ

A kormány jóváhagyta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése II. című, egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű TÁMOP-projekt-javaslatot, elfogadta kiemelt projektként nevesítését, és hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága a támogatási szerződést megkösse. Az erről szóló határozat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.

A projekt célja a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) szolgáltatási rendszerének fejlesztése, kapacitásának megerősítése, összefüggésben az NFSZ kibővülő szakmai feladataival, a közfoglalkoztatási programokban résztvevő álláskeresők és az inaktívak új keretek közé kerülő munkaerő-piaci reintegrációja révén. A 2007-2013 közötti időszakban a magyar foglalkoztatási szolgálat fejlesztésének célja - igazodva az európai elvárásokhoz, gyakorlathoz - az, hogy a munkaerő-piaci részvétel növelése érdekében javítsa a munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolását segítő eszközöket.

Az NFSZ-nél szeptemberben  526 700 álláskeresőt tartottak nyilván, amely augusztushoz képest 160, az előző szeptemberhez képest pedig csaknem 10 ezer fős csökkenést jelent. Ebből 51 500-an kaptak álláskeresési járadékot vagy álláskeresési segélyt, 186 700-an pedig foglalkoztatást helyettesítő támogatást, ugyanakkor több mint 288 ezren nem kaptak pénzbeli támogatást. Az előző hónaphoz képest egyik csoport létszáma sem változott jelentősen, az álláskeresési támogatásban részesülők száma stabilizálódni látszik.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo