Környezetvédelem cikkek


Ne szavazzák meg! Százötven szervezet a földvagyon elherdálása ellen

Ne szavazzák meg! Százötven szervezet a földvagyon elherdálása ellen 

Több mint százötven civil szervezet fordult az Országgyűléshez, hogy a képviselők ne támogassák a nemzeti parkok jogait csorbító állami vagyonról szóló törvény tervezetét.
Még van remény a nemzeti parkoknak

Még van remény a nemzeti parkoknak 

Elbukott a parlamenti bizottságban az a javaslat, amely a Nemzeti Földalapkezelőnek adta volna a védett területek hasznosítási jogát. A természetvédők szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a kormány eredeti javaslata sérti a természeti erőforrások védelmét.
Most a nemzeti földvagyon után nyúl a kormány

Most a nemzeti földvagyon után nyúl a kormány 

A három legnagyobb magyar természetvédő civil szervezet károsnak, alkotmányellenesnek és szakmailag indokolatlannak tartja a múlt héten az országgyűlésnek benyújtott állami földvagyonról szóló törvényjavaslatot, amelyet a Parlament mai ülésén tárgyalnak.
Két hét múlva itt az Óra

Két hét múlva itt az Óra 

Március 28-án a világ számos nagyvárosa, közintézménye, vállalata és otthona elsötétül egy órára, hogy szimbolikusan kiálljon az éghajlatváltozás elleni harc fontossága mellett. A Föld Órája idén is a tettekről szól, a vállalásokat és a cselekvést ünnepli. A munka már megkezdődött, most bemutatjuk, hogyan.
Tonnaszám dobálják a szemetet a Dunába az osztrákok

Tonnaszám dobálják a szemetet a Dunába az osztrákok 

Csaknem negyven tonna műanyag kerül a Dunába évente az osztrák szakaszon - olvasható a bécsi Környezetvédelmi Hivatal jelentésében. A hulladék jelentős része egyszerű szemét: széthagyott háztartási cikk, vagy fólia.
Megélhetési bevándorlók: hódokat lakoltatnak ki Komáromban

Megélhetési bevándorlók: hódokat lakoltatnak ki Komáromban 

Hódok befogására készülnek Komáromban a város belterületén lévő Rüdiger-tóban. A hódcsalád több mint másfél éve él a tó kis szigetén, ahol a nyomok szerint otthonosan berendezkedtek. Valószínűleg a 2013-as dunai árvízkor települtek át ide egy csatorna mentén, mert feltételezett korábbi lakhelyükön, a közelben lévő Koppánymonostori holtágban túl nagy vízállások uralkodtak.
Indul a Nagy Zöldítési Akció

Indul a Nagy Zöldítési Akció 

A WWF Magyarország meghirdeti a Föld Órája Magyarország kihívásához kapcsolódó Nagy Zöldítési Akcióját. Március 21-én, egy héttel a Föld Órája előtt, Magyarország települései versengenek majd a Föld Órája Fővárosa címért. Elérkezett a cselekvés ideje: mutassuk meg, hogy változtathatunk az éghajlatváltozáson!
Rátenné a kezét az állami földekre az NFA

Rátenné a kezét az állami földekre az NFA 

A Nemzeti Földalapkezelő (NFA) tulajdonába kerülhet valamennyi állami tulajdonú föld, függetlenül attól, hogy védett területnek minősül-e - erről Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyújtott be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
Elszámolták a pandákat - de ez jó hír

Elszámolták a pandákat - de ez jó hír 

Kína három tartományának erdőiben lényegesen több pandát találtak, mint tíz évvel ezelőtt, igaz, most nagyobb területet vizsgáltak át, mint korábban. A vadon élő pandák száma ezzel az új vizsgálattal 1864-re emelkedett.
Most dől el, milyen lesz Európa levegője

Most dől el, milyen lesz Európa levegője  

Mivel az Európai Unió most - érthető okokból - a gazdaságélénkítésre koncentrál, ezért a környezetvédelemnek is hangsúlyoznia kell azt, hogy ez anyagilag is megtérülő befektetés - véli a Levegő Munkacsoport.

Mobilappal is védenék a cápákat 

Nyugodtabb életet ígér az ikonikus halnak a FAO új digitális eszköze, amely révén gyorsan beazonosíthatóvá válnak bizonyos fajtái. Az újonnan kifejlesztett iSharkFin nevű szoftver segít megóvni a veszélyeztetett cápafajokat és az illegális cápauszony-kereskedelemben is hasznos eszköz lehet.

Megmenekülhet a kihalástól a világ legritkább nagymacskája 

A szigorú védelemnek köszönhetően megduplázódott, a 2007-ben összeszámolt 35-ről 70 körülire emelkedett mára a vadon élő leopárdok száma Oroszország távol-keleti részén és azzal határos kínai vidékeken.

Idén májusban lesz a TeSzedd! 

Az idén május 15. és 17. között lesz a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemétgyűjtési akció. A most ötödik alkalommal rendezendő TeSzedd! akció kapcsolódik az Európai Bizottság által kezdeményezett Tisztítsuk meg Európát! nemzetközi szemétgyűjtési akcióhoz.

Mennyit ér az utolsó tonhal? 

A WWF aggodalmát fejezte ki a kékúszójú tonhalra vonatkozó halászati kvóta túl hírtelen és túlságosan nagymértékű emelése miatt, a halfaj ugyanis már most is drámai mértékben túlhalászott.

Végveszélyben az orrszarvúk 

Az orrszarvúk illegális vadászatának megakadályozásáért kifejtett egyre nagyobb erőfeszítések ellenére 2014-ben tovább nőtt az öldöklés mértéke: 1215 rinocéroszt öltek meg Dél-Afrikában.

A legcukibb állatok vannak a legnagyobb veszélyben 

Riasztó gyorsasággal zsugorodik Ausztrália őshonos állatvilága: a kipusztulás határára kerülhetnek néhány év alatt a kacsacsőrű emlősök, a koalák és a vombatok is. A veszélyt éppen az ember által betelepített macskák és rókák jelentik számukra és sokszor a védelmi programok sülnek el visszafelé.

Az embernek is kellenek vizes élőhelyek 

Vizeink állapotának javítása a tiszta ivóvíz, az árvizek elleni védekezés és a szélsőséges időjárási eseményekhez való alkalmazkodásnak egyik kulcsa. Ezeket az előnyöket viszont csak akkor élvezhetjük, ha nem tesszük tönkre a dinamikus folyóinkat övező változatos élőhelyeket.

Egyre hangosabb a tigrisüvöltés 

Jelentős növekedés látszik India tigris populációjában. Az elmúlt évtizedben a számok egyértelmű növekedést mutatnak: a 2006-os 1411-ről 2010-re 1706-ra, míg 2014-re 2226 egyedre gyarapodott a tigrisek száma.

Nem is akarta kiirtani az akácot Brüsszel? 

A hungarikumnak minősülő fehér akác várhatóan nem kerül fel az "idegenhonos özönfajok" uniós tiltólistájára, amely az Európai Unióban nem őshonos, agresszíven terjedő állat- és növényfajok kitiltását, visszaszorítását irányozza elő.

A kazánokra is rácsapták a termékdíjat 

A kormányzat nem csak a napelemekre, hanem a modern kazánokra is termékdíjat vetett ki. Ezzel az adó nem csak a megújuló energiaforrásokat sújtja, hanem azokat is, akik energiahatékonysági beruházást hajtanának végre.

Már a bontott alkatrészeket is monitorozni kell 

Januártól továbbra sem kérhetnek pénzt a tulajdonostól az átvett gépjárműért a bontók, viszont megszűnik az a kötelezettségük, hogy a kibontott alkatrész után fizessenek a volt tulajdonosnak - egyebek mellett ezt tartalmazza a hulladékká vált gépjárművekről szóló és ez év elejétől hatályos rendelet.

A jegesmedvék is örülnek az olcsó olajnak? 

A kőolaj ára néhány év alatt a felére esett vissza, aminek nemcsak gazdasági, de természetvédelmi hatásai is nagyon sokrétűek. Túl kell lépni azon az általánosításon, hogy a zöldek annak örülnek, ha drága a kőolaj, máris elmondjuk, hogy miért.

Most nem öldösik, csak figyelik a bálnákat a japánok 

A nemzetközi kritika hatására a japán bálnavadászok idén otthon hagyják a szigonyaikat. A távol-keleti ország ebben az évben eltekint a bálnák vadászatától, most csak „megfigyelik” a tengeri emlősöket.

Naponta harmincezer hektár erdőt irtanak ki 

Az erdőirtás fékezi az emissziócsökkentést, így a klímapolitika egyik legnagyobb kerékkötője. A Föld erdőségeit továbbra is több okból tizedelik, köztük van a bányászat, az olajpálma-ültetvények és az élelmiszernövény-termesztés.

Ékszerbe zárt szmog – a tiszta levegőért 

A hollandok olyan „szmog-porszívót” terveztek, mely megtisztítja a nagyvárosok levegőjét, a szmogból pedig ékszerek készülnek. Az első prototípust 2015-ben telepítik Rotterdam egyik parkjában, majd a teszt üzemmód után kiküldik Pekingbe, hogy elkezdje megtisztítani a város levegőjét a szmogtól.

Cégek és kormányok büntetésével fékezik az erdőirtást 

A hatalmas olajpálma-ültetvények nélkül nem létezne sem a kozmetikai ipar, sem az alapvető élelmiszereink. Létesítésükhöz azonban megyényi nagyságú esőerdőket irtanak ki Délkelet-Ázsiában. Egy világszervezet megtisztítaná a multik beszállítói hálózatait az ilyen ügyletektől.

Megborulhat a nemzeti parkok költségvetése 

Újra napirendre került a védett területek vagyonkezelésének ügye. Százhat civil szervezet csatlakozott az országos természetvédelmi szervezetek kezdeményezéséhez, hogy a kormány kedvező döntését kérve megelőzzék a természetvédelem helyzetének további gyengülését.

Visszahódítják a medvék a csernobili erdőket 

Több mint száz év után ismét sikerült megpillantani egy barnamedvét Csernobil környékén. A ritka látogatóról abban a zónában készültek felvételek, amelyet az ukrajnai atomerőműben 1986. áprilisában történt robbanás után lezártak.

Néhány gólya itthon várja a tavaszt - videóval 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) az ősz folyamán több bejelentés is érkezett itthon maradt fehér gólyákról. Legutóbb Páty és Tárnok térségéből, ahol október elején észlelték először a madarat. A gólya rendszeresen bogarászik a sportpálya gyepén, de a kertekbe is beszáll, illetve egy árokásó gépet is követett és a kitermelt földből szedegette össze a férgeket.

Összefogtak a farkasokért 

Megkezdődött a WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság farkas védelmét szolgáló kutatói együttműködése. A hazai természetvédelem két kulcsszereplőjének megállapodása a háborítatlan erdei élőhelyek kialakításának fontosságára és az illegális farkas kilövések elleni harcra hívja fel a figyelmet. Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó a WWF farkasvédelmi programjának arcaként áll ki a természetvédelem fontossága mellett.

A természetvédelmi területek ötödére tette rá a kezét a földalap 

Egy a napokban született kormányzati döntés értelmében a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésben lévő védett természeti területek közel 20 százaléka – mintegy 50 ezer hektár - a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez kerül.

Iszonyú szennyezett a víz Kínában 

A legnagyobb kínai folyók fele, a földalatti vizek 60 százaléka szennyezett Kínában, ahol a probléma évek óta tartósan fennáll és a lakosság ivóvíz-ellátását is komolyan veszélyeztetheti a jövőben.

Jövőre megint megindulnak a japán bálnavadászok 

Új kutatási programot terjesztett be Japán a bálnavadászatra, kevesebb állatot ölnének meg jövőre, mint amennyivel eddig végeztek: mindezt egy érvényes bírósági ítélet ellenére.

A gázálarc is lehet trendi 

Már a nagy divattervezők legfrissebb kollekcióiban is teret kap a mérgező szmog elleni védekezés Kínában. A legújabb divatkollekciókban már ebben a hétköznapokban elmaradhatatlan kiegészítőben mutatkoztak be a modellek.

Csendes invázió Európában 

Összességében mintegy 12 ezer invazív fajt tartanak nyilván Európában. Nem csak rovarok és növények fenyegetik az őshonos ökoszisztémát, hanem olyan különlegességek is, mint a nanduk, vagy az aligátorteknősök.

Szenzáció: új faj a metropolis kellős közepén! 

A biológusok szinte napi rendszerességgel fedeznek fel új állat és növényfajokat, ám általában a tengerek mélyén, vagy az esőerdőkben. Ezúttal azonban a nagyvárosi dzsungelből ugrott elő egy új békafaj. Mi rejtőzhet még az orrunk előtt?

DiCaprio bort iszik és vizet prédikál? 

Az ENSZ Közgyűlésén tartott beszédében a klímapolitika mellett szállt síkra, ugyanakkor magánemberként luxuséletvitel jellemzi és magánrepülőgépeken utazik évente akár két tucatszor is.

Első körben megúszta a magyar akác 

Az Európai Unió elfogadta hétfőn az EU-n kívülről származó, a helyi élővilágra fenyegetést jelentő állat- és növényfajok kizárását és visszaszorítását szolgálni hivatott uniós rendeletet. A tervezett listáról kikerült a fehér akác – egyelőre.

Pontgyűjtés környezetszennyezésre 

Bush kormányzása idején vezették be azt a rendeletet, mely arra kötelezi a lápokat elpusztító cégeket, hogy ugyanakkora területű lápot állítsanak helyre. Ez alól az állami szervezetek sem kivételek. Ezért segédkeznek a BP által okozott olajszennyezés eltakarításában más szennyező cégek is. Erőfeszítésükért kreditet kapnak, amit elszámolhatnak saját környezetpusztító hatásuk ellentételezéseként.

Klímacsúcs: sok kicsi, sokra ment 

Sikernek értékelte a New York-i klímacsúcsot Bartholy Judit klimatológus, aki szerint most nem hatalmas, átfogó egyezményeket akartak tető alá hozni, hanem kisebb, de konkrét és értékelhető vállalások hangzottak el.

Felhőkarcolókkal védenék az esőerdőket 

A tűzvész hatalmas károkat okoz az esőerdőkben, az Amazonas erdőparkjának 3 százalékát pusztítják el évente a lángok. Ennek megfékezésére készültek el az esőerdőket védő komplexum tervei.

Jövőre újra a bálnák után erednek a japánok 

Megint elindulnak a japán bálnavadászok jövőre, a szigetország a jelek szerint nem törődik a nemzetközi kritikákkal és újra az Antarktisz közeli vizeken vadásznak majd a tengeri emlősökre.

Így lehet visszaigényelni a termékdíjat! 

Nincs tisztában a vonatkozó szabályokkal a környezetvédelmi termékdíj-fizetésre kötelezett magyar cégek zöme, pedig egyes esetekben a díj vissza is igényelhető. Viszont sok az adminisztrációs buktató.

Túl drága a sótlanított tengervíz? 

Kaliforniában várhatóan 2015-re készül el egymilliárd dollárért az az ivóvízgyár, mely a tengervizet sótlanítja. Már John F. Kennedy is e módszer mellett kardoskodott a 60-as években.

Tíz év alatt kitakaríthatók az óceánok? 

Tudósok százai vizsgálták már, hogyan lehetne az óceánokban felhalmozódott 20 milliárd tonnányi műanyag hulladékot eltávolítani, de a legnagyobb élővizek megtisztítása korábban lehetetlennek tartott ötlet volt.

Ingyen kell elszállítani az elektronikus hulladékokat 

Nem csak ingyen köteles visszavenni a használt elektromos és elektronikus berendezéseket a gyártó és a forgalmazó, hanem ha a vásárlónak házhoz szállítják az újat, akkor szintén ingyen kell a régi berendezést elszállítani tőle - egy augusztus 9-től hatályos kormányrendelet szerint.

Egy fa lesz a tájfun leghíresebb áldozata? 

A Matmo tájfun számlájára írt, halálos áldozatok tucatjait követelő tajvani légi balesetről szóló hírek mellett a helyi média arról is beszámolt, hogy épületeket rombolt, fák százait döntötte ki a helyenként 155 kilométeres óránkénti széllökésekkel, sűrű esővel a nyomában elvonuló trópusi ciklon. A helyi közvélemény egy fa sorsát is különös aggodalommal figyeli.

Csípi a méheket? 

Nem sokan gondolják végig, hogy a méhek milyen fontos szerepet töltenek be az életünkben szorgos munkájukkal. Mostanában azonban súlyos veszélybe kerültek. Pedig mindenki tehet valamit a méhekért! Mondjuk örökbe is lehet fogadni egyet.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Céges bankszámla nyitása percek alatt? Már ez is lehetséges

Céges bankszámla nyitása percek alatt? Már ez is lehetséges 

A vállalkozói számlák nyitását is igyekeznek egyre egyszerűbbé és gyorsabbá tenni a bankok.

Jogi kisokos

Új szabályok az alkalmi munkánál

Új szabályok az alkalmi munkánál 

Január elsejétől az EFO új keretek között működik.

Cégblog

Tarol a vállalati e-autó program

Tarol a vállalati e-autó program 

A vállalati e-autó program megemelt keretösszeggel április közepéig még elérhető.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo