Nem is akarta kiirtani az akácot Brüsszel?

A hungarikumnak minősülő fehér akác várhatóan nem kerül fel az "idegenhonos özönfajok" uniós tiltólistájára, amely az Európai Unióban nem őshonos, agresszíven terjedő állat- és növényfajok kitiltását, visszaszorítását irányozza elő.

Kép: MTI

Karmenu Vella környezetpolitikáért, tengerügyért és halászatért felelős biztos elmondta, hogy a listát 2015 folyamán alakítják ki, és ígéretet tett arra, hogy a lista előkészítése során folyamatosan egyeztetnek Magyarországgal. „Ahogyan az uniós jogszabály is kimondja, elsődlegesen az EU-ban széles körben még el nem terjedt, gyors intézkedésekkel kezelhető káros fajokkal szükséges foglalkozni” – hangsúlyozta az uniós biztos.

Az Európai Bizottság a 2013 végén terjesztette elő az új uniós jogszabály megalkotására irányuló javaslatát az úgynevezett idegenhonos özönfajok – inváziós fajok – betelepedésének és elterjedésének megelőzése és féken tartása érdekében. A Magyarországon erre válaszul tavaly januárban létrejött a szakmai és érdekvédelmi szervezeteket, tudományos műhelyeket és felsőoktatási intézményeket tömörítő Akác-koalíció, amely fellépett azokkal az uniós és hazai törekvésekkel szemben, amelyek az akác korlátozását, esetleges kiirtását eredményezhetik. Az akác méztermése nemzetgazdasági jelentőséggel bír, a magyar méz döntő része akácméz. A magyar agrárdiplomáciának végül sikerült megmentenie a fehér akácok – de nem véglegesen.

A bizottság adatai szerint jelenleg mintegy 12 ezer nem őshonos faj él Európában, a jövevényeknek pedig mintegy 10-15 százaléka válik veszélyes özönfajjá, amelyek fenyegetik a helyi élővilágot, sőt, nem egy esetben az emberi egészséget is. Ilyen például az Amerikából származó ökörbéka, a parlagfű és a pézsmapatkány.

Csendes invázió Európában
Összességében mintegy 12 ezer invazív fajt tartanak nyilván Európában. Nem csak rovarok és növények fenyegetik az őshonos ökoszisztémát, hanem olyan különlegességek is, mint a nanduk, vagy az aligátorteknősök.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo