Környezetvédelem cikkek


Mennyire zöld a magyar?

Mennyire zöld a magyar? 

Bár az elmúlt években Magyarországon nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék aránya, az adatok szerint még mindig van hova fejlődnünk. Zöld gondolkodásúnak tartjuk magunkat, saját bevallásunk szerint szelektíven gyűjtjük a hulladékot, mégsem érjük el az uniós célszámokat. Mi húzódhat meg a háttérben, mit tehetünk ellene, egyáltalán meddig terjed a gyártói és meddig a fogyasztói felelősség? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Magyarvíz Kft. friss kutatása.
Magyarok és a környezettudatosság: valami elindult a fejekben

Magyarok és a környezettudatosság: valami elindult a fejekben 

A magyar háztartások több mint fele jóval fontosabbnak tartja a környezetet kímélő megoldások alkalmazását az energiafelhasználásban, a vízfogyasztásban és a hulladék kezelésében, mint hat évvel ezelőtt. Az IKEA legfrissebb felmérésében a megkérdezettek 94 százaléka nyilatkozta úgy, hogy kiemelten vagy fokozottan érdeklődik a megtakarítást eredményező lehetőségek iránt, és mindössze 6 százalék-a válaszolta azt, hogy ezek a szempontok nem igazán lényegesek. 
Sokba lesz, ha kevesebb a műanyagszemét

Sokba lesz, ha kevesebb a műanyagszemét 

Hosszas huzavona után végül döntött a magyar kormány, és törvényben szabályozta a műanyag zacskók gyártását és forgalmazását az országban. A szigorító lépést a környezetvédők ujjongva, a műanyagcsomagolás-gyártó szakma a fogát szívva fogadta. A döntéstől a kormány az országban termelt műanyaghulladék csökkenését várja – de mit várnak tőle a gyártók?
Fenntartható fejlődés - a vállalatok szemléletváltására lenne szükség

Fenntartható fejlődés - a vállalatok szemléletváltására lenne szükség 

A pénzügyi rendszer szereplői is sokat tehetnek a fenntartható világért, hiszen nem mindegy, hogy milyen projektek finanszírozásában vesznek részt, vélekedtek az MNB és az EBRD által rendezett Green Finance konferencia szakértői.
Zöld varangyra és rovarok népszerűsítésére is adott pénzt a kormány

Zöld varangyra és rovarok népszerűsítésére is adott pénzt a kormány 

Kihirdették az idei Zöld Forrás pályázat nyerteseinek a névsorát. Az Agrárminisztérium zöld civil szervezeteket támogató programjában jutott pénz például az év kétéltűjére, denevérvédelmi felmérésekre és a gömörszőlősi gyümölcsös génmegőrzésére is. 49 társaság osztozkodhat 70 millió forinton.
Környezetkímélőbb oktatás: nem is gondolnánk, mennyi hulladék gyűlik össze egy tanév során

Környezetkímélőbb oktatás: nem is gondolnánk, mennyi hulladék gyűlik össze egy tanév során 

Magyarországon 2018-ban átlagosan 381 kg háztartási hulladékot termeltünk fejenként. Ezzel még mindig a 492 kg/fő európai átlag alatt maradtunk, azonban a helyzet így is aggasztó. Sokszor háttérbe szorul az iskolák szerepe a környezetvédelemben, pedig az egyik legkézenfekvőbb helyszínt nyújtják a környezettudatos életvitelre való nevelésnek és a hulladékcsökkentés lehetőségének is. Erről árulkodik az az adat is, hogy egyedül az Egyesült Királyságban naponta 185 emeletes busznyi szemét gyűlik össze az általános és középiskolákból, ezzel évi mintegy 258 300 tonna hulladékot termelve.
Még kevesebb műanyagot használ a Lidl

Még kevesebb műanyagot használ a Lidl 

Tovább csökkentette műanyag-felhasználását a Lidl Magyarország, ezúttal zöldség-gyümölcs kínálatában optimalizálta számos termék csomagolását. A fejlesztés eredményeképpen, éves szinten több mint 17 tonna műanyagot takarít meg a vállalat.
Vállalati fenntarthatóság: a járvány csak olaj volt a tűzre

Vállalati fenntarthatóság: a járvány csak olaj volt a tűzre 

A COVID-19 járvány hatására még jelentősebb fenntarthatósági lépéseket vár a társadalom a nagyvállalatok részéről. Ezzel párhuzamosan a klímasemlegesség irányába mozdul el az Európai Unió, amelynek részeként különleges karbon-határvámot vezetne be, és a kisebb vállalatokra is kiterjesztené a nem-pénzügyi jelentéstétel kötelezettségét. Ezek a tendenciák arra ösztönzik a nagyvállalatokat, hogy átértékeljék saját fenntarthatósági szemléletüket.
Van, amit már biztosan nem találsz a Lidl üzleteiben

Van, amit már biztosan nem találsz a Lidl üzleteiben 

Eleget téve 2018-as vállalásuknak, már nem kaphatóak az egyszer használatos műanyag termékek. Az alternatív és a minél fenntarthatóbb, környezetbarát termékekre való átállásnak köszönhetően a vállalat így mintegy 37 tonna műanyagot takarít meg.
Sorra mondják vissza a vállalati zöld projekteket

Sorra mondják vissza a vállalati zöld projekteket 

Zöldítés helyett a drasztikus hatékonyságnövelést célzó beruházásokra fókuszálnak a kkv-k.

Haladékot kapott a Föld, de a járvány után ugyanúgy felforr 

Egészen februárig az emberiség legkomolyabb krízise a klímaváltozás volt, hogy aztán ez egy csapásra háttérbe szoruljon, és átadja a reflektorfényt a koronavírusnak. A tomboló világjárvány most minden mást elhomályosít, és várhatóan mély gödörbe löki a világgazdaságot, teljes iparágakat juttat a tönk szélére. A termelés beszakadásával azonban a globális károsanyag-kibocsátás is csökken, ami visszafoghatja a klímakrízist. De ez csak átmeneti megkönnyebbülés a Földnek: a vírus visszaverése után ugyanúgy át kell alakítanunk az életünket, ha hosszú távra akarunk tervezni a bolygón.

Ki hordja el a szeméthegyeket? 

Ha emlékszik még rá valaki: február 16-án klímavédelmi akciótervet hirdetett ki Orbán Viktor miniszterelnök. Egy hónappal később pedig már a nemzeti ünnepet sem tartották meg a koronavírus-járvány miatt. Pedig igazán nemes és grandiózus volt a hirtelen a zöld gondolatot is felkaroló kormány akcióterve: július elsejétől például felszámolták volna az illegális hulladéklerakókat, betiltották volna az egyszer használatos műanyagokat, és minden újszülött után tíz fát ültetett volna a kormány.

Megvan, mikor tilthatják be a műanyagokat Magyarországon 

Több idő kell a cégeknek a felkészülésre.

Ezért lehet magasabb a villanyszámla 

Egyre inkább visszatérhet az élet a megszokott kerékvágásba, sokan – biztonsági okokból – valószínűleg a következő hónapokban is több időt töltenek majd otthon, mint a korábbi években ilyenkor. A több otthon töltött idő magasabb otthoni energiafogyasztást és így magasabb rezsiszámlát jelent, így most még inkább érdemes foglalkozni azzal, hogyan takarékoskodhatunk az energiával. Megfelelő háztartási eszközökkel és azok tudatos használatával évente több tízezer forinttal faragható le a rezsi.

Műanyagok betiltása: ezért vonta vissza a kormány a törvényjavaslatot 

A szaktárca szerint a munka folytatódik az egyszer használatos műanyagok 2021-ben megkezdődő kivezetéséhez.

A vállalkozó és a bolygó közös érdeke 

Összeegyeztethető-e a vállalkozói érdek a környezetével, ha egy új épületről van szó? A konszenzust a Frisomat acélcsarnokai jelenthetik, legyen szó kicsi vagy nagy, általános vagy speciális igényekről.

Ezzel a lépéssel mindenkit beelőzött az Auchan 

Évről évre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem és a fenntartható élelmezés, amiben az élelmiszeriparnak és a kereskedelmi láncoknak nagy a felelőssége. Egyre több ország határolja el magát az egyszer használatos műanyagok forgalmazásától, Franciaországban januártól, New Yorkban pedig márciustól korlátozásokra került sor. 2021-re várhatóan egész Európában, így Magyarországon is életbe lépnek majd a szabályozások. Az Auchan Magyarország viszont már idén áprilistól megkezdte ezek kivonását a termékkínálatából.

Magyarország sem menekülhet a műanyagok betiltása elől 

Egy éve tudni lehet, hogy 2021-től idehaza is be kell tiltani egyes egyszer használatos műanyagok forgalmazását. Minderről végre egy kormányrendelet és egy törvényjavaslat is napvilágot látott.

Van, amivel egyre kevesebbszer lehet találkozni a Spar üzleteiben 

Folymatosan csökken a vállalat működése során jelentkező műanyaghulladék.

Betiltanák a rövid távú repülőutakat az európaiak 

Egy felmérés szerint a klímaváltozás elleni küzdelemben az európaiak többsége fontosnak tartaná a rövid távú repülőutak tilalmának bevezetését.

Nemzetközi környezetvédelmi díjat nyert a Sziget 

A fesztivál idén már a második, zöld tevékenységét méltató nemzetközi elismerését zsebelhette be.

Műanyagok betiltása: az életben maradást jelenti a hazai cégeknek, hogy meg tudnak-e felelni az új elvárásoknak 

Az elmúlt hetekben ismét előtérbe került a műanyagok kérdése, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: jövőre Magyarországon is betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását. Itthon kevés olyan cég működik, amely ilyen csomagolóeszközt gyárt. Az Indepack Kft. egy vállalkozás a néhány nagyobb hazai piaci szereplő közül. Vásárlóikhoz 10 ezer kis- és középvállalat tartozik, köztük büféket, éttermeket és nagyobb rendezvényeket is kiszolgálnak. Győrvári Gábort, a cég ügyvezetőjét kérdeztük, miként látják a műanyagok betiltásának ügyét.

Milliárdokat adnak erdőtelepítésre 

A Vidékfejlesztési Program erdőtelepítést támogató pályázatának keretében újabb 221 kérelem támogatásáról döntött az Agrárminisztérium.

100 millió eurót ad környezetvédelemre az EU 

101,2 millió euróval támogatják a környezetvédelmet a LIFE-projekt keretében.

A méhek és az öntözés is fontos szerepet kap a kormány új tervében 

Orbán Viktor tegnap vázolta a klímavédelmi akcióterv egyes részleteit, az Agrárminiszter ma mondott néhány konkrétumot arról, hogy pontosan mire is lehet majd számítani.

Közeleg a műanyag eszközök betiltása: mihez kezdenek a vendéglősök? 

Hamarosan itt van az egyszer használatos műanyagok részleges betiltásának határideje: a cégeknek egy év áll rendelkezésükre, hogy megoldást találjanak több eldobható műanyag eszközük kiváltására. 

Uniós klímastratégia: a kormány szerint fizessenek a legnagyobb szennyezők 

Az Európai Unió klímastratégiájának kialakításakor az egyik legfontosabb szempont, hogy az intézkedések egyetlen tagállamban se járjanak aránytalanul nagy költségvetési teherrel, és ne hátráltassák a gazdasági növekedést - jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán (Ecofin).

Elárulták az italgyártók, mit terveznek a műanyag palackokkal 

Az ásványvíz- és üdítőital gyártók 2030-ig 50 százalékra növelik az újrahasznosított műanyag alapanyagok arányát a palackokban, és valamennyi cég saját kampányt indít az italcsomagolások szelektív gyűjtésének népszerűsítésére.

Megreformálnák a parkolást 

A városi parkolási szabályok átalakítását sürgeti a német autóipari vállalkozások országos érdekképviselete (VDA) az életminőség javítása és a klímaváltozás elleni küzdelem sikere érdekében - írták csütörtökön német hírportálok.

Nem érdekli a cégeket a fenntartható fejlődés kérdése? 

Négy év telt el azóta, hogy az ENSZ mind a 193 tagállama egyhangúlag elfogadta a fenntartható fejlődési célokat (SDG) a fenntarthatóbb életmód és működés egyetemes keretrendszereként. A 17 kitűzött cél alapozza meg az országok politikáját egészen 2030-ig. Noha világszerte a tagállami kormányoké a végső felelősség a célok megvalósításáért, azok a gazdaság szereplőinek támogatása nélkül nem teljesíthetők.

Milyen fegyverekkel harcolna az EU a klímaváltozás ellen? 

Az Európai Tanács elnöke Strasbourgban beszélt a célokról.

Zöld és emberközpontú gazdaság lett az EU célja 

Ambiciózus növekedési stratégiára, a zöld és emberközpontú gazdaság kiépítése érdekében a versenyképes fenntarthatóság előmozdítására összpontosít az új Európai Bizottság első alkalommal elindított európai szemeszter 2020-as ciklusa - derül ki a bizottság kedden közzétett éves fenntartható növekedési stratégiájából.

Óriási klímavédelmi tervet jelentett be az Európai Bizottság elnöke 

Az Európai Bizottság 100 milliárd euró értékű beruházást kíván mozgósítani, hogy segítse az unió gazdaságainak környezetbarátabbá válását az éghajlatváltozás elleni fellépésének jegyében - mondta Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke Brüsszelben.

700 fát ültetett a BorsodChem 

Novemberben a természeti környezet megóvása érdekében faültetési akcióval ünnepelték meg a vállalat fennállásának 70. évfordulóját.

Klímavészhelyzetet hirdetett az Európai Parlament 

Az erről szóló határozatot nagy többséggel fogadták el Strasbourgban.

Komoly lépést tesz az IKEA a környezetvédelemért 

A svéd óriásvállalat bejelentése előrelépést jelent.

A Tesco is száműzi a műanyag szatyrokat 

Az áruházlánc az online bevásárláshoz eddig választható műanyag szatyrok helyett újrahasznosított papírtáskákat kínál. A Tesco a házhozszállításhoz ezentúl csak a legszükségesebb termékeket csomagolja műanyag zacskóba, a megrendeléseket pedig alapesetben csomagolás nélkül teljesítik. A vásárlók ugyanakkor eldönthetik, hogy kérik-e a megrendelt árukat papírtáskába csomagolni.

Vásárlás csomagolás nélkül: megoldások a műanyag-mizériára I. 

Az ötvenes évek óta 8,3 milliárd tonna plasztikot gyártottak világszerte, aminek mindössze kilenc százalékát hasznosították újra. A többi jó esetben hulladék-lerakókba, rossz esetben a földekre, óceánokba, madarak és bálnák gyomrába került. Abban minden érdekelt fél egyetért, hogy ezen változtatni kell – arról viszont eltérnek a vélemények, hogy miként.

Már sikerrel tesztelik az elektromos utakat, melyek menet közben töltik fel a rajtuk suhanó e-kocsikat 

Az e-utak hozhatják el az elektromos- és önvezető járművek igazi forradalmát, hiszen megoldhatják az egyelőre elég gyér töltőállomások problémáját. Az eddigi tesztek többnyire sikertelenek voltak, egy izraeli startup viszont úgy tűnik, megtalálta a megoldást.

Öröm Kazincbarcikán – díjat nyert a BorsodChem 

A vállalat fenntarthatósági munkájáért kapott elismerést.

Óriási pr-dobás lehetne, de egy csomó cég eltitkolja, hogy sikeresen zöldít 

A klímakrízis kellős közepén semmi sem érhetné meg jobban egy nagyvállalatnak annál, mint hogy kidobolja: környezetkímélőbb gyártási módra állt át. Legalábbis elsőre ezt gondolnánk, de a valóság egészen mást mutat. Egyre jobban elharapózik a cégek körében a titkos fenntarthatóság, amikor a színfalak mögött jelentősen csökkentik az ökológiai lábnyomukat, azonban erről mélyen hallgatnak. Ennek persze megint csak gazdasági okai vannak.

A bécsieknek a legkisebb is számít 

Egy több milliós nagyvárosban a legkisebb élőlények, mint a pillangók vagy bogarak is nagyban hozzájárulnak az ökoszisztéma fenntartásához, melynek támogatása érdekében Bécs is tettre kész.

A gázra lépett Európa az újrahasznosításban 

Az Európai Unió által nyilvánosságra hozott adatok szerint rekordmennyiségű papírt és hullámkartont hasznosítanak újra Európában. Magyarország az átlag alatt teljesít.

A most épülő lakások fele már használ megújuló energiát 

Készülnek az energiahatékonysági szabályok jelentős szigorodására a családi házat vagy társasházi lakást építők. A most épülő és eladásra kínált fővárosi társasházi lakások majdnem fele várhatóan már megfelel a 2021-től életbe lépő szigorú elvárásoknak, az arány pedig a jövőre átadni tervezett lakások körében még magasabb, az ismert energetikai paraméterekkel rendelkező otthonok majdnem kétharmada használ majd megújuló energiát – derült ki a TAKARÉK Index elemzéséből.

Elege van Ázsiának a Nyugat szemetéből 

Rodrigo Duerte államelnök, a Fülöp-szigetek Trumpja egyszerűen vissza akarja küldeni az országában elásott kanadai szemetet Kanadába. Vajon más államok is fellázadnak-e, és rászoktatják az iparilag fejlett világot a műanyag-újrafeldolgozás arányának növelésére?

Vissza kell adni a Tisza ártereit 

Elkészült az első, egész bolygóra kiterjedő elemzés a szabályozatlan vízfolyásokról. A jelentés feltárja, hogy a folyók állapota súlyosan leromlott, és javaslatot tesz a még szabályozatlan folyók állapotának fenntartására. Ezt azonban ki kell egészítenie a szabályozott folyók helyreállításának is.

A mai nappal értük el Európa határait 

A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely tavaly augusztus 1-jére esett - az év hátralévő részében a Föld csupán "hitelezte" az erőforrásait az emberiség számára. Idén először viszont arra is fény derült, hogy mikor van az európai túlfogyasztás napja.

Tűzifának vághatták ki az ország egyik legidősebb erdejét 

Védett területen álló, 180 éves erdőt vágtak ki a Bükki Nemzeti Parkban. A WWF Magyarország szerint a természetvédelmi oltalom alatt álló állami erdőterületeken zajló fakitermelés jelenlegi gyakorlata fenntarthatatlan, ezért átfogó szakmai megoldásra lenne szükség.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Szétszakadt a fővárosi lakáspiac, mennyit lehet alkudni?

Szétszakadt a fővárosi lakáspiac, mennyit lehet alkudni?  

Az alku az ingatlanpiacon egy általános és elterjedt gyakorlat, szinte kötelező.

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Gazdaság

Vidéki vásárban razziázott a Nébih, megsemmisítés lett a vége

Vidéki vásárban razziázott a Nébih, megsemmisítés lett a vége  

Folytatódott a szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusításának tavaszi ellenőrzése.

Társadalom

Véget vetnének a nemek közötti bérszakadéknak, bírói perek sora kezdődhet

Véget vetnének a nemek közötti bérszakadéknak, bírói perek sora kezdődhet  

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo