Nem tetszik a magyar vásárlóknak, ha túl messziről jön egy termék

Egyre jobban figyelünk a környezettudatosságra.

A magyar vásárlók többsége előnyben részesíti a környezetbarát termékeket, főképp a fiataloknál fontos szempont a fenntarthatóság - közölte a Reacty Digital Kft. A kereskedelmi szolgáltató felmérése alapján a megkérdezettek 56 százaléka hajlandó a tartósabb terméket választani akkor is, ha drágább.

(Fotó: Pixabay

Csaknem ugyanennyi, 54 százalék mondta, hogy az élet minden területén törekszik a környezettudatosságra. Hozzátették ugyanakkor, hogy mindössze 12 százalék mond le a vásárlásról, ha nem tartja a kiszemelt árut környezetbarátnak. A 30 év alatti felnőttek körében valamivel magasabb, 22 százalék az arányuk. Visszatartó erő lehet, ha nincs elég információjuk a termékről, vagy túl messziről érkezne.

Az adatok alapján úgy vélik, hogy az internetes áruházaknak is figyelembe kell venniük a fiatalok elvárását. Javasolják többek között a környezettudatos csomagolást és szállítást, de azt is, hogy ezt a felületeiken is hirdessék, mert a vásárlók többsége értékelni fogja.

 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo