Visszavonul az olajipar Kongóban

A SOCO brit olajvállalat bejelentette, hogy befejezi a kongói Virunga Nemzeti Park területén végzett tevékenységét, és vállalja, hogy az összes UNESCO Világörökség részeként jegyzett területet tiszteletben tartja a jövőben.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Megmenekül a ritka hegyi gorillák otthona – Kép: WWF

A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet több mint egy éve kezdett intenzíven kampányolni Afrika elsőként, 1925-ben alapított nemzeti parkjának védelmében Célja az volt, hogy az olajvállalat tevékenységét a Demokratikus Kongóban található park határain kívülre szorítsa.  „A mai nap nemcsak a Föld győzelmét jelenti, hanem az előremutató üzletpolitikai szemléletváltásét is. Ezt a sikert a kongói kormány tisztviselői és aktivistái érték el, valamint mindazok a tömegek, akik világszerte csatlakoztak a Virungáért folytatott harchoz – mondta Marco Lambertini, a WWF nemzetközi főigazgatója. – Most van itt az ideje, hogy Kongó kormánya megerősítse elkötelezettségét a Virunga kiemelkedő egyetemes értékének megőrzésében azzal, hogy az UNESCO kérésének megfelelően eltöröl minden olajfúrási engedélyt a park teljes területére vonatkozóan.”

A mai bejelentés a két fél között zajló hosszú egyeztetési folyamat eredménye. A SOCO kivonul a Virunga területéről, miután befejezik a jelenleg zajló vizsgálataikat, mint például szeizmikus teszteket az Edward-tónál. A vállalat bejelentette, hogy olajfúrásokat nem fog végezni a park területén, amelyek a WWF figyelmeztetése szerint komoly környezeti károsodáshoz vezethetnének.

„Ha Virungát nem fenyegeti többé az olajfúrások kockázata, akkor a terület kongói emberek reményforrása lehet. Ahogy más afrikai országokban is, megfelelő befektetésekkel, ez a nemzeti park az ország vezető gazdasági faktorává válhat” – mondta Marco Lambertini. A Virunga Nemzeti Park biodiverzitása felbecsülhetetlen. Számos ritka fajnak ad otthont, köztük a híres, kritikusan veszélyeztetett hegyi gorillának, az okapinak vagy az erdei elefántnak. Emellett az Edward-tó parkhoz tartozó része több mint 50 ezer család megélhetését biztosítja munkahelyek teremtésével, valamint élelemforrásként és ivóvízkészletként. Egy független jelentés becslései szerint a park több mint 400 millió dollár (USD) éves jövedelmet tudna biztosítani ökoturizmuson és halászaton keresztül.

Beindul az olajkitermelés
2013-ban Ecuador olyannyira eladósodott, hogy az elnök, Correa Delgado nem látott más alternatívát: engedélyt adott az olajkitermelésre a Yasuni Nemzeti Parkban. Az Amazonas esőerdőben található, lenyűgöző biodiverzitással rendelkező nemzeti parkot az UNESCO 1989-ben a Világörökség részévé nyilvánította, fenntartását és védelmét ez idáig az ENSZ klímavédelmi programon keresztül finanszírozták.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo