A fecskéket is pusztítják a rovarirtók

Az imidacloprid nevű növényvédő szer okozza a közelmúlt jelentős madárpusztulását Európában holland kutatók szerint. A neonikotinoidok körébe tartozó, a mezőgazdaságban széles körben alkalmazott rovarirtó szer, melyet korábban a méhpusztulással is összefüggésbe hoztak, számos madárfaj – köztük fecskék, seregélyek és rigók – egyedszámának csökkenéséért felelős.

A madarakra is veszélyesek a rovarirtók – Kép: Pixabay

Caspar Hallman a nijmegeni Radboud Egyetem kutatója szerint a legvalószínűbb hatásmechanizmus az, hogy a madarak egyszerűen nem jutnak elég élelemhez, mert a szer hatására túlságosan megcsappan a rovarok száma. Emellett az is elképzelhető, hogy a zsákmányukon vagy a rovarirtóval bevont magokon keresztül jut szervezetükbe az anyag.

Magyarországon már betiltották a rovarirtót.

A kutatók 15 olyan madárfajt vizsgáltak, amelyeknek elsődleges tápanyagforrását a rovarok adják. Hosszú időn keresztül figyelték az egyedszámot és a madarak egészségi állapotát, valamint a felszíni vizek imidacloprid-koncentrációját. A két adathalmaz összehasonlításakor arra jutottak, hogy a magasabb koncentráció együtt járt a legtöbb vizsgált madárfaj hanyatlásával.

„Ha a koncentráció magasabb volt, mint 20 nanogramm literenként, a helyi populáció 3,5 százalékos csökkenését tapasztaltuk. Ez tíz év alatt 35 százalékos csökkenést jelent, ami óriási. A vészharangot tehát azonnal meg kell kongatni" – mondta Hans de Kroon, a Radboud Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

A holland tudósok megvizsgálták azt a lehetőséget is, hogy a madárpopulációk fogyatkozása már az imidacloprid 1990-es években történt bevezetése előtt elkezdődött-e, valamint azt, hogy esetleg a földhasználat változásaival állna összefüggésben; végül mindkét verziót elvetették.

Az imidacloprid gyártója, a Bayer nem fogadta el az eredményeket, mert azok szerintük nem bizonyítják az okozati összefüggést a vegyszer használata és a madarak pusztulása között. „A neonikotinoidok átfogó kockázatelemzésen estek át, amely megmutatta, hogy használatuk biztonságos a környezetre nézve, amennyiben az instrukcióknak megfelelően, felelősen alkalmazzák őket" – hangsúlyozta a cég egyik szóvivője. Más megfigyelők ezzel szemben úttörő jelentőségűnek tartják a holland tanulmányt a neonikotinoidok hatásmechanizmusának megértésében, hiszen a kutatók az első bizonyítékot szolgáltatták a méheknél sokkal szélesebb fajkört érintő káros hatásaira.

„Ha a rovarevő madarak elpusztulnak ennek a vegyszernek a hatására, akkor más rovarevő fajokra is hasonló sors vár. Ezért vizsgáljuk a denevéreket, a sünöket, a cickányokat, a halakat is" – kommentálta az eredményeket Dave Goulson, a Sussexi Egyetem kutatója. A neonikotinoidok rendkívül elterjedt vegyszerek, jelenleg a globális rovarirtó-piac mintegy 40 százalékát teszik ki.

Éhen halnánk a méhek nélkül
Moratóriumot rendelt el az Európai Bizottság azokra a rovarirtó szerekre, melyekről szakemberek úgy sejtik, felelősek a méhpopuláció világszerte tapasztalt pusztulásáért. A méheknek nemcsak a mézet köszönhetjük, nélkülözhetetlen elemei a táplálékláncnak: az emberiség eledelének 90 százalékát kitevő 100 növényfajtából 71-et méhek poroznak be.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo