Felmondás cikkek


A közös megegyezésből is lehet munkaügyi per

A közös megegyezésből is lehet munkaügyi per 

A közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetés sajátossága, hogy az érintett felek az idő múlásával sok esetben már nem tudnak azonosulni a korábban tett nyilatkozatuk tartalmával, s ennek megfelelően a közös megegyezés érvényességét munkaügyi perben vitatják. Érdemes tehát közelebbről is megnézni azt, hogy milyen eljárási szabályok figyelembe vételével támadható ez a munkaviszonyt megszüntető kétoldalú jognyilatkozat.
Mikor lehet elállni a munkaszerződéstől – és ez miért nem felmondás?

Mikor lehet elállni a munkaszerződéstől – és ez miért nem felmondás? 

Kevéssé ismert tény a Munka Törvénykönyvével kapcsolatban, hogy a munkaszerződést nem csak felmondással vagy közös megegyezéssel lehet megszüntetni, hanem elállással is. Az elállási jog azt jelenti, hogy egy már megkötött szerződés valamelyik fél nyilatkozata alapján a megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal megszűnik. A munkáltatókra és munkavállalókra vonatkozó pontos szabályokat dr. Rátkai Ildikó munkajogász segít megérteni.
Új szabályok a munkaidőre, pótszabadságra, végkielégítésre

Új szabályok a munkaidőre, pótszabadságra, végkielégítésre 

A jövő év elejétől a Munka Törvénykönyve is finomhangoláson esik át, jelentősen módosul többek között az elektronikus aláírásra vonatkozó szabályozás, a felmondás, a végkielégítés és a munkavállaló által fizetett kártérítés is. A legfontosabb újdonságokat az RSM-DTM szakértője foglalta össze.
Így változhatnak a felmondás szabályai

Így változhatnak a felmondás szabályai 

A kormányzat nemrégen közzétette a foglalkoztatással kapcsolatos jogszabályok módosításának a tervezetét. Egyelőre nem lehet tudni mikortól, de a változások várhatóan érintik a Munka törvénykönyvét, a közszolgálatra vonatkozó joganyagot, a munkavédelmemről, valamint a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényt is. Kéri Ádám, a Liga Szakszervezetek munkajogászának segítségével áttekintjük a legfontosabb változásokat.
A munkáltatóknak kedvez a törvénymódosítás

A munkáltatóknak kedvez a törvénymódosítás 

A Munka törvénykönyvének módosítása tartalmaz ugyan a munkavállalók szempontjából fontos, kedvező változásokat, ezekben azonban továbbra is a foglalkoztatás rugalmassá tételét célzó kormányzati törekvés, semmint a munkavállalók anyagi és szociális biztonságának a szempontja érvényesül – közölte a Liga Szakszervezetek az MTI-vel.
Elbocsátás előtt illik meghallgatni a munkavállalót

Elbocsátás előtt illik meghallgatni a munkavállalót 

Érdemes lehetőséget biztosítani a munkavállalónak a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezése előadására, ha vele szemben rendkívüli felmondással, vagy munkavégzésére illetve a magatartására hivatkozással munkáltatói felmondással élnénk.
A felmondás egyik leggyakoribb oka

A felmondás egyik leggyakoribb oka 

Nem egyszerű a munkáltatók dolga a felmondás indoklásakor, hiszen úgy kell megfogalmazniuk, hogy az bizonyítható is legyen. Erre bevett fordulat az, ha a munkáltató arra hivatkozik, hogy a munkavállaló veszélyeztette a munkáltató jogos gazdasági érdekeit – de mi lehet ez?
Mit kell bevallani a főnöknek?

Mit kell bevallani a főnöknek? 

Nemcsak a munkáltatónak kell tájékoztatnia a fontos dolgokról a munkavállalót, hanem az utóbbinak is az előbbit. Csakhogy azt, hogy mi számít fontosnak, mindig az adott helyzet határozza meg.
Így rúgjunk ki családtagot

Így rúgjunk ki családtagot 

Egy családi vállalkozásban is eljöhet az a rettegett pont, amikor egyszerűen meg kell szabadulni az egyik munkatárstól – akkor is, ha éppen családtagról van szó. Hogyan akadályozzuk meg, hogy ide jussunk, és ha már nem lehet elkerülni, hogyan őrizhetjük meg a családi békét?
Elállhatunk a versenytilalmi megállapodástól?

Elállhatunk a versenytilalmi megállapodástól? 

A munkáltató - bizonyos korlátok között - akkor is elállhat a versenytilalmi megállapodástól egyoldalú nyilatkozattal, ha az elállás jogát a felek a megállapodásban nem kötötték ki kifejezetten, áll a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egyik közelmúltban hozott ítéletében, amelyet a KCG Partners Ügyvédi Társulás idéz.

5 tévhit a felmondás kapcsán 

Számtalan tévhit van a köztudatban a felmondás kapcsán, mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldalon. Ezért most szakértőnk segítségével ezekből szeretnénk eloszlatni néhányat. Mindig kötelező-e felmondás indokolása? Bármikor visszavonható a felmondás? Van-e felmondási védelem a táppénz alatt? Mi történik, ha a próbaidő alatti felmondásban indokolást közöl a munkáltató?

Aki felmond, annak nem jár majd közmunka 

A kormány törvényjavaslata szerint az álláskeresőt három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha a számára egyszerűsített foglalkoztatás keretében felajánlott munkát nem fogadja el, illetve a közfoglalkoztatáson kívüli egyéb foglalkoztatási jogviszonya munkavállalói felmondással vagy közös megegyezéssel szűnt meg - közölte a Belügyminisztérium.

Ezeket fontoljuk meg, mielőtt kirúgnánk valakit 

Előbb-utóbb minden cégvezető életében eljön az a pillanat, amikor, ilyen, vagy olyan okokból, fel kell mondania egy dolgozójának. Csakhogy mielőtt ezt az utolsó, drasztikus lépést megtennénk, jó ha válaszolunk magunknak az alábbi kérdésekre.

Többet engedhet meg magának a munkáltató? 

Az új Mt. szabályai nem csak gyengítik a munkáltatói felmondás törvényi garanciáit, de a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit is lényegesen enyhíti – vélekedik a jogi szakértő.

Nem merünk táppénzre menni 

Kilenc év alatt csaknem felére csökkent a táppénzt igénybe vevők és a táppénzen töltött napok száma a KSH friss adatai szerint. Vélhetően nem a javuló egészségi állapot, hanem a felmondástól való félelem áll a háttérben.

Így nem viszi el a céges tudást a lelépő alkalmazott 

Sokakban felmerülhet, hogy az alkalmazottaik olyan tudást szereznek a cégnél végzett munka során, amely bizony a versenytársak számára igencsak hasznos volna. Jó lenne ezt kivédeni? Van rá lehetőség - bizonyos keretek között.

Közös megegyezés: erre figyeljünk 

Bár a közös megegyezés tűnik a legbékésebb megoldásnak, ami a munkaviszony megszüntetését illeti, gyakori, hogy a papírok aláírása után, hogy a munkavállaló az aláírt dokumentummal ügyvédhez fordul, vagy annak érvényességét a bíróság előtt kérdőjelezi meg. Mi az, ami megengedhető egy közös megegyezéses tárgyalás során és mi az, ami a megállapodást érvénytelenné teszi?

Közös megegyezéses munkaviszony megszüntetés: minden esetben jogszerű? 

A közös megegyezés a munkaviszony megszüntetésével járó jogi kockázatok csökkentésének a legjobb módja. azonban előfordul, hogy egy-egy munkáltató túl messzire megy annak érdekében, hogy az eltávolítani kívánt munkavállalót rábírja a közös megegyezés aláírására. Minden esetben jogszerű a közös megegyezés, vagy ugyanúgy peres eljárás lehet a vége, mint a felmondásnak?

Így közöljük a felmondást, hogy ne a bíróságon találkozzunk 

Mára a legtöbb munkáltató belátta a felmondással kapcsolatos jogszabályok megtartásának fontosságát tekintettel annak zsebbe vágó következményeire. Ám nem mindegyikük van tisztában azzal, hogyan is kell ezt közölni a dolgozóval.

Végkielégítés: mi számít bele a jogosultsági időbe? 

Mikor nem számít bele a végkielégítésre jogosító időbe a munkabérrel nem díjazott időszaka a dolgozónak? Mi a szabály, ha a munkavállaló keresőképtelensége a munkáltatónak róható fel? Összefoglaltuk a lényeget.

Tipikus munkáltatói hibák felmondáskor 

Határozott idejű munkaviszonyt nem lehet rendes felmondással megszüntetni, próbaidő után csak indoklással lehet felmondani a dolgozónak, próbaidő alatt viszont nem célszerű indokolni a munkaviszony megszüntetését. Mire érdemes még ügyelni?

Felmondási tilalom: a 3 alapszabály 

A munkavállaló és a munkáltató bármikor megszüntetheti felmondással a munkaviszonyt, kivéve, ha a felek külön megállapodnak ennek ellenkezőjében. Mondjuk abban, hogy a munkaviszony legfeljebb a munkaviszony kezdetétől számított egy évig felmondással nem szüntethető meg. Mit kell tudni még a felmondási védelemről? Mikor, kire és kire nem vonatkozik? Íme a legfontosabb tudnivalók.

Így sarkalljuk jobb teljesítményre a lazsáló kollégát 

Az elvártnál gyengébb teljesítmény ritkán kap akkora mértékű büntetést a versenyszférában, mint amit megérdemelne. Ugyanakkor az is igaz, hogy attól, hogy egy teljesítmény gyengébb, nem biztos, hogy le kell mondanunk a dolgozóról. Íme néhány tanács, hogyan sarkalhatjuk jobb teljesítményre munkavállalónkat, mielőtt végleg feladnánk.

Felmondás azonnali hatállyal - 8 fontos tudnivaló 

Olykor minden cég esetében felmerül az azonnali hatályú felmondás szükségessége. Ennek indoka alapvetően kötelezettségszegés, de más cselekmény is lehet a törvény megfogalmazása szerint. Mutatunk 8 dolgot, amire mindenképp figyelni kell, ha azonnali hatályú felmondásra kerül a sor.

5 végzetes munkajogi kiskapu 

Az ember azt hinné, mindig a munkavállalók kerülnek kényszerhelyzetbe - de munkaadóként sem mindig egyszerű a jogszabályok betartása mellett a cég érdekeit képviselni. Ezt leginkább azok tudják, akik mindkét oldalon álltak már egyszer. Öt gyakori és végzetes munkajogi kiskaput szedtünk össze, amelyekről munkaadóként nem szabad megfeledkeznünk.

Hogyan mondjunk fel? 

A munkáltató a felmondását minden esetben köteles indokolni, akár határozatlan, akár határozott idejű jogviszony megszüntetésről van szó. Gyakorlati tudnivalók a munkaviszony megszüntetésről.

Ezeket a tanácsokat ne fogadjuk meg felmondás után! 

Előbb-utóbb szinte mindenki sorra kerül és ezért, vagy azért de ajtót mutat neki a munkáltatója. Ilyenkor persze mindenkinek van egy jó tanácsa amiket nem szabad megfogadni: bemutatunk néhányat a legrosszabbak közül.

Mit tegyünk, ha lelép a dolgozó? 

A jogellenes munkaviszony megszüntetés egyik leggyakoribb formája, hogy a munkavállaló nem tesz írásos megszüntető nyilatkozatot, nem tölti le a felmondási időt, hanem egyszerűen csak nem jelentkezik többet a munkáltatónál. Tekintsük át, hogyan kezelhető ez a kellemetlen helyzet!

Felmondás: 10 előírás munkaadóknak 

A munkáltató köteles mind rendes, mind rendkívüli felmondását indokolni. A munkáltatói felmondás indokolására csak olyan tények alkalmasak, amelyek a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggnek. Abban az esetben, perre kerül a sor, akkor a munkáltató rendes felmondásában megjelölt okot nem bővítheti, és nem vonhatja vissza egyoldalúan. Milyen szabályokat kell még figyelembe venniük a munkáltatóknak? Összefoglaltuk!

Szerződéskötés előtt áll? Ezt olvassa el! 

A vállalkozási szerződésben a vállalkozó felelőssége nagyobb, mint a megbízottnak a megbízási szerződésben, viszont csak akkor jár neki a díjazás, ha elvégezte a szerződésben rögzített feladatot. Mire kell figyelni egy vállalkozói szerződésnél? Dr. Hajdú-Dudás Mária ügyvédet kérdeztük, mire célszerű figyelnünk, ha vállalkozóként szeretnénk szerződést kötni.

Felmondás próbaidő alatt: a 7 legfontosabb szabály 

Próbaidő kikötése esetén nemcsak a határozatlan, de a határozott idejű munkaviszonyt is meg lehet szüntetni azonnali hatállyal és indokolás nélkül. Ez akkor is igaz, ha a határozott idejű munkaviszony időtartama azonos a próbaidő időtartamával (azaz maximum 3 hónapra jött létre a munkaviszony). Nem mindegy mi szerepel a felmondásban és az sem, hogy milyen formában adja ki ezt a kezéből a munkaadó. Egyetlen apró baki és könnyen megütheti a bokáját a figyelmetlen munkáltató. Összeszedtünk 7 lényeges szabályt, amit be kell tartania!

A kirúgás művészete 

A "lassan alkalmazni, gyorsan kirúgni" elv embertelennek tűnhet, de ha megfontolás van mögötte, valószínűleg mindenki jobban jár így.

A felmondás szabályai  

A munkaviszony megszüntetésével foglalkozó sorozatunk első részének témája a közös megegyezés és részben a felmondás volt. Ebben a cikkben pedig a Piac & Profit szakértő partnere a felmondással kapcsolatos további kérdéseket tárgyalja.

A fegyelmi jobb az elbocsátásnál – és olcsóbb is 

A hazai munkáltatók többsége nincs tisztában azzal, hogy az új munka törvénykönyve ismét lehetővé teszi a felmondásnál kevésbé szigorúbb fegyelmi eszközök használatát a munkahelyeken. Kevésbé súlyos vétség esetén célszerűbb és gazdaságosabb fegyelmi eszközökhöz nyúlni, hiszen a kirúgás önmagában is költséges lehet, egy új munkavállaló betanítása pedig biztosan idő- és pénzigényes.

Mikor nem szabad felmondani? 

A munkaviszony megszüntetésével foglalkozó sorozatunk első részének témája a közös megegyezés és részben a felmondás volt. Ebben a cikkben pedig a Piac & Profit szakértő partnere a felmondással kapcsolatos további kérdéseket tárgyalja.

Felmondás, vagy közös megegyezés? 

A munkaviszony megszüntetésének három formája ismert a hatályos munka törvénykönyve szerint. Ezek: a közös megegyezés, a felmondás és az azonnali hatályú felmondás. Mindhárom jogcímmel a munkáltató és a munkavállaló is megszüntetheti a jogviszonyt – néhol azonban eltérő szabályok vonatkoznak rájuk –, de a munkaviszony megszüntetéséről mindenképpen a munkáltatói jogkör gyakorlójának kell meghoznia a döntést. A Piac & Profit szakértője a következőkben a munkáltatói megszüntetéssel foglalkozik, e cikkben pedig a közös megegyezéssel és részben a felmondással.

Kisokos a munkaviszony megszüntetéséhez 

Ha egy cég egy alkalmazottja munkaviszonyának megszüntetése mellett dönt, fontos tisztában lenni a szükséges dokumentumokkal és határidőkkel.

Hogy csökkenthető munkáltatóként a felmondás kockázata? 

Ha felmond egy alkalmazott, a rendelkezésre álló 30 nap alatt aligha lehet találni valakit a helyére. Érdemes tehát szerződésben rögzíteni az ennél hosszabb szakaszt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo