A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) A munkaviszony megszüntetése cím alatt, a 64.§ (1) bekezdés a) pontjában rögzíti, hogy a felek a közöttük fennálló munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntethetik. Közös megegyezés valamelyik fél ajánlata és annak másik fél általi elfogadása folytán jön létre. Alapvetően természetesen szokásos, hogy a megállapodást az egyik fél kezdeményezi. Azt azonban nem szükséges a dokumentumban feltétlenül rögzíteni, hogy ki volt a kezdeményező fél.
Az Mt. arra, hogy a megállapodásban tartalmilag minek kell szerepelnie, nem ad iránymutatást. A bírói gyakorlat szerint amennyiben egy dokumentumban a felek a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó közös szándékukat és a munkaviszony megszűnésének időpontját egyértelműen kifejezik, illetve rögzítik, az közös megegyezésnek minősül, még akkor is, ha azt a felek maguk másként (pl. felmondásnak) nevezték el. Elsősorban a tartalomnak van jelentősége és nem annak, hogy a felek hogyan nevezik el a megegyezést tartalmazó iratot.
A közös megegyezés tipikus eleme a jogokról és későbbi egymással szembeni igényérvényesítésről való kölcsönös lemondás. Ez garanciát jelent mindkét fél számára arra, hogy a másik fél a későbbiekben nem fog munkaügyi vagy egyéb pert indítani vele szemben. Ugyanakkor fontos átgondolni, hogy ezzel a felek maguk számára is lehetetlenné teszik, hogy később felmerülő igényeiket érvényesítsék.
Pedig sokszor előfordul például, hogy valamely alkalmazott távozása után, a munkáltató hibákat fedez fel, amely miatt esetleg anyagi kár is érte. Ugyanígy munkavállalói oldalon is felmerülhetnek utóbb igények (pl. túlóra ellenértéke), amely a közös megegyezésben elhelyezett – fent említett – kikötés folytán jogi úton nem lesz követelhető.
Fontos tehát, hogy a joglemondás elfogadása előtt mindkét fél alaposan átgondolja a potenciálisan felmerülő igényeket. Az egyértelműség kedvéért célszerű azokat a megállapodásban legalább felsorolni.
Fontos tudni ugyanakkor, hogy a közös megegyezés aláírásakor még objektíve nem látható körülmény – pl. később jelentkező, munkaviszonnyal összefüggő megbetegedés – miatti igényérvényesítést a korábban aláírt joglemondó rendelkezés nem zárja ki.
A közös megegyezés alapvetően a munkáltató érdekében szokott állni, mivel, ha sikerül a joglemondó nyilatkozatot is beépíteni a megállapodásba, nagy kockázatoktól kímélheti meg magát. Ugyanakkor a munkáltató számára sem hátrányos, például a későbbi elhelyezkedés szempontjából sokkal jobban mutat az iratokban, mintha felmondás szerepelne a múltjában.
Megtámadható utólag?
A közös megegyezés sikeres megtámadásához azonban kirívó munkáltatói magatartásra van szükség. Olyasmire, hogy bizonyíthatóan nem volt lehetősége a munkavállalónak elolvasni a papírokat mielőtt azokat alá kellett írnia, vagy tényszerűen személyi szabadságában korlátozták - tehát például rázárták az ajtót.
Az esetek túlnyomó többségében ilyesmi nem történik, ezért a támadások jelentős része inkább szubjektív sérelmekre alapozott - és így nem áll meg a munkaügyi bíróság előtt. Utólagos megbánásra és sértettségre nem alapozható jogi igény.
