Amerika tőzsdéje az érkező rossz hírek ellenére is felfelé menetel

Megütötték a börzéket a bejelentett újabb amerikai vámok, na meg később a munkaügyi minisztérium egyik, a munkaerőpiaci adatokért felelős vezetőjét is menesztették, azzal a felkiáltással, hogy Biden embere, vagyis meghamisította az adatokat. Na erre jött a csodás 1 százaléknál nagyobb (sic!) esés, amely még korrekciónak is siralmas. S ráadásul mindez mára már csak a múlt, a piacok ott folytatják, ahol a múlt hét közepén abbahagyták.

Hiába volt technikai korrekcióban az S&P500 index, legalábbis az MACD szerint, szinte töretlenül emelkedik. S ebben még elég komoly érvek sem tudják megállítani. Egyrészt a vámok végül átlagosan 24 százalék környékére emelkednek, legalábbis az import 84 százaléka alapján számítva. A maradék kicsit módosíthat ezen, de az világosan látszik, hogy végül a Trump rózsakerti beszédében meghatározott értékhez áll közelebb az átlag. Ugyanis akkor 25-30 százalékra lehetett ezt tenni a korábbi 10-20 százalék közötti értékhez képest. Ez összességében a piacra nézve kedvezőtlenebb értéknek tekinthető. De úgy tűnik, hogy ez átmeneti mínusz 1-2 százalékot ér.

Vámtarifák a nagyobb kereskedelmi partnerekkel

Forrás: BBC, Erste számítás

Aztán ott van a munkaerőpiac romlása, amire a válasz a felelős személy kirúgása és valószínűleg helyettesítése egy szervilis emberrel. Nem csak az a baj, hogy innentől nem lehetünk biztosak az adatok minőségében, hanem a gyengébb minőségű adatok rosszabb gazdasági döntéseket is hozhatnak magukkal. Szóval ez nem 1 százalékos korrekciós eseménynek tűnik. Ráadásul míg tavaly hasonló romlást láttunk a munkaerőpiacon, amely aztán őszre összeszedte magát, most a magasabb vámok miatt, amelyek 2-3 százalékról néhány nap múlva összesen 24 százalék környékére emelkednek, vannak aggályaim a foglalkoztatottság tekintetében. Azaz kisebb valószínűséggel jöhet hasonló megnyugvás, mint tavaly. Persze kérdés, hogy az új ember máskép fogja-e majd a mérőszalagot.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo