A fizetésen túl: tarol a SZÉP-kártya

Látványosan alakultak 2025 első felében a SZÉP-kártya költések, ugyanis a K&H Bank adatai szerint az elmúlt fél év leforgása alatt 1,5 milliárd forint értékű forgalomnövekedést regisztrált a kártyakibocsátó bank a tavalyi év azonos időszakához képest, továbbá több, mint 10 ezer új kártyabirtokossal bővült is a pénzintézet ügyfélköre. Az adatok jól összecsengenek a K&H kkv bizalmi index kutatás 2025. második negyedéves adataival, amely szerint továbbra is a SZÉP-kártya a második legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma.

Dinamikus növekedés ment végbe a SZÉP-kártyák forgalmában 2025. első fél évében a tavalyi év azonos időszakához képest. A K&H Bank adatai alapján a forgalombővülés meghaladja az 1,5 milliárd forintot – míg tavaly összesen kicsit több mint 14 milliárd forintot költöttek az első félévben, ez mostanra meghaladta a 15,5 milliárdot. Ez betudható a tavaly év végén bejelentett jogszabályi változásoknak és a felhasználhatóság bővülésének is. Ezt alátámasztja a tény, hogy nemcsak a forgalom, hanem az elfogadóhelyek száma is intenzív növekedésnek indult ebben az időszakban: január elseje óta több mint 3600 új elfogadóhelyet regisztrált a pénzintézet, amelyből meghaladja a 2000-et azok száma, amely lakásfelújítással kapcsolatos tevékenységet folytat. Összesen pedig már 46 ezer elfogadóhelye van a banknak.

Január elseje óta már több mint félmilliárd forint összértékben fizettek SZÉP-kártyával lakásfelújítással kapcsolatos kiadást a K&H ügyfelei, az átlagos kosárérték pedig 30 ezer forint környékén alakult. Noha az éves keret egyénenként kerül meghatározásra tárgyévenként, a jelenlegi költések alapján úgy tűnik, hogy a kártyabirtokosok ki is használják az erre fordítható összeget.

„Az idei évtől életbe lépett módosítások a SZÉP-kártyák forgalmának ugrásszerű növekedését eredményezték. Jól látszik a költéseken, hogy a felhasználók hamar megszerették, hogy a belföldi utazások, vendéglátási szolgáltatások igénybevétele mellett már otthonuk fejlesztésére is fordíthatják ezt a cafeteria elemet. A K&H 2025. január 1-je óta több mint tízezer új SZÉP-kártyás ügyféllel bővült, ami jól alátámasztja a K&H kkv bizalmi index kutatás friss adatait is, miszerint a SZÉP-kártya a második legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma a vállalkozások körében” mondta el Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketingvezetője.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo