A munkáltatóknak kedvez a törvénymódosítás

A Munka törvénykönyvének módosítása tartalmaz ugyan a munkavállalók szempontjából fontos, kedvező változásokat, ezekben azonban továbbra is a foglalkoztatás rugalmassá tételét célzó kormányzati törekvés, semmint a munkavállalók anyagi és szociális biztonságának a szempontja érvényesül – közölte a Liga Szakszervezetek az MTI-vel.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: PP

A hároméves új Munka törvénykönyve (Mt.) a jogalkalmazás egységesítése miatt módosul, a lényeges szabályok azonban változatlanok maradnak a kormány honlapján hétfőn megjelent módosítási tervezet indoklása szerint.

A munkavállalókat pozitívan érintő változások közül a Liga Szakszervezetek kiemelte a jogellenes munkaviszony-megszüntetéssel összefüggésben a munkáltatói magatartás szankcionálását, amely révén a munkavállaló követelhetné a felmondási időre járó távolléti díjának a kétszeresét. Mivel azonban az új Mt.-ben a felmondási idő is rövid, így ez a módosítás az eredeti, jogsértést visszatartó cél elérésére nem igazán alkalmas – tették hozzá. Pozitívumként értékelték még, hogy jogellenes munkaviszony megszüntetés esetén a munkavállaló újabb jogcímre hivatkozva kérhetné visszahelyezését.

Jelentős változásnak tekinthető a módosítási javaslatban az is, hogy minden munkavédelmi képviselő munkajogi védelemben részesülne, valamint hogy a munkavállalói képviselő fogalmát a szakszervezeti tisztségviselőre is kiterjesztenék – olvasható a Liga közleményében. A Liga szerint a munkavédelmi szabályok szigorítását jelenti a javaslatban, hogy a jogszabály-módosítás deklarálná, hogy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyezteti különösen a veszélyes munkahelyen, veszélyes munkaeszközzel vagy veszélyes technológiai folyamatban végzett munka esetén a munkavédelemre vonatkozó szabályban előírtnál kevesebb munkavállalói létszám foglalkoztatása.

Negatívumként értékelték ugyanakkor, hogy a köztulajdonban álló munkáltatók esetében a kollektív alkut korlátozó törvényi rendelkezéseket – habár ebben a munkavállalói és a munkáltatói érdekképviseletek megállapodtak – nem helyezték hatályon kívül, noha a kormányzat korábban úgy nyilatkozott, hogy nem gördít akadályt a felek közös megállapodásai elé.

A Liga Szakszervezetek szerint a kormányzat a munka és pihenőidő, valamint a gyermekes munkavállalók jogvédelme kérdésében is a munkáltatók érdekeit részesítette előnyben. Előbbire példa, hogy továbbra sem kötelezné a kormányzat arra a munkáltatókat, hogy 6 nap munkavégzést követően egy pihenőnapot biztosítsanak minden munkavállalónak. Ezen túlmenően a Liga szerint a készenlétet követően sem kellene pihenőidőt biztosítani a munkavállaló részére, ha munkavégzésre nem került sor.

Rosszul jártak a dolgozók az új Munka törvénykönyvével
Az eddig a munkavállalóknak kedvező szabályozás a polgári jog szerződéses jogviszonyaihoz való jelentős közeledése útján „piacosodott”, azaz a szabályok jó részét a felek megállapodásától tette függővé. Ebből az is következik, hogy számos alapvető jelentőségű szabálytól a felek megállapodása vagy a kollektív szerződés bármilyen módon eltérhet. Ezzel a Liga Szakszervezetek szerint a munkajog azon alapvető elve sérült, hogy a munkajogi jogviszonyban a gyengébb felet védelembe kell venni. Itt találja a részleteket.
A gyermekes munkavállalókra vonatkozó munkajogi korlátok (egyenlőtlen munkaidő-beosztás, egyenlőtlen pihenőnap-beosztás) a jövőben nem a gyermek 3 éves koráig, hanem csupán a várandósságtól a szülésig terjednének. A gyermekét egyedül nevelő szülő pedig éjszakai munkát is végezhet a gyermek 3 éves koráig. Előrelépés ez utóbbi területen csupán a vezető állású munkavállalóra vonatkozó szabályokban történt – állapítja meg a Liga.

A törvényjavaslat pontosítja a kártérítési szabályokat: kikerül az Mt.-ből, hogy a munkáltató károkozása esetén a munkáltató a munkavállaló eltartott hozzátartozójának a kárát is köteles megtéríteni. A munkavállaló kártérítési felelőssége résznél pedig a jelenlegi szabályokat azzal egészítené ki a javaslat, hogy a munkavállaló a munkáltató elmaradt vagyoni előnyét és a bekövetkezett kárát is köteles megtéríteni – tették hozzá. A probléma a szabályozással az a Liga szerint, hogy nem is törekszik a munkavállalók fokozott kártérítési felelősségének a kiegyensúlyozására.

A Liga sérelmezi azt is, hogy a szakszervezetekre vonatkozó törvényi rész annak ellenére sem módosul, hogy 2012-ben a jogszabályban a változások túlnyomó része éppen ezt a területet érintette.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo