Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

A nőnek szorongás, a férfinak kihívás
Számos kutatás tanúskodik arról, hogy , hogy a férfiak és nők átlagkeresete között létező és szignifikáns különbség van. Most az is kiderül, hogy az álláskeresés során is számít-e a nemek közti különbség.

Javulhat a helyzet a magyar hotelpiacon
Nőtt a vendégszám, új hoteleket adtak át, s három felsőkategóriás szálloda is új gazdára talált. A Colliers International ingatlan-tanácsadó idei első félévet értékelő elemzésében bizakodó a jövőt illetően elsősorban a külföldi vendégforgalom alakulásával összefüggésben. Az esztendő második fele a már rendelkezésre álló adatok alapján jól indult, bár az árakat illetően sok pozitívumot még nem tartalmaznak a beszámolók.

Elsősorban a gondolkodás jelent akadályt
Nem a fizikai akadályok, hanem a munkáltatók és a munkavállalók fejében élő mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását.

Itt a vége a strómanok trükközéseinek
Most először mondta ki a bíróság, hogy egy felszámolás során megszűnő cég névleges (stróman) vezetője és árnyékvezetője is személyesen felelős a vállalkozás által ki nem elégített tartozásokért.

Megtévesztett az Auchan - Bírságolt a GVH
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az Auchan, amikor egyes termékeinek népszerűsítése során azt a látszatot keltette, hogy a fogyasztók magyar árut vásárolnak - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely a céget 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

Hogyan működhet a vállalatirányítás a felhőben?
A vállalakozások lassan eljutnak addig, hogy már kulcsfontosságú alkalmazásaikat is hajlandóak „cloud” konstrukcióban igénybe venni. Azonban, mielőtt például a vállalatirányítási rendszer a felhőbe kerülne, érdemes átgondolni az alábbi szempontokat.

Hol vannak az új munkahelyek?
A nemzetgazdaságban - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal nőttek egy év alatt. A foglalkoztatottság tovább csökkent, csak a közfoglalkoztatottak száma emelkedett, e kör alacsony bére rontotta az átlagadatokat is a Központi Statisztikai Hivatal ma publikált gyorsjelentése szerint.

Lehetőségek Nyíregyházán
A 120 ezer lakosú szabolcs-szatmári-beregi megyeszékhely sóstógyógyfürdői városrészében három fürdő kapta meg a gyógyintézmény címet. Budapesten kívül egyetlen magyar városnak nincs annyi gyógyfürdője, ezért a település nagy reményeket táplál a jövőt illetően.

Figyelem! Másképp kaphatnak támogatást a baromfitartók
Az idén a harmadik negyedévtől módosulnak az állatjóléti támogatások igénybevételének szabályai a baromfi ágazatban - hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

Nemi szerepek a munkaerőpiacon
Több területen már teljesen megvalósult a nemek közti egyenjogúság, a nők és férfiak sportolói teljesítményét például már senki nem vitatja, azt viszont igen, hogy a munkaerőpiacon melyik álláshelyen melyik nem állná meg a helyét.
A „tökéletes recept" hosszú távra
A befektetők régi vágya, hogy megtalálják a tökéletes receptet, melynek révén a befektetési portfólió alacsony kockázat mellett magas hozamot biztosít, miközben az sem árt, ha szerkezete egyszerű és jól átlátható. Egy amerikai befektetési szakértő évtizedekkel ezelőtt javasolta a részvény, pénzpiaci alap, kötvény és arany egyenlő arányú kombinációját.
Jöhet a trafiktörvény, ünnepelhet a feketepiac
Sajtóértesülések szerint nem emelt kifogást Brüsszel a kormány dohány-elárusító helyeket szabályozó ötlete, a „trafiktörvény" ellen, így elhárult minden akadály a szabályozás bevezetése elől. Jövő januártól eszerint csak a kijelölt állami tulajdonú üzletekben lehetne dohánytermékeket forgalmazni. A szabályozás, valamint a jövedéki adó drasztikus emelése miatt jelentősen dráguló dohányárak miatt a szakértők szerint a dohánytermékek feketepiaca ugrásszerű növekedésnek indulhat.
Mit kell tudni, mielőtt a felhőbe mennénk?
Úgy tűnik, az üzleti alkalmazások nem menekülnek a felhő elől. Sok cégvezető azonban egyelőre tart attól, hogy megfelelő kezekben lesz-e a cég rendszere, ha nincs a házon belül. Adunk néhány tanácsot, hogy elkerülhetőek legyenek a problémák.
Közel ötvenmilliárd forint kikapcsolódásra
A munkáltatók 48 milliárd 597 millió forint értékben adtak juttatást a dolgozóiknak Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyán, amelyből a kártyatulajdonosok 17 milliárd forintot meghaladó összegben használtak fel július végéig - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Porgödörré alakulhat az élelmiszertermelés szíve
A múlt század harmincas éveihez hasonló szárazság sújtja az Egyesült Államok déli- és középnyugati államait. Akkor a „porgödörnek" hívott jelenség következtében farmerek tízezrei hagyták el földjeiket, az élelmiszerárak pedig jelentősen megugrottak. Most hasonló veszély fenyeget: azzal a különbséggel, hogy az élelmiszerárak globálisan emelkedhetnek meg egy ilyen természeti csapás következtében.
Szeretne fél évre szabadságra menni?
Egy több hónapos szabadság a legtöbb dolgozó ember számára meglehetősen vonzó dolognak tűnik. De a cégek is profitálhatnak belőle. A nyugaton egyre inkább terjedő sabbatical új ötletek bölcsője lehet - mondják az interim.hu szakemberei.
Stabil a magyar irodapiac – Kéne az IMF-megállapodás
A magyar irodapiac 2012 első felében stabil volt; a teljes irodaállomány, a bérbeadási volumen és a bérleti díjak 2011-hez képest nem változtak, míg a kihasználatlansági ráta valamelyest emelkedett. A kereslet élénkülését csak Magyarország piaci megítélésének változása indíthatja el, amelyet az IMF-megállapodástól remélnek a szakértők.
Többet spórol, aki tudatosan fogyaszt
Látványosan csökkent az energiafogyasztás azokban a háztartásokban, ahol fogyasztásmérőket használnak. Egy kanadai kutatás szerint már igen látványos eredmények érhetők el az energiatakarékosság területén azokban a háztartásokban, ahol tudatosan fogyasztják az energiát. A kutatásban résztvevők átlagosan 9%-kal csökkentették felhasználásukat. Azokban a háztartásokban pedig, ahol elektromos árammal melegítik a vizet, átlagosan kb. 17%-ot tudtak megtakarítani.
Keresett az állam az erős forinton
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 77,6 százalékára csökkent 2012 második negyedévének végére, a megelőző negyedév végi 78,9 százalékról.
Kenderből munkahely?
Kistérségenként 800 millió - 1 milliárd forint beruházással 40-50 munkahelyet lehetne teremteni a helyben termelt kender feldolgozásával, a kinyert rostokból hőszigetelő anyag és kenderbeton készíthető.
Lebomló csomagolás Magyarországról
Komposztálható bio csomagoló alapanyagot fejlesztett egy magyar vállalkozás. A cég azt szeretné elérni, hogy közép-európai kompetenciaközponttá váljon a lebomló csomagoló alapanyag fejlesztésében, gyártásának előkészítésében.
Lejtőn a vállalati hitelezés
Közel öt éves mélypontra esett a vállalati hitelállomány a Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint. Érdekes fejlemény, hogy már nem csak a bankok, hanem a szövetkezeti hitelintézetek aktivitása is erejét vesztette. A korábbi hitelezési felmérések alapján érdemi változás a közeljövőben nem várható.
Klímavédelmi fotópályázat a fenntarthatóság jegyében
Klímavédelmi fotópályázat indul hobbi- és hivatásos fotósoknak az ENSZ Fenntartható Energiát Mindenkinek! nemzetközi éve jegyében, a képeket szeptember 30-ig várják.
Pénz piacra jutáshoz
3-20 millió forintra pályázhatnak kis-és középvállalkozások külpiaci tanácsadás igénybevételére, külkereskedelmi munkatárs bérköltségére és piacra jutás támogatására.
Árthat az euró bevezetésének halogatása
"Ha az euró bevezetésének elhalasztását a konvergenciapályáról való kisiklásnak és/vagy a strukturális reformok akadályának tekintik, az alááshatja a piaci bizalmat és árthat a gazdaságnak" - fogalmazott Olli Rehn, az Unió pénzügyi biztosa Herczog Edit kérdésére adott válaszában. Rehn szerint az euró bevezetésére vállalt kötelezettség nem tekinthető semmisnek.
Inkább évente fizetünk
2012 első félévében az egy évvel korábbihoz képest több mint 4 százalékkal csökkent a hazai biztosítási piac, az első hat havi díjbevételek nem érték el a 414 milliárd forintot - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adataiból.
Rossz hír az autósoknak – jelentős áremelés várható
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin és a gázolaj esetében is 5-7 forint áremelést indokolnak 20-án, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 439 forint, a gázolajé pedig 440 forint lehet augusztus 22-én, szerdán.
A munkáltató is segíthet az iskolakezdésben
Hamarosan kezdetét veszi az új tanév, az ezzel járó anyagi terheket pedig a munkáltató is segíthet enyhíteni az iskolakezdési támogatás segítségével. Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója segít eligazodni a szabályok között.
Még több műanyag Hatvanból
Új műanyagüzem létesül Hatvanban: a RO-NO Kft. 176 millió forintos év végéig elkészülő fejlesztése 52 új munkahelyet teremt a településen. A beruházás 88 millió forintos támogatásban részesül az Új Széchenyi Terv keretében.
A hó végétől kifli lesz a pozsonyi patkó
Az Európai Bizottság bejegyezte a hagyományos különleges termékek uniós nyilvántartásába a Pozsonyi kiflit, így a magyar cukrászok és pékek is használhatják Pozsonyi kifli termékeiken az EU-s szimbólumot és a „hagyományos különleges termék" megjelölést.
Ökológiai túllövés és a globális gazdaság
Míg a globális recesszió -, amely 2008 októberében kezdődött - lelassította az emberiség erőforrások iránti igényét és a CO2 kibocsátás növekedését, a fogyasztásunk továbbra is növekszik.
Ma van az Ökológiai Túllövés Napja
2012-ben augusztus 22-e az a „virtuális dátum", amelytől kezdve az emberiség túlfogyasztja a Föld természeti erőforrásait. Alig kilenc hónap alatt felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeket a bolygó fenntartható módon képes előállítani ebben az évben, és így átléptünk a túllövés állapotába. Másként megfogalmazva: már nem csak a természeti tőke - hosszú távon is rendelkezésre álló hozamait - használjuk, hanem azon túl már a tőkéből is költekezünk.
Út a sikeres vállalkozáshoz
Az innovációval, újdonsággal, vevőközelséggel versenyezni akaró cégeknek ad jó ötleteket Csath Magdolna üzletimodell-innovációról most megjelent könyve. A szerző arról akarja meggyőzni a vállalatokat, hogy ne átlagos teljesítménnyel, és „olcsóság-versennyel”, hanem megkülönböztetéssel akarjanak sikereket elérni.
Nagy üzlet az egészség – Egyre többet költünk
Az elmúlt években megfigyelt tendencia, amely szerint a lakosság egyre nagyobb figyelmet szentel saját és családja egészségének, az elmúlt hónapokban is folytatódott. A közfinanszírozott egészségügyben egyre kevésbé bíznak az emberek, ha az egészségük hosszú távú fenntartásáról van szó és egyre több olyan terméket vásárolnak, szolgáltatást vesznek igénybe, amely az egészségüket támogatja.
Ez még nem a gödör alja
Az építőipar újabb nagy zuhanásáról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hét éve súlyos válságban lévő ágazatban egyelőre úgy tűnik, hogy a negatív trend mérséklődésében sem igazán lehet bízni, bár a szerződésállomány némiképp emelkedett az esztendő hatodik hónapjában az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A helyzet romlása a kis- és közepes vállalkozások számára különösen kedvezőtlen.
Újratervezés! Változni muszáj
Megjelent a Piac&Profit magazin augusztusi száma, benne többek között összeállítással arról, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban megfelelni a folyamatos változás kényszerének. Szakértőnk összeszedte a jó üzleti terv 8 pontját, olvashatnak arról, mi kell ahhoz, hogy hitelképesek legyünk, és a keresőoptimalizálás fortélyairól is.
Olcsók a magyar szállodák
Még mindig olcsónak szállítanak a régióban a magyar szállodák. Átlagos szobafoglaltság mellett is csak minimálisan nőtt ugyanis a magyar szállodák bevétele az első fél év alatt. A környező országokban - kivéve Szlovákiát, mindenhol javult a helyzet. A vendégéjszakák száma ugyan nőtt, de a szobafoglaltság alig javult. Még többet fizetünk üdülési csekkel, mint SZÉP kártyával.
Programajánló - Kenyérfesztivál és tűzijáték
Változatos, gazdag programok várják a nemzeti ünnepen és a hosszú hétvégén a kikapcsolódni vágyókat az ország csaknem minden településében. A már megszokott események és programok mellett új elemek is színesítik a központi augusztus 20-i ünnepségek.
Nem csak a Facebook lehet üdvözítő
Az utóbbi időben több olyan szakmai véleményt hallani, melyek a Facebook látványos térnyerése miatt temetik az e-mail marketinget. Azt, hogy ez korai, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy szinte valamennyi közösségi oldalon e-mail címet kérnek a regisztrációhoz.
Farmerexpo Debrecenben
Augusztus 17-én kezdődött a XXI-ik Farmerexpo Nemzetközi Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és a VII-ik Hortico Zöldség-Gyümölcs kertészeti Szakkiállítás Debrecenben.
Latin-amerikai Duna-régiós Gazdasági Fórum
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara - mint a Duna menti Kereskedelmi Kamarák Szövetségének (DCCA) gesztorszervezete - 2012 októberében latin-amerikai üzletember-találkozót szervez Budapesten, melynek célja, hogy Latin-Amerika és a Duna Régió kereskedelmi kamaráit és azok tagvállalatait kapcsolatba hozza egymással.
Újra van pénz kutatás-fejlesztésre
Az igényekre való tekintettel megemelésre került a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból kiírt „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása a közép-magyarországi régióban" (KMR_12) című pályázat keretösszege.
Leverheti a SZÉP kártya az üdülési csekket
A Szállodaszövetség a belföldi turizmus élénkítését várja a SZÉP kártyától, amelynek forgalma a szállodákban, kereskedelmi szálláshelyeken olyan ütemben bővül, hogy a nyaralási szezonban, majd a későbbi hónapokban meghaladhatja az üdülési csekk korábbi forgalmát is.
Innovátorok kerestetnek!
A "Keressük Magyarország kiber-innovátorait" pályázat keretében a leginnovatívabb hazai digitális fejlesztők kapnak majd lehetőséget, hogy bemutatkozzanak a Budapest Conference on Cyberspace magyar és nemzetközi IT gurukból, szakpolitikusokból és befektetőkből álló több száz fős közönsége előtt.
Valami megindult a gazdaságban
2012 júniusában az előző havi bővüléshez hasonlóan pozitív teljesítményt mutatott fel az ipari szektor, ezúttal azonban a növekedés üteme némileg lassult, ugyanakkor szakértők szerint valami elindult a magyar gazdaságban, pedig még mindig nem érzékelhető a „Mercedes hatás" az exportban és az ipari termelésben.
Hogyan lehet kihasítani egy szeletet a mobilpiacból?
A virtuális mobilszolgáltatás elterjedésének első hulláma lezajlott Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Ázsiában, így más térségekben, köztük Közép-Kelet-Európában az új piaci szereplők így már jelentős tapasztalatok alapján léphetnek színre, többek között azzal az előnnyel, hogy rájuk nem minden esetben vonatkozik a telekomadó.
Az álláskeresők 80 százaléka csalódott
A legtöbben arra panaszkodnak, hogy már betöltött pozíciókat hirdetnek meg a cégek. A különböző generációk persze máshogy gondolkodnak az álláskeresésről, a különbségeket ismerteti egy friss kutatás.
Célkeresztben a tudatos fogyasztó
Fejlesztési szakaszába lépett Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében támogatott, 800 millió forintos összköltségű SziMe Smart Metering Rendszer rendszer kialakítása. A debreceni Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterhez tartozó SziMeSmart Kft. fejlesztői a hazai közműhálózatok intelligens fogyasztásmérésének bevezetését és elterjedésének katalizálását tűzték ki célul.