Adják-veszik a magyar cégeket

Az elmúlt évek rapid gazdasági, társadalmi és jogi változásai a jól működő cégek tulajdonosait is válaszút elé állították. 2013-ban több mint százezer működő cég tulajdonosi szerkezetében történt változás, ami messze meghaladja a korábbi értékeket.

Gyakran cserélnek gazdát a cégek – Kép: Pixabay

A vállalatok tulajdonosi köre meghatározó szerepet tölt be az adott cég, de még a partnerek és a versenytársak életpályájában is. Így egy tulajdonosváltás komoly következményeket okoz a cég mikrokörnyezetében, a tömeges tulajdonoscseréknek pedig már makrogazdasági hatásai is lehetnek. Egy gazdasági társaság tulajdonosi szerkezetváltozásáról akkor beszélhetünk, ha új tulajdonos lép be a vállalatba, vagy egy korábbi tulajdonos jogviszonya megszűnik. Számos folyamat vezethet egy cégen belül a befektetői kör átalakulásához, így egy-egy tulajdonosváltási hullám elemzésénél mindig érdemes az okokat is feltérképezni. (Az sem mellékes, hogy óránként hat cég végleg eltűnik a süllyesztőben.)

A tulajdonosváltásoknak lehetnek teljesen természetes okai is, például családon belüli öröklés, de okozhatja a cég átalakulása, szétválása, több cég összeolvadása is. Ezek a változások legtöbbször csak korlátozott hatással vannak a mikrokörnyezetre. Jelentősebb hatással a befektetői célú fel- és bevásárlások járhatnak.

„A befektetők tevékenysége többnyire a gazdasági és jogi környezethez illeszkedik, így a tulajdonoscserék vizsgálata jó indikátor lehet egy ország gazdasági környezetének megítélésében” – hívja fel a figyelmet Pertics Richárd, a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Mint a legtöbb gazdasági folyamat esetében, a tulajdonosi kör változásában sem szerencsés sem az extrém kilengés, sem a pangás. Az extrém tulajdonosváltási hullámok következtében piacra lépő új szereplők hada nehezen kiszámíthatóvá tehet egy-egy szektort, míg a nagyon alacsony tulajdonosváltási arány a befektetők hiányát és a gazdasági stagnálást jelezheti.

Meghalni járnak Romániába és Ukrajnába a magyar cégek
A magyarországi cégek közül több mint 40 ezer vállalkozás köthető külföldi tulajdonosokhoz. A tulajdonosok között a legnagyobb számban német cégeket és magánszemélyeket találnunk, de az itt céget üzemeltető országok toplistáján előkelő helyet foglal el a leginkább cégtemetőként működő Ukrajna és Románia, és befért az első húszba több egzotikus offshore ország is.
„Egy egészséges cégstruktúrában a tulajdonosi szerkezetnek természetes, stabil megújulási aránya van. A hazai cégtulajdonosi kör vizsgálata ezzel szemben azt mutatta ki, hogy 2013 rendkívüli év volt a tulajdonosok körében. Több mint a százezer működő cég tulajdonosi körében történt változás, ami közel kétszerese a korábbi évek értékeinek” – mondja Pertics Richárd.

A mostani tulajdonosváltási hullámot a Nemzeti Cégtár vezérigazgatója szerint három fő tényezőre lehet visszavezetni. A legjelentősebb, hogy a hazai jogi környezet változása számos ponton érintette a magyar vállalkozókat, s ennek következtében sokan döntöttek a kiszállás vagy az átalakulás mellett. Ebbe a kategóriába sorolhatóak az adózási szabályok és a tulajdonosi felelősségre vonatkozó szabályok változásai, de az adóoptimalizálás célú „offshore-tulajdonos bejegyzése” is az adószabályozás sajátosságaira vezethető vissza. A másik tényező a gazdaság lassú talpra állása, ami a befektető vállalkozók körében kiemelt aktivitást indukált.

Végül nem szabad megfeledkezni a hazai cégkereskedelemről: a jogi és gazdasági környezet változása növeli az alvó cégekre irányuló keresletet is. Sok ilyen vállalatot piaci áruként adnak-vesznek gazdáik, bizonyos közvetítő cégek pedig kereskedő szerepkört töltenek be ezeknél az ügyleteknél. A tulajdonosváltási arány néhány szektorban, például a mezőgazdaságban, a média-, a tanácsadói és az informatikai szektorban jóval átlag fölötti volt, de a művészeti tevékenységgel foglalkozó vállalatok körében is intenzív mozgást lehetett tapasztalni.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo