Kezd megjönni a kedvünk az utazáshoz

Idén már a kiutazók számának 10-15 százalékos növekedésére számítanak a szakemberek, bár a tavaly év végi statisztikák szerint még mindig kevesebben utaznak külföldre, mint 2008-ban.

Egyre többen indulunk nyaralni – Kép: SXC

2013-ban összesen 44,6 millió napot töltöttek külföldön a magyar állampolgárok, döntő többségük azonban mindössze csak egy napra látogatott az országhatáron túlra. Ez a szám ugyan messze alatta marad a 2009-es 83 milliónak, de a turisztikai szakemberek idén már óvatos, 10-15 százalékos bővülést várnak. (Nemcsak a magyarok utazási kedve jött meg, a nemzetközi piacon is egyre nagyobb pénz van a turizmusban.)

Az összes kiutazás valamivel több, mint fele – 51 százaléka – turisztikai célú kiutazás volt 2013-ban, a legkedveltebb célpontok Németország, Ausztria, Csehország, Románia, Horvátország és Franciaország. Várhatóan így lesz ez idén is, s mivel honfitársaink – Franciaországot kivéve – a legtöbb országba jellemzően autóval utaznak, a tendencia kedvezően hathat az utasbiztosítási, valamint az ahhoz kapcsolódó autós biztosítások piacára is. „A feltételezések szerint tudatosabban készülünk fel a lehetséges veszélyhelyzetek kezelésére, és az autós utak túlsúlya miatt is sokan kötnek autós biztosítást” – jelentette ki Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Utasbiztosítási Bizottságának elnöke a szövetség szerdai sajtótájékoztatóján.

Az utóbbinak kiemelt jelentőséget adhat az a tény, hogy a magyarországi gépjárműpark átlagosan 12 éves, ami sok esetben a rendszeres szervizelés mellett is fokozottabb kockázatot jelenthet egy hosszabb utazás során. (Itthon a falusi turizmus húzóágazat lehetne, de nincsenek markáns helyi termékek, mindenhol ugyanaz van az „étlapon”.)

Tudatosabban készülünk az utazásra

Ettől lesz jó a kis turisztikai cégeknek
Önkéntes alapon minőségi vállalásokat tehetnének a turisztikai szolgáltatók, ha elfogadják az Európai Bizottság tervezetét. Az intézmény szerint ezzel csak jól járnának a szolgáltatók, különösen a kisebb vállalkozások.
Az idei első negyedévben közel 59 százalékkal nőtt az útlemondási biztosításokból származó díjbevétel, ami az utazási szakemberek 10-15 százalékos növekedést valószínűsítő becslésével együtt már arra enged következtetni, hogy várhatóan az utazási kedv és a lakosság tudatosságnak növekedése az utasbiztosítási piacra is jótékonyan fog hatni.

„A tapasztalatok alapján remélhetjük, hogy a magyar lakosság talán tudatosabban készül fel egy-egy utazásra. Egyre inkább számolnak azokkal a kockázatokkal, amit egy váratlan baleset vagy betegség vagy akár a gépjármű meghibásodása jelenthet a külföldi nyaralás során – fogalmaz Horváth Péter.

2013-ban a teljes utasbiztosítás-piaci díjbevétel kismértékben meghaladta a 10 milliárd forintot, ami 6,5 százalékos növekedés a 2012. évi 9,5 milliárd forinthoz képest.  „Továbbra is azt tapasztaljuk, hogy az ügyfelek rendszeres és folyamatos tájékoztatásának igen nagy a jelentősége. Azzal, hogy időről időre felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeknek és beláthatatlan pénzügyi nehézségeknek teheti ki magát az, aki utasbiztosítás nélkül utazik külföldre, számokban is érzékelhető a hatása” – emlékeztet rá Horváth Péter.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo