– Sok film született már az élelmiszeripari manipulációkról, miben lesz más az Ön filmje?
– Az a kérdés foglalkoztatott, hogy hogyan lehet összebékíteni az egészséges táplálkozás iránti elvárásainkat a Föld növekvő népessége okozta egyre nagyobb élelmiszerigénnyel. Lehet-e találni olyan középutat, amely a fenntartható gazdálkodást, az erőforrások megőrzését és a magas életszínvonalat is magában foglalja? Mekkora környezeti terhelést bír el a bolygó, milyen megoldási alternatívák jöhetnek szóba? A filmben igyekeztünk nemzetközi kitekintést adni, és nemcsak a magyar helyzetet elemezni. A film készítése során megtapasztalhattuk, hogy a hazai élelmiszeripar mennyire kicsi szelete a globális termelésnek, ami megerősítette azt az elgondolásunkat, hogy globális nézőpontra érdemes törekednünk.
– Voltak olyan multik, ahol be sem engedtek, és volt, ahol teljesen nyíltan vállalták a szereplést, sok magyar gyökerű cégnél is. Akadt olyan hely is, ahol azért nem engedtek csak be például a baromfitelepre, mert olyan gazdaságos a helykihasználásuk, hogyha oda idegen 2-3 ember megy be, az ijedségtől és a szűkös helytől egymásban tennének kárt az állatok – míg ha békén hagyjuk őket, rendben nevelkednek. Persze lehet mondani, hogy embertelenek ezek a körülmények. Számomra azonban az volt az egyik tanulsága ennek a filmnek, hogy muszáj tudomásul venni, hogy a nagyüzemi élelmiszertermelés megkerülhetetlen a hatékonysága és az ennek köszönhető alacsony ára miatt. Egyre nő a kereslet a hús iránt, de a régi, békebeli, kapirgáló csirkéket tartó gazdálkodásért súlyos pluszpénzt kérnek a világpiacon, az életszínvonal viszont nem emelkedik olyan nagy mértékben, hogy az emberek egy jelentős hányada áldozzon erre, ha a hipermarketben töredékáron is hozzájut az adott fajta húsához.
Kép:Pixbay
– Ezek szerint bele kell törődnünk, hogy nincs alternatíva?
– Nem feltétlenül. Egyrészt gyakran hallani, hogy az élelmiszeripari lobbi mennyire átveri a fogyasztót, de az sokszor elsikkad, hogy a fogyasztónak is van felelőssége, hiszen ő az, aki tudatos fogyasztóvá válhat, az ő egészségéért nem a multik, hanem saját maga a felelős. Senkit nem kényszerítenek például arra, hogy gyorséttermi ételekre költse a pénzét, amikor gyümölcsöt is vehet rajta. Vádolhatjuk a nagyüzemi termelést, de ha nem teremtünk rá keresletet, nem is lesz jelen a piacon. Valójában kapzsik és mohók vagyunk, attól leszünk betegek és elhízottak, akkor is eszünk húst, amikor nem kéne, és persze a pazarlás is óriási.
Érdekes volt egyébként az, hogy végeztettünk néhány saját vizsgálatot a „bio”-ként eladott, a „sima”, vegyszerrel kezelt kiskerti és a hipermarketes zöldségek tápértékéről, vitamintartalmáról, hogy bemutassuk az éremnek két oldala van. Az jött ki ugyanis, hogy a nagy áruházláncokban árult marokkói paprikának például nagyobb a C-vitamin-tartalma, mint a hazai biopaprikának – ez az érték ugyanis a napfénytartamtól függ, és ezt sem szokták hangsúlyozni az egészségtudatos élettel foglalkozó ismertetők. Ugyanígy a házivágásból származó kolbász lehet, hogy több baktériumot tartalmaz, mint ami a multik polcain fekszik, mert adott esetben akkurátusabban betartják a vonatkozó higiéniás előírásokat.
A másik irány, ami kiutat mutathat a növekvő élelmiszerigény okozta nyomás alól, az a jelenleg is folyó kísérletezés új élelmiszerfajták előállítására. Forgattunk például a műhús létrehozásán dolgozó egyik kutatócsoporttal Kaliforniában, amelynek a tagjai magyar gyökerekkel is rendelkeznek. Két ilyen nagy team van most, akik ezen a területen dolgoznak, és büszkék lehetünk arra, hogy hazai kötődésű tudósok ezen a téren is a világ élvonalába tartoznak, mert ebben komoly perspektíva van. A genetikailag módosított élelmiszerek a termésátlag növelésével is az egyik megoldást kínálják a problémára, de itt rengeteg még a tisztázandó kérdés, hiszen egyszerűen idő hiányában nem tudunk még megbízható eredményeket kapni az ilyen termékek hosszú távú hatásairól.
Az interjú a Médiatanács blogán olvasható teljes terjedelmében.
