– Kép: PP-archív
A javaslatok általában közvetlen tippek: be kell hajtani a vevőköveteléseket, hosszabb fizetési határidőt kell elérni a szállítóknál, forgóeszköz-hitelt vagy támogatást kell szerezni, ám ezeknél az átmeneti megoldásoknál sokkal fontosabb az a szemléletet, amely a cég teljes üzleti tevékenységét áthatja, sőt a stratégiai vagy operatív tulajdonosi döntések mindegyikére hatással van. Árgus szemekkel kell lesni a pénzügyi folyamatokat, és minél magasabb szinten beavatkozni, az alapvető kockázatokat kezelendő – figyelmeztet együttműködő partnerünk, a Reconcept blog bejegyzése.
Mi az, amit máshogy csinálnak azok, akik talpon maradnak? Magasabb szinten gondolkoznak! Azaz:
– Nem vevőkről vagy szállítókról, hanem forgótőkéről és az ezzel kapcsolatos kockázatkezelésről kell beszélni.
– Az adósságteher nagysága helyett a tőkeszerkezet és az állóeszköz-lekötés helyes szintjét, struktúráját kell vizsgálni.
– A bevétel szintje csak a fix és változó költségek arányával együtt értelmezhető.
Minél magasabb szinten vizsgál a döntéshozó egy problémát, annál több lehetősége van a pénzügyi nehézség kezelésére. A fenti kategóriák „kéz a kézben” járnak: ha egyikhez nem lehet hozzányúlni a rendszer vagy a körülmények adottságai miatt, akkor a társelemek változtatásán keresztül lehet hasonló hatást elérni.
(A kinnlevőségek kezelése jelentősen változott az új Ptk. hatálybalépésével.)
– Ha a forgóeszközhitel nem elégséges, és a szállítói finanszírozás is elapadt, akkor megoldásként kínálkozik a készletszint csökkentése, valamint a követelések likvidálása, fizetésekhez történő felhasználása.
– Túlzott eladósodottság esetén meg kell próbálni megválni a finanszírozott eszközállománytól – természetesen a hitelezőkkel egyeztetve. A fennmaradó hitelt meg kell próbálni tőkeként kezelni, ennek megfelelő feltételekben megállapodni a finanszírozókkal, és persze hosszú távon visszafizetni.
Ezek ismert, bejáratott technikák, kemény és fáradságos munkával bevezethetők, eredményesen működtethetők. De számos más megoldás is felmerülhet.
Érdekes kérdés, hogy mikor lehet ezeket az eljárásokat még belső erőforrásokkal, viszonylag nyugodtan végigvinni, és mikor van már szükség specialista szakértőre, aki „sebészként”, tisztán üzleti logika mentén elvégzi a beavatkozást. A módszertanok alkalmazása, visszamérése szaktudást és legfőképpen hasonló projektekből nyert tapasztalatot igényel. Ha ez vállalaton belül elérhető, akkor érdemes házon belül tartani a munkát. Ellenkező esetben célszerű megfelelő tudású és referenciákkal rendelkező tanácsadókat bevonni. (A hosszú fizetési határidőkből adódó költségek és kockázatok alternatív finanszírozási megoldások beiktatásával, így faktoring alkalmazásával csökkenthetők.)
Vannak-e jelei annak, hogy a cég pénzügyei rosszul kezdenek alakulni?
Kiemelt fontosságú, hogy a tulajdonos és az ügyvezető rendszeresen és gyakran górcső alá vegye az alábbi pénzügyi mutatókat:
- Ügyfelenkénti és termékenkénti számviteli eredményesség (fedezeti szintek),
- Ügyfelenkénti és termékenkénti pénzügyi eredményesség (a készpénzben kifizetett és befolyt tételeket szemlélve),
- Üzletági és vállalati havi készpénzáramlás egyenlege,
- Kamatfizetési képesség, kamatfedezeti mutató,
- Likviditási ráta és likviditási gyorsráta változása.
Ha bármelyik kategóriában tartósan kedvezőtlen az érték, akkor a tevékenység valamely eleme, üzletága vagy ügyfélkapcsolata bizonyosan nehézségekkel küzd. Ha tartósan csak veszteséget tudunk realizálni egy üzletben, ügyfélkapcsolatban vagy termékkel, és bizonyosak vagyunk abban, hogy a mérésünk pontos, akkor ki kell lépnünk! Készpénzt égetni ezekben az időkben megengedhetetlen luxus. Minden probléma megoldása elodázható azzal a mondással, hogy „befektetünk a jövőbe” vagy az „ügyfélkapcsolatba”, de két kérdésre mindenképpen pozitív választ kell tudnunk adni:
– Elvégeztük-e a befektetés szakmailag megalapozott elemzését?
– Valóban ki tudunk-e vonni annyi készpénzt a működésből, amennyit ez a befektetés megkíván?
A pénzügyileg ténylegesen jelentkező veszteség jóval agresszívabb a számviteli veszteségnél, hiszen a vállalkozás létét veszélyezteti. Nem pusztán felemészti a tőkét, hanem a készpénzbázis csökkenése miatt nem hagy forrást a kötelezettségek teljesítésére. Ez pedig egyenes út a bedőléshez.
