A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

Lengyelországban elemzői csoportot állítanak fel az Epstein-aktákkal kapcsolatban, és ennek megállapításai alapján esetleg nyomozást is indítanak – jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő. Az igazságügyi miniszterrel és a titkosszolgálatokat felügyelő miniszterrel közösen hozott döntésről Tusk a kormányülést megnyitó beszédében tájékoztatott.

Az Epstein-ügy a lengyel közvéleményt és a kormánytagokat is foglalkoztatja „az ott fellelhető úgynevezett lengyel szálak vagy nyomok miatt” – jelentette ki Tusk. Azt mondta: a botrány kapcsán „kezdeti információk merültek fel olyan személyekről, akik tájékoztatták Epstein urat, például Krakkóból, hogy már összeállt lengyel nők és lányok egy csoportja”. Hozzáfűzte: az ügyben több ilyen nyom is létezik. A kormány mindent megtesz az esetleges elkövetők felelősségre vonása és az áldozatok kárpótlása érdekében – hangsúlyozta a miniszterelnök. Kilátásba helyezte: szükség esetén a lengyel fél amerikai partnerekhez is fordul olyan fájlokhoz való hozzáférés érdekében, amelyeket még nem tettek közzé, és amelyek összefüggésben lehetnek az esetleges lengyel nyomokkal. Tusk megjegyezte: a külföldi sajtóban „egyre több nyom, információ és kommentár jelenik meg” arra vonatkozóan, hogy „ez a példátlan pedofilbotrány orosz titkosszolgálatok közreműködésével keletkezett”, ezért „az egész világ beszél róla, és azon töpreng, mindez vajon milyen kockázatokkal jár egyes országokra nézve”.  (MTI)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo