kfarkas cikkei
kfarkas cikkei
Így spórolhatunk az üzleti utakon
Sok magyar vállalkozó szembesül azzal a problémával, hogy nem elég cégének a magyar piac. Ilyenkor bizony nyakukba kell venni a világot, és új piacot keresni a termékeiknek. Egy ilyen üzleti utazás azonban nem olcsó mulatság, ezért most mutatunk néhány ötletet, hogyan lehet hatékonyan csökkenteni a költségeket.
Üzleti intelligencia: létszükséglet?
Egyre élesedik a verseny a piacon az ügyfelek a vásárlók kegyeiért. A kisvállalatoknak ebben a harcban a rugalmasságukra kellene támaszkodniuk, alaposan ismerniük az ügyfeleik igényeit és gyorsan reagálniuk a piaci változásokra. Ebben az egyébként minden cégnél keletkező nagy mennyiségű adattömeg lehetne a segítségükre, ám ezt az adattömeget csak egy megfelelő elemző szoftverrel lehet hatékonyan kezelni. Ezeknek a szoftvereknek, a ún. Business Intelligence rendszereknek fejlődésével eljött az idő, hogy a kis- és közepes vállalatoknak is érdemes megvizsgálniuk bevezetésüket. Most azt is eláruljuk, hogy mit nyerhetnek vele a kkv-k!
Milyen lehetőségeket rejt Afrika?
Az Innovation for Africa programot még csak egy éve indították útjára, de mostanra már az első afrikai road-show és magyarországi Innovációs Konferenciára is sor került.
Miért nem költjük el a SZÉP kártyáról a pénzt?
Évről-évre azt tapasztaljuk, hogy a munkáltatók által a SZÉP kártyára utalt összegek nemhogy nem kerülnek a dolgozók által felhasználásra, de elég nagy részük megmarad. Vajon mi lehet ennek az oka?
Nem kell, hogy a csődöt jelentse egy jégeső
A mezőgazdasági termelőket ért vihar és jégeső károk kezelése a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszeren belül oldható meg, amelynek I. pillére az agrár-kárenyhítési rendszer – figyelmeztet a Nemzeti Agrárkamara.
Külföldön is megéri bankkártyát használni
A nyaralás komoly előkészületeket igényel, a legfontosabb azonban, hogy a pénzügyeink is a legnagyobb rendben legyenek. A bankkártya használatával – amellett, hogy kényelmes és biztonságos módon intézhetjük pénzügyeinket – költséget takaríthatunk meg, és esetenként plusz szolgáltatásokat is igénybe vehetünk - figyelmeztet a Cetelem.
A legrosszabbra kell felkészülnünk
A gazdasági és politikai szereplők hajlamosak alábecsülni a globális felmelegedés okozta veszélyeket, pedig komoly fenyegetést jelentenek – derül ki egy friss brit-kínai jelentésből, amelyet a BBC idéz. Eszerint a lehető legrosszabbra kell felkészülnünk, mert a jelenlegi tendenciák szerint a klímaváltozás még a fejlett országokat is destabilizálhatja.
Most már valamit tényleg kell kezdeni az XP-vel
A Windows XP több mint egy éve, 2014. április 8-án kapott utoljára nyilvános biztonsági frissítéseket. Azóta szinte minden XP-felhasználó támogatás nélkül volt kénytelen használni a Microsoft 14 éves operációs rendszerét, hiszen a kritikus hibák javításához csak a Custom Supportra előfizető szervezetek juthattak hozzá - írta a Bitport.hu.
Így rúgjunk ki családtagot
Egy családi vállalkozásban is eljöhet az a rettegett pont, amikor egyszerűen meg kell szabadulni az egyik munkatárstól – akkor is, ha éppen családtagról van szó. Hogyan akadályozzuk meg, hogy ide jussunk, és ha már nem lehet elkerülni, hogyan őrizhetjük meg a családi békét?
Kivel szerettessük meg a márkánkat a neten?
A felhasználók többsége a barátoktól és ismerősöktől szerzi be az információkat az interneten, mielőtt vásárlási döntést hozna. Az innen származó információk sokkal többet nyomnak a latban a vásárláskor, mint a legtöbb céges poszt a közösségi oldalakon, vagy blogbejegyzés. Viszont arról keveset tudunk, hogy mi alapján és kik mondanak véleményt a márkánkról, mi motiválja a megmondó-embereket. Egy friss kutatás most a nyomukba eredt.
Ezért kell a főnöknek is vakációra mennie
Sok vállalkozó, cégvezető úgy érzi, nem mehet el vakációra, hiszen addig ki törődik a céggel, ki felügyeli az alkalmazottakat és mi lesz az így kieső bevételekkel? Mutatunk három indokot, hogy miért fontos a szabadság és adunk néhány tippet, hogyan kerülhetjük el a veszteségeket.
Így nem sikkaszt a dolgozó
Bárkivel és bármikor megtörténhet, hogy kilopnak a zsebéből egy kis pénzt. De érdekes módon éppen a kisebb vállalkozásokkal esik meg gyakrabban, hogy éppen az alkalmazottak lopják meg a céget. Mutatunk most öt tippet, hogyan lehet ezt elkerülni.
Jó a termék, de ki adja el?
A magyar vállalkozók hagyományosan innovatívak és a szakmai tudással sincs gond, de a nemzetközi szinten szükséges sales- és marketing tudás gyakran súlyos hiány. A helyzeten csak ront, hogy a cégvezetők körében makacs tévhitek tartják magukat Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO partnere szerint.
Tiszta kutya, menő üzlet
A kutyakozmetikusi szakmához sok szeretet, hatalmas adag türelem és állandóan fejlesztett szaktudás kell. A sikeres saját szalonhoz pedig nem árt az sem, ha a nyitás előtt alaposan felmérjük a piacot.
Pénzszűke jön a bőség után?
Tőkekínálati forradalmat indított el a az év végén kifutó Jeremie-program Magyarországon, igaz, még tavasszal is úgy tűnt, hogy jelentős összeg ragad bent a Jeremie-pénzeket kezelő alapoknál. Most van rá esély, hogy mégis majdnem minden forintnak sikerül megtalálni a helyét. Azonban kérdéses, hogy lesz-e és ha igen, milyen formában folytatása a magyar startup világot felpörgető programnak. Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO üzletágvezető partnere szerint igény, az lenne rá.
Robotok? Még csak most jön az igazi áttörés
„A számítógépek adatfeldolgozási sebessége exponenciálisan nő, aminek a hatásait az elkövetkező években egyre jobban érezni fogjuk” – állapította meg ötven évvel ezelőtt Gordon E. Moore. És valóban: az egyre gyorsabb számítógépek és egyre ügyesebb robotok mind jobban átalakítják a mindennapi életünket, a cégek működését, a gyártási folyamatokat és a munkaerőpiacot is.
Kár lenne még leírni a Facebookot
Az elmúlt két évben egyre nehezebb és drágább lett a vállalati kommunikáció a legnagyobb közösségi oldalon, a fiatalok körében pedig már más online felületek válnak egyre népszerűbbé. Ár/érték arányban azonban továbbra is a Facebookon lehet a leghatékonyabban kommunikálni a potenciális és meglévő ügyfeleinkkel.
Másfél millióan kapnak levelet a NAV-tól
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól.
Mivel üthetnek a cégek a neten?
Nagy utat tettünk meg a barlangrajzok ideje óta, és immár szinte számtalan kifejezési forma közül válogathatunk, amelyeket a tartalommarketingben érdemes lehet alkalmazni. Hogy milyen lehetőségek vannak és kinek mit érdemes használnia, most megtudhatja Direkt Marketing Szövetség Tartalommarketing Kisokosának segítségével készített összeállításunkból.
Tényleg működik a csodafegyver?
Sok fegyvert vetettek be az elmúlt években a feketegazdaság elleni küzdelemben, kiszélesítésre került a fordított áfa alkalmazási köre (amelynek segítségével például sikerült kiszűrni a gabonaneppereket), majd sor került az adóhatósághoz bekötött online pénztárgépek és végül az elektronikus árukövetési rendszer (EKÁER) bevezetésére is, amely élesben idén március elsejétől indult el. A Piac&Profit az eddigi tapasztalatokról kérdezte dr. Verbai Tamást, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatóját.
Erre ügyeljünk, ha Kínában üzletelnénk
Óriási piac, hatalmas lehetőségek, korrekt üzleti partnerek és komoly kockázatok jellemzik a kínai terjeszkedést, de megfelelő felkészüléssel a kockázatok jelentős része kivédhető – figyelmeztettek a szakemberek a ChinaCham által szervezett üzleti klubon.
Itt a hőségriadó! Ezekre kell ügyelni a munkahelyeken!
Itt az idei első hőségriadó, aminek a strandok és a balatoni lángososok örülhetnek, de mások nem biztos. Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos csütörtök déltől hétfő éjfélig. Megnéztük, mik a vonatkozó munkavédelmi szabályok.
Ujjongásba csapott át a tiltakozás
A G7 csúcstalálkozón komoly előrelépés történt a klímavédelemben: a legfejlettebb országok két, létfontosságú témában is megállapodtak, nullára csökkenti szén-dioxid emissziójukat és pénzzel segítik a szegényebb országok klímavédelmi törekvéseit is.
Vihar utáni csend: pont azon spórolnak, amin nem kéne
A klímaváltozás nemcsak az átlaghőmérséklet emelkedésében mutatkozik meg, hanem az időjárási szélsőségek intenzitásában is. A csapadékos éveket egyre gyakrabban követik extrém aszályos időszakok, és ez a tendencia a prognózisok szerint tovább fokozódik. A gazdálkodóknak ezért fel kell készülniük a károkra – de nem teszik.
Így élheti túl az első hónapokat egy vállalkozás
Habár ezrével alapítanak havonta új cégeket Magyarországon, az első évét csak kevés éri meg. És nem csak a nehéz adózási és szabályozási környezet jelenti a véget, hanem a felkészületlenség és a nem elég gondos tervezés. Összeszedtünk néhány tanácsot, amelyeket hasznosíthat egy induló vállalkozás, hogy átvészelje az első időszakot.
A túlsúly a gond, nem az éhezés?
A FAO most publikált jelentése szerint sikerrel vettük fel a harcot az éhezés ellen, de még mindig sok a tennivaló. Európában és Magyarországon még mindig sokan fekszenek le üres gyomorral, de az alultápláltság mellett egyre nagyobb gondot jelent a minőségi éhezés, és az ebből fakadó egészségügyi problémák.
…és mégis melegszik a Föld
Ilyen is van, a tudósok is tévedhetnek. Évek óta abban a hiszemben készülnek a különféle klímamodellek, hogy a globális felmelegedés éppen szünetet tart. Most kiderült, hogy nincs így.
Jobban megéri a bio
Ha bioélelmiszert vásárolunk, többet kell fizetnünk érte – ez viszont a gazdálkodóknak jobban megéri, többet is keresnek, mint a hagyományos módszerekkel gazdálkodók. Csak nem nálunk.
Jobb ha szakember írja a saját blogunkat?
Tapasztalataink szerint a legtöbb cégvezető ennél a kérdésnél akad el a tartalommarketinggel kapcsolatban, hiszen nekik erre nincs idejük, valakit, aki profi tartalmakat állít elő, pedig nem lehet csak úgy előkapni a szekrényből. Sorozatunk aktuális részében a Direkt Marketing Szövetség tartalommarketing Kisokosának segítségével most rávilágítunk, mikor érdemes nekünk és mikor külsősnek elkészítenie a tartalmainkat, illetve mire ügyeljünk, ha külsőst keresünk.
Ezeket fontoljuk meg, mielőtt kirúgnánk valakit
Előbb-utóbb minden cégvezető életében eljön az a pillanat, amikor, ilyen, vagy olyan okokból, fel kell mondania egy dolgozójának. Csakhogy mielőtt ezt az utolsó, drasztikus lépést megtennénk, jó ha válaszolunk magunknak az alábbi kérdésekre.
Hét meglepetés, ami a csődöt jelentheti
Az induló vállalkozások többsége már az első években olyan kellemetlen meglepetésekkel szembesül, amelyek akár a véget is jelenthetik egy cégnek. Pedig ezekre fel is lehet készülni: összeszedtünk néhányat a tipikus kellemetlen meglepetésekből, és azt is elmondjuk, mit tehetünk ellenük.
Már a SEO sem csodafegyver?
A közösségi oldalak térhódításával és a fogyasztói szokások megváltozásával bizony már a keresőoptimalizálás sem az a csodafegyver, ami valaha volt. Már sok esetben ugyanis nem az a nyerő, aki a lista tetején trónol.
Attól is félünk, hogy kötünk üzletet
A keleti, illetve az újabban hangoztatott déli nyitás még jóakarattal is csak félsikernek nevezhető, a cégeknek azonban mégis „kinyílt a csipája”, egyre több vállalkozás gondolkodik külpiaci terjeszkedésben. Azonban amilyen nagy lehetőségek rejlenek a külföldi piacokon, éppolyan nagyok a veszélyek is.
Ezekre a határidőkre jó lesz ügyelni
A május sok szempontból nagyon fontos hónap a vállalkozásoknak, több fontos adózási határidő is ilyenkor jár le. Szakértőink és együttműködő partnereink segítségével összegyűjtöttük, mire kell ügyelni a számtalan adózási és számviteli szabály között.
Most kell rohamozni a befektetőket
Még bőven van kockázati tőkeforrás azoknak a vállalkozásoknak, akik befektetőt keresnek, azonban egyre fogy az idejük. Most kell megrohamozni a befektetőket, hogy az év végéig sikerüljön lezárni az üzletet. Szakértők segítségével mutatunk néhány szempontot, kinek érdemes befektetőt keresnie és mire ügyeljen a tárgyalások alatt.
Ádernek sem tetszik a nemzeti parkok földjének lenyúlása
A köztársasági elnök normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól a szakmai szervezetek által ellenzett törvénymódosításról, amely kivonta volna a védett területnek minősülő állami földeket a nemzeti parkok kezelése alól.
Újra szerencsét próbál a Nissan
A Nissan, miután crossover típusaival világszerte óriási sikert aratott, nyolc év után újra szerencsét próbál az alsó-középkategóriában. Klasszikus ferde hátú családi autóval rukkolt elő, amely tetszetős, tágas, jól rugózik, és biztonságos. A szupertakarékos dCi dízelmotorral teszteltük.
Így nem éri kellemetlen meglepetés a költözés után
Egy céget költöztetni nemcsak nagy feladat, hanem kockázat is, hiszen nem biztos, hogy az ügyfelek az új üzlethelyiséget is megtalálják. A digitális korszakban pedig már nem elég egy táblát kitenni a régi boltra az új cím elérhetőségeivel: az online világban is jeleznünk kell, hogy máshol keressenek.
Van egy ötletem, de mire ad pénzt az EU?
Az innováció, a technológiai fejlesztések támogatása kiemelt szerepet kap az új pályázati ciklusban. Összegyűjtöttük, hogy ebben az évben milyen pályázati kiírások jelennek meg azoknak a vállalkozásoknak, amelyek új terméket dobnának a piacra, vagy a régit fejlesztenék tovább.
Itt a lista! Mik a legjobb tárgysorok a hírlevélben?
A legtöbb cég napi, vagy heti rendszerességgel küldi ki a hírleveleit, a felhasználók többsége mégsem nyitja meg ezeket. Bár sokszor a spamszűrők szólnak közbe, sok esetben a hírlevél tárgysora nem kelti fel a fogyasztó érdeklődését. Mutatunk néhányat, amelyek biztos bejönnek!
Ne a papírkosárba dobjuk a pénzt!
A technika lehetővé teszi, hogy a cégek leszorítsák adminisztrációs költségeiket, a felmérések mégis azt mutatják, hogy a dokumentumokat a papírkosár kezeli, az ERP-t drágállják, a felhőről pedig azt hiszik, időjárási jelenség.
Itt vannak a részletek: most már biztos, hogy lesz adócsökkentés
A kormány megkezdte a 2016-os költségvetési javaslat tárgyalását, a tervek szerint a végleges költségvetés május 16-ig kerül a Parlament elé. A korábban bejelentett adócsökkentés most már biztos, hogy benne lesz a tervezetben.
EKÁER: így bírják a cégek
Több mint egy hónapja működőképes az elektronikus árukövetési rendszer (EKÁER), a vállalkozások kezdik kitapasztalni az erősségeit és gyengeségeit. Van, aki informatikai fejlesztéssel oldotta meg a kérdést, van, aki új munkaerőt vett fel, és van akinél semmilyen gondot nem okoz. Cégeket kérdeztünk az eddigi tapasztalatokról.
A NAV szerint nem olyan sötét az EKÁER kép
A cégek saját hibája, ha új embereket kellett felvenniük az EKÁER adminisztráció miatt - véli Suller Gyögy Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal alezredese. A Piac&Profitnak adott nyilatkozata szerint az EKÁER a tisztességes cégek versenyképességét kifejezetten javítja.
Minden cégnek kell a megújuló
Akár beszállító lenne egy nagy gyártócégnél, akár a költségeit akarja csökkenteni, a jövőben egyetlen cég sem kerülheti meg a megújuló energiaforrások használatát. Segítségükkel ugyanis javíthatja a versenyképességét, csökkentheti a költségeit és az ökológiai lábnyomát.
Az élmény mindig megéri
Fodrászatokból Dunát lehet rekeszteni, és egyik üzlet olyan, mint a másik. Nem épp az innovációról és az innovátorokról híres ez a szakma. Csakhogy ez nem igaz. Még itt is lehet egyedit, vevőcsalogatót alkotni némi fantáziával és szenvedéllyel. Aki azt gondolja, hogy ha egy fodrászatot látott, már mindet látta, még nem járt olyan szalonban, amely otthonosságra törekszik, és ahol egy vágás után – ha kedve tartja – akár pár taktust is leüthet a zongorán.
Csepreghy: ne szociális célra menjen a pályázati pénz
Brüsszel nem a jelenlegi pályázati, hanem a már megszüntetett rendszer miatt állította le a 700 milliárdos keretösszegű GOP pénzek kifizetését – mondta el Csepreghy Nándor helyettes államtitkár a Piac&Profit konferenciáján. Hozzátette, most az lesz a fő fókusz, hogy senki se juthasson előnyökhöz, és valóban a leginkább szükséges projektek nyerjenek.
Még ebben a hónapban indulnak az első uniós pályázatok
Már ebben a hónapban kiírásra kerülnek az első pályázatok a GINOP keretén belül, több mint kilencvenmilliárdra pályázhatnak a vállalkozások. A részletekről Milos Katalin, a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatkezelési főosztályvezetője beszélt a Piac&Profit konferenciáján.