kfarkas cikkei


kfarkas cikkei

Még nem késtünk le a Pokémon őrületről

Még nem késtünk le a Pokémon őrületről 

Milliók hajkurásszák a pokémonokat, a kis képzeletbeli lényeket az okostelefonjaikon: az idei nyár nagy őrülete még egyáltalán nincs lecsengőben. Ezért mindenkinek érdemes megfontolnia, hogyan csatlakozhat rá a Pokémon Go-mániára, hogy ezzel is növelhesse forgalmát. Adunk néhány filléres tippet!
Új autóbuszt gyártanak majd Debrecenben

Új autóbuszt gyártanak majd Debrecenben 

Új autóbuszok gyártását kezdheti meg Debrecenben az ITK Holding Zrt. annak a megállapodásnak köszönhetően, amelyet az EvoBus Hungária Kft. közreműködésével kötöttek. Az 50 millió eurós beruházással 350 új munkahely jön létre a cívisvárosban.
Amikor a szabály többet árt, mint használ

Amikor a szabály többet árt, mint használ 

Nem tehetik be a lábukat a Pokemonok a Volkswagen üzemeibe – ez a munkavédelmi előírás ugyan a dolgozók biztonságát szolgálja, és mégis többet árt, mint használ az autógyártó cég munkáltatói márkájának. Mutatunk azonban ennél kirívóbb eseteket is.
Nyugi, nem tiltja meg újra a kormány a vasárnapi vásárlást

Nyugi, nem tiltja meg újra a kormány a vasárnapi vásárlást 

Az, hogy a parlament őszi ülésszakában beterjesztik a kiskereskedelmi munkavégzésre vonatkozó szabályozást, nem azt jelenti, hogy visszaállítanák a vasárnapi boltzárat - közölte Kósa Lajos a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
Beindult az üzlet, de kit vegyek fel?

Beindult az üzlet, de kit vegyek fel? 

Ha túl vagyunk az első nagy lépéseken és beindul az üzlet,. akkor jön a következő nagy akadály: meg kell találni azokat az embereket, akik segítenek, hogy továbblépjünk, tovább növekedjünk. Csakhogy ezeknek a tehetségeknek a kiválasztása nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk, ezért a Yahoo igazgatóságána elnöke tanácsainak segítségével megmutatjuk, mit kell figyelembe venni a toborzásnál.
A vesztünket okozhatja, amit művelünk

A vesztünket okozhatja, amit művelünk 

A szárazföldi területek természetes élővilágának több mint a felét az összeomlás fenyegeti, ami az emberiségre is komoly hatással lesz. Teljes ökoszisztémák omolhatnak össze, amelyektől többek között az élelmiszertermelésünk is nagyban függ.
Öt személyiségtípus, akiktől óvakodjunk

Öt személyiségtípus, akiktől óvakodjunk 

Egy cég sikere mindig az alkalmazottain múlik, ezért különösen fontos, hogy megfelelően válogassuk meg a munkatársainkat. Mutatunk öt olyan személyiségtípust, akiknek jobb ajtót mutatni, ha sikert akarunk elérni az üzleti életben.
Hét főbűn, amit egy céges bloggal elkövethetünk

Hét főbűn, amit egy céges bloggal elkövethetünk 

A blogolás olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá, de jól játszani azért nem mindenki tud. A céges blogra ez kétszeresen is igaz, ezért összeszedtük azt a hét főbűnt, amellyel többéves munkát tehetünk tönkre egy szempillantás alatt.
Egyvalakié lesz a másfél milliárdos üzlet

Egyvalakié lesz a másfél milliárdos üzlet 

Csak egy maradhat: a klasszikus Hegylakó című film halhatatlan harcosai helyett azonban most Budapest vág rendet a városnéző buszok piacán: egy nyilvánosságra került rendelet szerint jövő január elsejétől egyszereplőssé teszik a Hop-On, Hop-Off piacot.
Irány pályázni, gyorsan kipörögnek a pénzek!

Irány pályázni, gyorsan kipörögnek a pénzek! 

Még bőven van a vállalkozásoknak pályázati lehetőség, de gyorsan fogynak a pénzek. A jövő év közepéig kiírják a 2020-ig tartó időszak uniós forrásait, úgyhogy aki még nem kezdte meg a projektje előkészítését, itt az ideje, hogy ezt megtegye – hívták fel a figyelmet a szakemberek a Piac & Profit konferenciáján. Összefoglaltuk a legfontosabb kiírásokat és tudnivalókat!

Jön a hőség! Ne is menjünk dolgozni? 

Ma sem lesz hűvös, de a jövő héten az előrejelzések szerint igazi nyári kánikula várhat ránk. A hőséget elsősorban a munkahelyeken lesz nehéz túlélni, ezért aki teheti, forduljon ahhoz a megoldáshoz, amivel még anyagilag is jobban járhat a cég: maradjanak otthon a dolgozók.

Még mindig lehet szakítani az EB-n 

Tombol a fociláz Magyarországon és nem csak a szórakozóhelyeken: ebben az időszakban jelentősen emelkedik bizonyos fogyasztási cikkek forgalma, mint a sör, vagy a chips, de ilyenkor kelendőek a tévék és más szórakoztató elektronikai eszközök is. Nem csoda, hogy sok cég marketingkampánnyal „rászervez” a Foci-EB-re. Aki még nem tette annak sincs még késő, ha más nem hamarosan jön az Olimpia.

Nem luxus, a siker alapja az etika 

Nincs ellentét a vállalkozások és a társadalom érdekei között - hangsúlyozták a Cégvezetők Csúcstalálkozóján felszólaló szakemberek. Valójában hosszú távon csak azok a cégek lesznek sikeresek, amelyek etikusan működnek. Ezt várják a fogyasztók és a partner vállalatok is.

Honnan lesz pénz a nagy ugráshoz? 

Az NHP és a Jeremie-program kifutásával sem maradnak forrás nélkül a beruházni kívánó magyar cégek. Minden eddiginél több uniós forrás érkezik hazánkba, a kockázati befektetők sem tűnnek el, és a tőzsdén is érdemes körülnéznie a magyar kkv-knak – mondták el a szakértők a Piac & Profit által rendezett Cégvezetők Csúcstalálkozóján.

Kilátásban a növekedés, de nagyok a kockázatok 

A harmadik negyedévben nőhet a magyar gazdaság, ezt az uniós pályázatok gyorsabb kiírása is támogathatja. Ugyanakkor komoly globális kockázatok jelentek meg, amelyek nem csak Magyarországra jelentenek veszélyt – mondták a szakemberek a Piac &Profit által szervezett első Cégvezetők Csúcstalálkozóján.

Különadót kaptak az éttermek 

2018. január 1-jétől bevezeti a kormány a turizmusfejlesztési hozzájárulást. A kormány ezzel vélhetően a már bejelentett áfacsökkentéssel kieső bevételeket akarja pótolni. Az érdekképviseleteknek tetszik a különadó.

Jó hír is van az adócsomagban 

A tegnap elfogadott, a jövő évre vonatkozó adócsomag kedvező változást tartalmaz az illeték törvényben. Főleg a Kft.-k tulajdonosai örülhetnek, kevesebb illetéket kell ugyanis fizetniük – hívta fel a figyelmet szakértőnk.

A költekezés tartja a víz felett Magyarországot 

Elemzők szerint a pozitív meglepetést hozó áprilisi ipari termelési növekedés lendületet adhat a GDP bővülésének, amely az idén 2 százalék felett lehet. A gazdaságot most a szolgáltatások növekedése húzza, amelyet a háztartások fogyasztásának látványos bővülése támogat.

Bőven lesz még pénz az NHP-ban 

A Monetáris Tanács mai ülésén a Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik, kivezető szakasza keretösszegének 100 milliárd forinttal történő megemeléséről döntött. Így a forinthitelekre 400, a devizahitelekre 300 milliárdos keret jut.

Még nagyobb lesz Juncker csodafegyvere 

Az Európai Bizottság az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) megalakulása után felmérte az európai beruházási terv megfelelően működő és javításra szoruló elemeit, és a továbblépés kidolgozása mellett döntött.

Megszavazták: így adózunk jövőre 

Az Országgyűlés elfogadta a jövő évre vonatkozó adótörvényeket, amelyek számtalan ponton írják felül az eddig érvényes szabályokat. Változások jönnek a jövedéki szabályokban, csökken az élelmiszerek, az internetszolgáltatás és a vendéglátás áfája, bővül az adómentes juttatások köre, kedvezőbb lesz a KATA és a Kiva. Összefoglaltuk a legfontosabb változásokat.

Állati jó ötletek, már ma indulhat az üzlet! 

Nincs határa annak, hogy egy élelmes vállalkozó mennyit kereshet a házi kedvenceken anélkül, hogy megkopasztaná a gazdikat, vagy ártana az állatoknak. Magyarország a háziállatok számát tekintve nagyhatalom, mutatunk öt olyan ötletet, amelyekkel akár mellékállásban is vállalkozást indíthatunk.

A vegyesbolttól az Ovális Irodáig 

Nem Donald Trump az első amerikai elnökjelölt, aki a gazdasági életből, komolyabb politikai tapasztalat nélkül a világ legerősebb országának vezetői posztjáért indul. Sőt, voltak akik nem csak megnyerték ezt a versenyt, hanem a történelem legnagyobb alakjai közé emelkedtek. Mutatunk most nyolc elnököt, aki vállalkozóként indult és végül a történelemkönyvek lapjain kötött ki.

Hitel nulla százalékos kamatra? Most már igen 

Meghirdették az első, nulla százalékos kamattal adható hitelprogramot az uniós forrásokból. A 44 milliárdos keretre a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint már most óriási az érdeklődés, mivel így olyan cégek is részesülhetnek az uniós forrásokban, amelyek a nem visszatérítendő forrásokat hasznosító pályázatokon nem tudtak részt venni,

Jön május 31! Vészesen fogy a cégek ideje 

Alig néhány napja maradt a vállalkozásoknak, hogy a május 31-i határidőig benyújtsák a 2015-re vonatkozó társaságiadó-bevallásukat, és letétbe helyezzék, illetve közzétegyék elektronikus beszámolójukat. Mutatjuk, mire kell figyelni!

Már nem vakrepülés a keleti terjeszkedés 

Románia magyar határhoz közeli területei az ígéret földjét jelenthetik a hazai kis- és középvállalkozásoknak. Nagy lehetőségeket rejt számukra az építőipar, a bútorgyártás, vagy éppen a mezőgazdaság. Ráadásul most már több erdélyi városban is várják a vállalkozó szellemű cégeket a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) regionális irodái, amelyek segítséget tudnak adni a hazai vállalkozásoknak.

Vasárnapi pótlék: oldjátok meg! 

Nem foglal állás a kormány a vasárnapi bérpótlék ügyében – mondta Lázár János az ötvenedik kormányinfón. A miniszter szerint azt szeretnék, ha a munkavállalók és a munkáltatók állapodnának meg egymással. Csakhogy nem látszik közelinek az egyezség.

Csak a káosz biztos az unióból kilépőknek 

Az Európai Unióba általában befelé igyekeznek az országok, de Nagy-Britannia most inkább kifelé kacsingat. Milyen hatással lenne az elszakadás a brit gazdaságra? Ezt fontos lehet szem előtt tartania Magyarországnak is a kvótareferendum kiírása kapcsán.

Bírságtilalom: mindenkinek járhatna 

Megkülönböztetett védelmet kaptak a kis- és középvállalkozások a Kúriától, amely egy nemrégiben hozott ítéletében kijelentette, hogy egyetlen hatóság sem (kivéve persze az adóhivatalt) bírságolhatja meg a kkv-kat első alkalommal elkövetett szabálysértésnél. A könnyítés a lapunknak nyilatkozó jogi szakértő szerint komoly kérdéseket vet fel.

A jó termék smafu, élmény kell az eladáshoz 

Új korszakba léptek a vállalatok: van, amelyik úgy látja, az ügyfélszerzés helyett az ügyfélmegtartásra kell fókuszálni, az értékesítés pedig a hagyományos csatornák helyett a kényelmes digitális megoldások irányába tolódik. Az ügyfélközpontú szemlélet és a márka jó hírnevének széles körben való terjesztése tűnik ma versenyképes stratégiának.

Van helyünk Kínában 

Kína óriási piac, csak a fővárosban, Pekingben és a környékén tízszer annyian laknak, mint Magyarországon. Ugyanakkor mégis van a távol-keleti országban keresnivalója a magyar kkv-knak – hangsúlyozták a IV. Kínai−Magyar Üzleti Fórum előadói.

Milliárdos bírsággal fenyeget az új reklámadó 

A jövő évre bemutatott adócsomag keretein belül a kormány a reklámadóról szóló törvényt is módosítja, méghozzá komoly bírságtételekkel sújtva a bejelentési kötelezettségeket elmulasztókat. A Piac & Profitnak nyilatkozó szakértők szerint a módosítás abban lehet a NAV segítségére, hogy behajtsa az olyan multinacionális reklám-közzétevőkön az adó összegét, mint a Google.

Itt az új adócsomag: mi lesz olcsóbb jövőre? 

Benyújtották a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlés elé, eszerint csökken több élelmiszer áfája, viszont emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, és az üzemanyagok árán is többet akar fogni majd a kormány. Elvégezte az adózók minősítését is a NAV: összesen 70 darab kockázatos céget találtak.

Na, erre nagyon kéne az uniós pénz 

Miközben a kormány éppen azon igyekszik, hogy forrásokat vonjon el a lakossági energiahatékonysági pályázatokra szánt összegből, a magyarok jelentős részének, több millió embernek mindennapi gondot jelent, mivel fűtse az otthonát télen. Sokan visszanyúlnak a nem hatékony vegyes tüzeléshez, ami miatt sokkolóan magas a légszennyezettség.

Bérpótlék vasárnapra: a 100 százalék túl sok? 

Számtalan vállalkozást ellehetetlenítene a több szervezet által szorgalmazott 100 százalékos vasárnapi pótlék bevezetése – vélekedik az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). A munkaadók egy része ugyanakkor támogatná, hogy jelentősen emeljék meg a pótlékot.

Harminc éve szólaltak meg a szirénák 

Egy veszélyes kísérlet miatt 1986. április 26-án a levegőbe repült a csernobili atomerőmű négyes blokkja. A harminc évvel ezelőtti katasztrófa nyomait még mindig magukon viselik a környező területek, ezrek szenvednek a sugárzás miatti betegségektől, Kijev mégis a terület újrahasznosításán gondolkozik, Európában és a világban pedig ketyegnek tovább a csernobilihez hasonlító időzített bombák.

Szövetkezetből exportvállalattá - ilyen egy igazi sikersztori 

Még szövetkezetként indult a negyvenes években az UNIFERRO Kft., mára viszont már exportra is termelő vállalattá nőtte ki magát, amely a folyamatos innovációnak és etikus működésének köszönhetően hamarosan egész Európába szállít.

Egy nap 2036-ban 

Húsz éven belül életünket alapvetően átalakítja majd a technológiai fejlődés: hogy milyen alaposan, azt csak akkor értjük meg, ha belepillantunk a húsz évvel későbbi jövőbe. Huber Krisztián, az Okos Jövő Innovációs Klaszter társelnökének segítségével belepillantunk a jósgömbbe.

Az ígéret most már nem elég 

Ünnepélyes keretek között írták alá a Párizsi Klímaegyezményt New York-ban. A 170 ország- és kormányfő jelenlétében szentesített megállapodás ugyan fontos lépés a klímavédelemben, ám a sok hangzatos ígéret még kevés ahhoz, hogy megmentsük a bolygót. Mi sem járunk élen a klímavédelemben, a magyar kormányzat magasról tesz a környezetünk állapotára.

Óriási kihívások előtt állunk 

Világszerte több mint 125 országban ma ünneplik a Föld Napját, amikor akciókkal, programokkal hívják fel a lakosság figyelmét, hogy takarékoskodjunk jobban bolygónk erőforrásaival. Komoly problémákkal kell szembenéznünk az elkövetkező évtizedben. Az éghajlatváltozás már itt van a nyakunkon, miközben esztelenül pazaroljuk bolygónk erőforrásait.

Befuccsolt a tündérmese 

A megfelelő utód megtalálása nehéz feladat, nem csak azért, mert nem szívesen bízza rá valaki az élete munkájával felépített vállalkozást másra, hanem mert a jelölt sem mindig felel meg az elvárásoknak. Még a tündérmesének induló történet is rosszul végződhet.

Túl korai, és túl meleg a tavasz 

Hamarabb is jött és a szokásosnál melegebb is a tavaszi időjárás a világ legnagyobb szigetén, Grönlandon, ahol már most megkezdődött a jégpáncél olvadása: több mint egy hónappal korábban a kelleténél.

Kié lesz az első ezermilliárd? 

Abból lesz az első dollárbilliomos aki elsőként indítja be az aszteroidákon folytatott bányászatot – így szól a jóslat, ami pénzemberek százainak gyújtotta fel a fantáziáját, sőt közben már a jogalkotók is rájöttek: óriási pénzek forognak kockán.

Várva várt áfacsökkentés jöhet 

Régóta szorgalmazzák a szakértők és az érdekvédelmi szervezetek az általános forgalmi adó csökkentését az élelmiszeriparban. A jövő évi költségvetés tervezetének benyújtásánál most Varga Mihály bejelentette, hogy öt százalékra csökkenhet a baromfi, a tej és a tojás áfája, de kevesebb áfát fizetnek majd az éttermek is, valamint várhatóan az internetszolgáltatás áfája is csökken.

Közösségi irodának is lehet túros a… 

Még ha az irodánk csak egy laptop és egy okostelefon, akkor sem mindegy, hogy honnan dolgozunk. Ugyan a közösségi irodák alternatívát kínálhatnak a drága irodabérlés helyett, de ezeknél is van néhány szempont, amelyet érdemes lehet megfontolnunk.

Most vasárnap már vásárolhatunk. De ki nyit ki? 

Megszavazta az Országgyűlés a vasárnapi nyitva tartási tilalom eltörlését, így elméletileg már most vasárnap kinyithatnak az üzletek - és ennek nem mindenki örül. A boltzár végével ugyanis lépéskényszerbe hozta a kormányzat a vállalkozásokat, a boltoknak most a súlyos szakemberhiánnyal kell szembenézniük.

Az etika mint kockázatcsökkentő tényező 

Szerencsére egyre több vállalkozó tekinti az üzleti siker feltételének a tudás és rátermettség mellett az etikus működést is. Közéjük tartozik a néhány év alatt startupból harminc országban szolgálató vállalattá növő Comforce Zrt. is.

Így tehetik tönkre a csapatot a bunkók 

Mindenki találkozik velük: azokkal a negatív személyiségekkel, akikkel nem jó együtt dolgozni, sőt, akikkel egy helyiségben sem tartózkodunk szívesen. Mutatunk közülük néhány típust, akik képesek tönkretenni a legjobb csapatot is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya

Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya 

Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek”

Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” 

Morafcsik Lászlóval, a Fundamenta–Lakáskassza Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Pénzszerzés

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo