Különadót kaptak az éttermek

2018. január 1-jétől bevezeti a kormány a turizmusfejlesztési hozzájárulást. A kormány ezzel vélhetően a már bejelentett áfacsökkentéssel kieső bevételeket akarja pótolni. Az érdekképviseleteknek tetszik a különadó.

Kép: Flickr

Egy különadót is elrejtett a kormány a tegnap elfogadott adócsomagban: 2018. január 1-jétől bevezetik az ún. turizmusfejlesztési hozzájárulást. Ezt az új adónemet a jogszabály indokolása szerint minden olyan, étkezőhelyi vendéglátásban étel - és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom után kell majd megállapítani, bevallani és megfizetni, amely 2018. január 1-től 5 százalékos áfa mértékkel adózik.

A közteher mértéke 4 százalék, melyet az érintett szolgáltatások áfa nélkül számított értékére kell kiszámolni. Az adót az önadózás szabályai szerint kell bevallani az áfa-bevallási gyakoriságnak megfelelően, adómentes adóalany esetén pedig a szolgáltatásnyújtást követő év február 25-éig. A hozzájárulás a központi költségvetés bevételét fogja képezni és – az ígéretek szerint – turizmusfejlesztési feladatokra kell majd fordítani.

Az áfabevételeket pótolják

A törvény szövegét olvasva önkéntelenül felmerült a kérdés, hogy ez a korábban egyáltalán nem kommunikált új adónem milyen célokat szolgál a javaslatban megfogalmazott, turizmusfejlesztési célok támogatásán túl. A fő cél vélhetően nem az áfa direktíva rendelkezéseinek kikerülése volt, amely szerint csak két kedvezményes adókulcs lehet az EU-ban. Ezt a hatályos magyar szabályozás a 18 és 5 százalékos adókulcsra tartotta meg.

Valószínűsíthető, hogy a jogalkotó szándéka az összességében két év alatt 22 százalékos adókulcscsökkentés korrekciója, élve azzal a feltételezéssel, hogy az éttermek a jelentős jövedelmezőség javulásukat, csak részben osztanák meg a fogyasztókkal, illetve a költségvetéssel. Ez utóbbi ebből kíván egy biztos bevételi forrást teremteni magának, hiszen az adó – a már ismert ágazati különadók hagyománya alapján – az árbevételre számítódik nem a megtermelt eredményre, ezzel biztos bevételi forrást jelenthet – vélekedett az új különadóról Hegedüs Sándor, az RSM-DTM adóüzletág vezetője legfrissebb blogbejegyzésében.

Az érdekképviseleteknek tetszik

Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a tervezett hozzájárulás bevezetése megfelel szövetség által korábban kidolgozott üzleti modellnek - mondta, hozzátéve: ezt a szállodák esetében is célszerű lenne bevezetni.

Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke szintén hasznosnak értékelte a tervezett turizmusfejlesztési hozzájárulást. Ezt az áfacsökkentéssel együtt két éve a szállodaszövetséggel már közösen javasolták - húzta alá. Gál Pál Zoltán szintén a hozzájárulás kiterjesztését tartaná fontosnak a szállodákra, ahogy az áfakulcs csökkentését is.

Ez az ára a készpénzesített cafeteriának
A brüsszeli ítélet mögé bújva a kormány jól átszabta a 2017-es cafeteria-rendszert. Az adómentesen adható juttatások köre marad, a kedvezményesen adható elemek köre jelentősen szűkül, és – a Szép-kártyát leszámítva – az eddig 34,51%-kal adózó elemek után jövőre 49,98%-ot fizet a munkáltató. A részleteket illetően azonban még vannak kérdőjelek.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo