Vasárnapi pótlék: oldjátok meg!

Nem foglal állás a kormány a vasárnapi bérpótlék ügyében – mondta Lázár János az ötvenedik kormányinfón. A miniszter szerint azt szeretnék, ha a munkavállalók és a munkáltatók állapodnának meg egymással. Csakhogy nem látszik közelinek az egyezség.

Kép: Pixabay

„Egyelőre a kormánynak nincs álláspontja a vasárnapi bérpótlék ügyében, abban reménykedünk, hogy a munkavállalók és a munkáltatók megállapodásra jutnak ebben a kérdésben” – mondta Lázár János. A kormányzat ezzel az érdekképviseletekre tolja azt a problémát, amelyet okozott. A probléma gyökere ugyanis, hogy miután a kormány kénytelen volt eltörölni a vasárnapi boltzárat, és visszaállították a kiskereskedelemben a tavaly március 15-ét megelőző állapotot, így a kereskedelmi dolgozóknak járó 100 százalékos bérpótlék (amely öt vasárnapra járt egy évben, amikor kivételesen kinyithattak az üzletek) lehetősége is megszűnt. Több érdekvédelmi szervezet is kifogásolta a döntést: a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) éppen csak kényszermunkának nem nevezte a vasárnapi munkavégzést.

Egyelőre azonban messzinek tűnik a megállapodás

A dolgozói szakszervezetek száz százalékos bérpótlékot szeretnének: mint azt korábban megírtuk, Sáling József a KASZ vezetője szerint a szakszervezet a 100 százalékos pótlék visszaállítását és önkéntes alapú vasárnapi munkavégzést követel, valamint azt, hogy a pihenőnapok közül legalább kettő vasárnapra essen. „A kereskedelmi dolgozók jelenlegi létszámával, a munkaerő minőségével nem oldható meg a vasárnapi nyitva tartás” – mondta az érdekképviseleti vezető. További igényük az egyműszakos vasárnapi munkavégzés, valamint az, hogy a boltok december 24-én és 31-én legkésőbb délben zárjanak be. Az érdekképviselet követeli, hogy csökkentsék a munkabérre rakódó terheket. (Magyarországon a bruttó bér 66,5 százalékát kapja meg egy átlagos minimálbéres.)

Akut szakemberhiány jöhet
A tilalom eltörlése nem csak az élelmiszer kiskereskedelmet vagy a hipermarketeket érinti: a ruházati boltok, barkácsáruházak (amelyek közül volt, amelyik kivonult az országból vasárnapi zárvatartás miatt), a plázákban található üzletek és a kapcsolódó szolgáltatásokban is erőteljes munkaerőigény keletkezhet. (A szakemberhiány miatt több kiskereskedelmi lánc már béremeléseket jelentett be.)
A szakszervezet váratlan helyről is támogatást kapott: Dávid Ferenc a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke úgy foglalt állást, hogy az ötven százalékos vasárnapi pótlék nem lesz tartható. Dávid Ferenc kérdésünkre hangsúlyozta, elengedhetetlennek tartja a vasárnapi bérpótlék emelését a kereskedelemben. „Máshogyan kell osztozni a profiton, mint eddig” – fogalmazott a VOSZ főtitkára, aki szerint a kereskedelemben általánosnak tekinthető minimálbéres munkavégzés és a súlyos munkaerőhiány miatt elengedhetetlen, hogy a munkaadók változtassanak.

Tarthatatlan a száz százalék?

Ugyanakkor az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a 100 százalékos vasárnapi pótlék sok vállalkozás számára lehetetlenné tenné a vasárnapi nyitvatartást, sokakat pedig arra kényszerítene, hogy más költségeket faragjanak le, így a cafeteria is áldozatul eshet. A szervezet pénteki közleményében kiemeli: a vasárnapi pótlék 100 százalékos mértéke 50-60 milliárd forint terhet jelentene, és számos vállalkozás nem tudná kifizetni. Az intézkedés feltételezhetően éppen a kisvállalkozásokat érintené a legrosszabbul, vagy lehúzhatnák a rolót vasárnaponként, vagy feketén kellene foglalkoztatniuk az alkalmazottaikat.

 

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo