A vegyesbolttól az Ovális Irodáig

Nem Donald Trump az első amerikai elnökjelölt, aki a gazdasági életből, komolyabb politikai tapasztalat nélkül a világ legerősebb országának vezetői posztjáért indul. Sőt, voltak akik nem csak megnyerték ezt a versenyt, hanem a történelem legnagyobb alakjai közé emelkedtek. Mutatunk most nyolc elnököt, aki vállalkozóként indult és végül a történelemkönyvek lapjain kötött ki.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az, hogy egy elnökjelölt, mint Donald Trump, egyben milliárdos médiavállalkozó is, talán  még a legkevésbé meglepő. De ki gondolná, hogy a világ egyik legnagyobb hatalmú országát vezetheti egy mogyorótermesztő vagy egy kisvárosi vegyesboltos, esetleg egy becsődölt férfiruha eladó? Pedig lehet! Ugyanis a jó politikusra és a jó üzletemberre szinte ugyanazok a jellemvonások igazak: a kitartás, a versenyszellem, a rugalmasság és a fanatikus hit a sikerben. (Önben is ott rejtőzhet egy vállalkozó!)

Nem véletlenül szorgalmazta Mitt Romney, korábbi republikánus elnökjelölt – aki végül vereséget szenvedett Trumptól, hogy módosítsák úgy az alkotmányt, hogy csak az jelöltethesse magát elnöknek, aki legalább három évet eltöltött vállalkozóként is. Mutatunk nyolc embert a közeli és távolabbi múltból, akik megfeleltek a maguk idejében ennek a kritériumnak – és a történelem formálóivá váltak.

George W. Bush – a sportmilliomos

Terminus: 2001 - 2009

A fiatalabb Bush amilyen erőszakos volt a világpolitikában, éppolyan határozott kézzel és jó érzékkel kezelte befektetéseit. Még bőven politikai karrierje előtt, a kilencvenes évek elején 600 ezer dollárt ruházott be az Egyesült Államok egyik legnevesebb baseball csapatába a Teyas Rangers-be. Mikor 1998-ban, már az elnöki szék felé kacsintgatva eladta részesedését, nem kevesebb, mint 15 millió dollárt kapott a befektetéséért. George W. Bush, bár hosszú távon tervezett, jelentős, 2400 százalékos nyereséget könyvelhetett el, üzletembernek tehát lényegesen sikeresebb volt, mint külpolitikai téren.

George H.W. Bush – az olajmilliomos

Terminus: 1989 – 1993

Az idősebb Bush, (George W. Bush édesapja) már az egyetem után saját céget alapított. Bush, és szomszédja, John Overby 1951-ben együtt hozták létre a Bush-Overby olajvállalatot, amelyet családi kölcsönökből finanszíroztak és texasi olajkutakat üzemeltettek. 1953-ban azután több más független olajvállalattal együtt létrehozták a Zapata konglomerátumot.

Jimmy Carter Forrás: proudemocrat.com

Jimmy Carter – a mogyorótermesztő

Terminus: 1977 – 1981

Az Egyesült Államok egyik legtöbbet vitatott tevékenységű elnöke (aki napelemeket szereltetett a Fehér Házra, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a megújuló energiaforrások fontosságára,) hadi tengerészként futott be karriert. Ám amikor édesapja 1953-ban meghalt, átvette a csőd szélén álló családi mogyorófarmot, amely 1959-re Carter kemény munkájának és hatékony vezetésének köszönhetően felvirágzott.

Harry Truman – a ruhaboltos

Terminus: 1945 – 1953

Amikor Truman visszatért az első világháborúból, egy korábbi katonatársával, Eddie Jacobsonnal férfi ruházati boltot nyitott Kansas City-ben, ahol üzletük három évig virágzott, amíg áldozatául nem esett sok millió kisvállalkozáshoz hasonlóan) a nagy gazdasági válságnak. Truman ennek a kudarcnak a hatására fordult  politika felé és a véletlen (Franklin Roosevelt alelnöke volt, amikor az meghalt a 2. világháború utolsó évében,) őt tette azzá az emberré, aki megnyerte az Egyesült Államoknak a háborút – és aki egyedüliként a történelemben nukleáris fegyvert vetett be.

Franklin D. Roosevelt Kép: biography.com

Franklin D. Roosevelt – rehabilitáló

Terminus: 1933 – 1945

A legtovább hivatalban lévő elnök, Franklin D. Roosevelt kiskorában esett át gyermekbénuláson. A megroppant egészségű Franklin ezért a betegség áldozatainak utókezelésével kezdett foglalkozni és vállalkozását addig fejlesztette, hogy végül 1927-ben termálfürdőt és rehabilitációs központot nyitott, ahol mind a mai napig évente több ezer beteget kezelnek. A gazdasági válságot legyőző elnök tehát vállalkozóként is sikeres volt.

Öt munkakör, amit egy cégvezetőnek ki kellene próbálnia
Sokan anélkül vágnak bele a vállalkozásukba, hogy előtte más területeken kipróbálták volna magukat, pedig vannak olyan munkakörök, ahol elsajátíthatjuk a sikereshez szükséges készségeket. Ezekből mutatunk most ötöt.
Herbert Hoover – a bányatulajdonos

Terminus: 1929 -1933

A geológus végzettségű Hoover 1908-ban alapította meg saját bányavállalatát. A cég elsősorban bedőlt bányavállalkozások felvásárlásával, befektetők bevonásával és az így szerzett bányászati lehetőségek kiaknázásával az Egyesült Államok egyik legnagyobb vállalatává nőtte ki magát, fénykorában több mint 175 ezer embert foglalkoztatott.

Warren G. Harding – az újságos

Terminus: 1921 - 1923

Harding tizenkilenc éves volt, amikor több iskolatársával együtt saját újságot alapított Ohioban. A médiavállalkozás nem volt túl nyereséges, ám amikor Harding neje vette át az igazgatását, néhány év alatt igazi, üzleti sikerré nőtte ki magát.

Abraham Lincoln Kép: americanhistory.si.edu

Abraham Lincoln – az elnök saját szabadalommal

Terminus: 1861 - 1865

Az amerikai polgárháborút megvívó, Északot győzelemre vezető és a rabszolgákat felszabadító Abraham Lincolnt tekintik az Egyesült Államok legnagyobb elnökének. Kevesen tudják azonban, hogy aktív vállalkozó volt: máig ő az egyetlen amerikai elnök, aki saját szabadalommal rendelkezik, (találmánya segítségével folyami hajókat lehetett leemelni a homokpadokról,) saját vegyesboltot üzemeltetett és mellette ügyvédként is praktizált. Több vállalkozása is megbukott, de mindig újrakezdte, kitartása pedig végül az Egyesült Államok elnöki székébe vezette.

Lejár a lelkes amatőrök kora
Bár a családi vállalkozások továbbra is dinamikus és rugalmas üzleti szegmensnek tekinthetők, a verseny egyre intenzívebb, növekszik az árleszorító hatás, a változás egyre gyorsabb, ráadásul a csupán 16 százalékuk számol be jól megtervezett utódlási folyamatról.

Véleményvezér

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo