Friss cikkeink


Nem veszi el a szánktól a falatot a bioetanol

Nem veszi el a szánktól a falatot a bioetanol 

Az elmúlt években nagy vita folyt arról, hogy a kormányok hagyjanak-e fel a bioetanolarány törvényi előírásával, mert ezzel elveszik az élelmiszerpiacról az erőforrásokat. Az etanol ugyanis élelmiszernövényekből készül. A legújabb szakértői vélemények megcáfolják e nézeteket.
Pár év, és drónok hozzák haza a bevásárlást

Pár év, és drónok hozzák haza a bevásárlást 

Maholnap a drónok lesznek a csomagkézbesítés bejáratott eszközei, melyek akár 80%-kal is csökkenthetik a szállítási költségeket. Ugyanakkor számos problémát is felvet a megoldás mind a cégeknek, mind a fogyasztóknak.
16 milliárdos kár évente kárt okoz az oltalom alatt álló élelmiszerek hamisítása

16 milliárdos kár évente kárt okoz az oltalom alatt álló élelmiszerek hamisítása 

A magyar piacon található földrajzi oltalom alatt álló élelmiszerek több mint egytizede bizonyult hamisnak, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből. Míg Magyarországon 16 milliárd forintos, addig uniós szinten 4,3 milliárd eurós (1371,5 milliárd forint) kárt regisztráltak 2014-ben, emellett a fogyasztókat további 2,3 milliárd euró (729,2 milliárd forint) értékű veszteség is érte.
Jót tesz nekünk az időskori munka

Jót tesz nekünk az időskori munka 

Az időskori munkavállalás amellett, hogy elkerülhetetlen a mai modern társadalom gazdasági fenntarthatóságához, hozzájárulhat a teljesebb időskorhoz, csökkentheti a depresszió és az időskori demencia előfordulását az Európai Munkavédelmi Ügynökség szerint.
Kell a fiataloknak a virtuális valóság

Kell a fiataloknak a virtuális valóság 

Milliárdos iparággá nőtt a virtuális valóság nemzetközi szinten, a fiatalok számára pedig egyre inkább a hétköznapok része lesz, köszönhetően az egyre többek számára elérhető, olcsó eszközöknek.
Így lesz elkötelezett a dolgozó

Így lesz elkötelezett a dolgozó 

Az elköteleződés gyakorlatilag az összes ismert teljesítménymutatóra hatással van, nem kétséges tehát, hogy hasznos dolog. De hogyan hozzuk ki a munkatársakból? Szakértőnk segít!
Mostantól a kiberbiztonságot is szabályozza az unió

Mostantól a kiberbiztonságot is szabályozza az unió 

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése jóváhagyta az első uniós szintű kiberbiztonsági szabályozást, amely segíthet megelőzni a sokszorosan összekapcsolt európai infrastruktúra elleni támadásokat.
Nem tetszik a kormánynak, de betartja, amit az EU kért

Nem tetszik a kormánynak, de betartja, amit az EU kért 

Nem sérti az uniós jogot a Bizottság által kifogásolt, sávosan progresszív rendszerben beszedett élelmiszerlánc-felügyeleti díj, közölte az NGM, ennek ellenére már tavaly, a vizsgálat elindulásakor a kérésnek megfelelően változtatták a szabályt.
Három magyar cég az európai topban

Három magyar cég az európai topban 

Ötven százalék felett nőtt a magyar cégek száma Európa legdinamikusabban növekvő cégeinek listáján. Az Inc. magazin az Egyesült Államokban már 2007 óta publikálja a legnagyobb növekedést elérő cégek ötezres listáját, Európára másodszorra készítettek ilyen elemzést. A Bisnode Magyarország a legjobban fejlődő magyar vállalkozások teljesítményét elemezte.
Közép-Kelet-Európát is fékezi a Brexit

Közép-Kelet-Európát is fékezi a Brexit 

Közép- és Kelet-Európa gazdaságára is hatással van áttételesen a Brexit, az elemzők lassabb növekedést várnak. Főként az export sínyli meg a változást.

Mégse kell EKÁER a traktorokra 

Cáfolta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, hogy augusztus 1-től a traktorokra is kiterjesztenék az EKÁER-kötelezettséget. Több eszközre kell majd, de a traktor nem gépjármű a szabályozás szerint.

Igény esetén jöhet külföldről szakképzett munkaerő 

Varga Mihály is úgy látja, szükség lesz külföldi munkavállalókra a kínzó munkaerőhiány leküzdésére. Első sorban a belső mobilitást növelnék a munkáltatói lakhatási támogatás feltételeinek kedvezőbbé tételével. A munkáltatói szervezetek szerint a terhek csökkentésére lenne szükség, sok más mellett.

Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés 

Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőrizik például az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket.

A szórakozáson spórolunk, ha kell 

Elégedettebbek a magyarok az életszínvonalukkal a tavalyinál, de még mindig gyászos, ahogy a helyzetünket látjuk. Ha spórolni kell, a szórakozással kezdjük, de nyaralást azért tervez a többség – derült ki a Provident nemzetközi kutatásából.

Több ezer élet múlik az erőműveken 

Ha 2025-re Nagy-Britannia leállítja összes szénerőművét, évente akár 2870 életet is megmenthet: ezek közül több mint 1300-at a kontinensen. A Mátrai Erőmű is a top 30-ban van az európai szennyezők között.

Akkor is a tulajdonos fizeti a tartozást, ha a bérlő nevén volt az óra? 

Sok tulajdonos nyugodtan ül a babérjain, gondolván, ha a bérlő nevén van a gázóra, ill. ha díjfizetőként ő van szerződésben, akkor csak rajta lehet követelni az esetleges tartozást. Sajnos azonban ez nem így van.

Nem kell már beteg az orvostanhallgatóknak 

Világszerte egyre nagyobb szerepet kap az egészségügyi oktatásban és a gyógyításban az egészségügyi informatika egyik sikerágazata, a betegszimulációs technológia. A hazai informatikus szakemberek egyelőre kevéssé ismerik a szakterületet, pedig az innovatív egészségügyi ágazat igazi hiányterület, melyre 50 ezer magasan képzett szakembert várnak világszerte, így Magyarországon is – derült ki a CAE Healthcare szakmai nyílt napján.

Egyre több adó egyre több helyen 

Több mint 150 önkormányzat emelt vagy módosított idén helyi adót, a településeken összesen közel kétszáz új elvonást vezettek be.

21 hónap börtönt kapott Messi 

Apjával együtt ítélték börtönbüntetésre a spanyol bíróságon a világ legértékesebb sportolóját. Spanyol lapértesülések szerint valószínűleg nem kell leülniük a kiszabott szabadságvesztést. Megnéztük, mennyit ér, mennyit keres és hogyan költi millióit Messi, aki június végén visszavonul a válogatottságtól.

Nincs változás az EU miatt, 31-ig fizetni kell 

Az egységesen 1 ezrelékes élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletét július 31-ig kell befizetniük az élelmiszerlánc-szereplőknek. Az Európai Bizottság e héten közzétett döntése nem érinti a jelenlegi felügyeletidíj-rendszert.

Így lehet spórolni garasoskodás nélkül is 

Minden cégnél jól jöhet, ha meg tudunk takarítani némi pénzt a működésben. A racionalizálás nem jelent garasoskodást! A folyamatok áttekintése viszont a hosszú távú siker fontos eleme.

Jövőre is folytatódik a munkahelyvédelmi akció 

Jövőre is folytatódik a 3 éve indított munkahelyvédelmi akció, amely jelentősen hozzájárult a munkanélküliség és a munkáltatók terheinek csökkentéséhez - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

125 milliárd kkv-knak, de közel a vég 

A növekedési hitelprogram (nhp) harmadik, kivezető szakaszában az idén eddig 4600 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vett igénybe finanszírozást mintegy 125 milliárd forint összegben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-vel.

A vezetők is bizonytalanok a jövőben 

Kissé javult ugyan az előző negyedéves – váratlanul jelentős – csökkenést követően az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda közös kutatásában készített kis- és középvállalati konjunktúraindex (KKV-index) értéke, de még mindig 50 pont alatt van. Az adatok továbbra is azt mutatják, hogy hullámzó a cégvezetők megítélése, nem biztosak abban, hogy milyen irányba változik a gazdaság az elkövetkező időszakban.

A következő 3 év kritikusabb lehet, mint az előző 50 

Az előttünk álló éveket mérsékelt gazdasági növekedés jellemezheti, a kihívások ellenére azonban optimisták a vezérigazgatók – derül ki a KPMG 2016-os vezérigazgatói (Global CEO Outlook) felméréséből. Bár a megkérdezettek jelentős többsége (72 százaléka) úgy gondolja, hogy a következő 3 év kritikusabb lehet az adott iparág számára, mint az előző 50, bíznak abban, hogy vállalatuk képes lesz tovább növekedni. A tavalyi 12 százalék után idén a vezérigazgatók 40 százaléka mondta, hogy jelentősen átalakítaná cégének működési modelljét a következő három évben.

A végső haszon, ami meggyőzi a vásárlókat 

Mi a különbség a jellemzők és az előnyök között? És az miért fontos, hogy az áru jellemzőit lefordítsuk az előnyök, illetve a személyes haszon nyelvére, ha a célközönségünkhöz beszélünk? Szakértőnk elmondja!

Hatezer bortermelő terheit csökkenti a kisüzemi státus 

A januártól hatályba lépő új jövedéki törvény által bevezetett kisüzemi bortermelői státus mintegy 6000 termelő adminisztratív terheit csökkenti. A könnyítés a magyar borászat mintegy 90 százalékára vonatkozik – közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az MTI-vel.

Megéri költeni a lakásra eladás előtt 

Több százezer forinttal is emelkedhet a lakás értéke, ha kissé felújítjuk eladás előtt. Az esztétikai felújítás megéri, de a teljes átalakítás biztosan nem térül meg. A fürdőszoba pedig tabu.

Így lehet a szemétből házat építeni 

A szeméthegyek csak nőnek, miközben sok-sok embernek nincs tető a feje fölött. Ezt a két súlyos, de első látásra talán egymástól független problémát kötötte össze zseniális újításával egy kolumbiai vállalkozó.

4 tipp a kényelmesebb munkakörnyezethez 

Ahhoz, hogy tényleg hatékonyan tudjunk dolgozni, elengedhetetlen, hogy kényelmesen helyezkedjünk el az asztalunknál. Amellett, hogy gyorsabban megy a munka, későbbi sérülésektől is megkímélhetjük magunkat.

Ez borítja fel a közeli jövőnket 

A technológia évről évre forgatja fel alapjaiban a világunkat. A Világgazdasági Fórum szakértői összegyűjtötték, a sok közül melyek azok a technológiák, amelyek még idén nagyot dobnak majd.

Mit tehetünk, ha jogtalan a helyi adó? 

Mikor aránytalan mértékű a helyi adó, illetve mikor diszkriminatív a helyi adóztatási gyakorlat? Mit tehet az adózó, ha nézete szerint az önkormányzat az ingatlanait aránytalan mértékű adóval terheli, vagy az adót diszkriminatív módon állapítja meg? Milyen eljárás keretében nyílik lehetősége a jogszabálysértőnek tekintett helyi adórendelettel szembeni jogorvoslatra? Visszakaphatja-e az általa már befizetett helyi adót, illetve milyen mértékű kamat illeti meg? Lássuk a válaszokat, a Kúria joggyakorlata alapján, a Faludi Wolf Theiss ügyvédi iroda szakértőinek segítségével.

Nem kell változtatni a brüsszeli rovás miatt 

Nincs szükség változtatásra az élelmiszerlánc-felügyeleti díjfizetési rendszerben az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos legutóbbi döntése miatt, mert a magyar Országgyűlés tavaly decemberben visszaállította valamennyi élelmiszerlánc-szereplőre a korábban egységesen alkalmazott 1 ezrelékes díjfizetési kötelezettséget – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI kérdésére.

Így pörgeti meg az eladást a pszichológia 

Az értékesítés felpörgetéséhez a legkülönbözőbb trükköket kell bevetni, a kiváló termék sajnos önmagában a legtöbbször kevés. Kihasználhatjuk a pszichológia eredményeit is!

Biztosítékkal is készülni kell a sikeres pályázatra 

Az uniós támogatási dömping a közbeszerzéseket is felpörgeti, miután az új Kbt. kötelezővé tette a közbeszereztetést a 25 millió forintos érték feletti egyedi beszerzések esetén. Bár a vissza nem térítendő támogatások esetében a kiírók már nem követelnek meg biztosítékot, számos, közbeszerzést kiíró vállalkozás kér az ajánlattevőktől teljesítési vagy jól teljesítési garanciát a források megfelelő felhasználásának biztosítékául – hívja fel a figyelmet a Start Garancia Zrt.

Kevés az új cafeteria a munkaerőhiány ellen 

Jó kezdeményezés a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint a cafeteria készpénzesítése, de a munkát terhelő egyéb terhek csökkentése nélkül kevés ahhoz, hogy megoldja a feszítő bérproblémákat a kkv-knál.

Egyre több politikus hagyja el a süllyedő hajót 

Egyre több brit politikus hagyja el a süllyedő hajót. Múlt héten Boris Johnson jelentette be, hogy nem indul a miniszterelnökségért, tegnap pedig Nigel Farage mondott le a pártelnökségről. Ezzel pedig immáron a második vezető Brexit párti politikus vonult a háttérbe. Ebből is látszik, hogy mennyire kellemetlen feladat lesz a britek kiléptetése az EU-ból.

Pörög a kiskereskedelem 

A kiskereskedelmi forgalom májusban a nyers adat szerint 6,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva a növekedés 5,7 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az első becslés alapján kedden az MTI-vel.

Most kell felkészülni a jövő évi szabályra! 

Egy nemrég elfogadott törvény szerint egymillióról százezer forintra csökken az áfa adatszolgáltatási összeghatára. A vállalkozásoknak elsősorban a számlázórendszerek módosításával kell felkészülniük a szakértő szerint.

Az Uber-alapító tanácsai a sikeres vállalkozáshoz 

Az amszterdami Startup Fest Europe-on tartott beszédéből kihagyott minden utalást az Uber elleni taxistiltakozásokról és a P2P-közlekedés jogi nehézségeiről. Inkább motivációs beszédet adott arról, hogyan legyen az ember jó vállalkozó. Mindezt az Uberrel és önéletrajzi vonatkozásokkal színesítve. Azt is megtudtuk, hogy mi az amerikai kiejtése az Uber szónak: ú-bőr.

Nemzetközi CSR-trendek 2016-ra és azon túl 

Egyre több vállalat számára egyértelmű, hogy nem tekintheti függetlennek magát a körülötte lévő természeti és társadalmi környezettől. A fejlődés ezen a területen sem csak „mennyiségi”, az irányok is erősen változnak.

Nekünk is hozhat pénzt az Eb és az olimpia 

Nem csak a sportolóknak és a szponzoroknak, de a kisbefektetőknek is hozhatnak pénzt az olyan nagy sportesemények, mint a foci-Eb vagy az olimpia.

Megcsinálták: zéró hulladékkal is lehet autót gyártani 

Egy 12,5 ezer lakosú város hulladéktermelésének megfelelő, 6 ezer tonnás csökkentést valósított meg a Ford azzal, hogy mind a 12 európai gyártólétesítményében elérte, hogy az üzemek hulladékkibocsátása nullára csökkenjen – közölte az autóipari vállalat az MTI-vel.

Húzós Steve Jobs bűnlajstroma 

Gerinctelen opportunista, aki jól építette fel imázsát, vagy technológiai messiás és inspiratív vállalkozói példakép? A Steve Jobs: The Man in the Machine című dokumentumfilmmel az Oscar-díjas Alex Gibney az előbbi olvasat felé tendál.

A termelőkre is számítanak az agrárium mentésében 

A kormány a jövőben is jelentős szerepet tulajdonít és szán a termelői együttműködésnek, az alulról szerveződő, nyitott tagság elvén működő termelői szervezeteknek az agrárágazat megújításában – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Maradhatnak a magyarok a britek többsége szerint 

A brit választók nagy többségének nincs kifogása az ellen, hogy a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok az országban maradhassanak a brit EU-tagság megszűnése után is - ez derül ki egy friss, helyi kutatásból.

Nem győzte meg Brüsszelt a kormány 

Szabályellenes a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a dohánytermék-értékesítést terhelő adó, az Európai Bizottság véleménye szerint az árbevételtől függő progresszív díjszerkezeten alapuló két adóügyi intézkedés sérti az uniós állami támogatási szabályokat - írta közleményében az EB.

Marketing? Kezdjük a terméknél! 

Ha a termékmarketing mögött egy jól átgondolt koncepció húzódik meg, akkor a termék szinte „eladja magát”, de legalábbis jóval könnyebben értékesíthetővé válik. Ezért mindennek az alapja a termékmarketing. Szakértőnk elmondja a részleteket!
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
 Inkább cowboyok szeretnének lenni az amerikai gyerekek, mint gyárakban dolgozni

Inkább cowboyok szeretnének lenni az amerikai gyerekek, mint gyárakban dolgozni 

Gyurcsik Attilával, a Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán több dobogós helyezést elért Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával beszélgettünk.
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.

Gazdaság

A Brexit agyatlansága az amerikai vámcunami hatására látszik csak igazán

A Brexit agyatlansága az amerikai vámcunami hatására látszik csak igazán 

Brexit – Bank of England-kormányzó: mindent meg kell tenni a Brexit negatív kereskedelmi hatásainak minimalizálásáért.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo