Itt nem jár automatikusan az adójóváírás

A nyugdíjbiztosítási befizetések után nem jár automatikusan az adójóváírás. Az összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban. Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma.

 

Az Union biztosító közleménye szerint az összes szerződő ügyfél között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást.

A 2014. év elején bevezetett államilag támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Az adójóváírást azonban a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallásban kell igényelni.

Kép: Pixabay

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja az összeget a biztosítónál vezetett számlára.

Ünnepi haladék az SZJA-ban
Pünkösdnek hála, az adózók nyernek néhány napot a 2017-ről szóló szja-bevallással, amelynek benyújtási határideje idén május 22. – hívta fel a figyelmet a MAZARS. Fontos az is, hogy a tavalyi adóévre az adózók már nem kérhettek munkáltatói adómegállapítást, ám a NAV az eddigieknél szélesebb körben segíti az adófizetőket.
A visszatérítés elmaradását azonban nem csupán az ügyfelek figyelmetlensége okozhatja. Amennyiben a szerződő ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, az adóhatóság a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást. Alacsonyabb fizetéseknél az is előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybevétele miatt az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz.

Az adójóváírás igénylését a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Az szja-bevallásokat idén a pünkösdi ünnepek miatt május 22-ig lehet benyújtani, vagyis aki valamilyen okból nem rendelkezik ezzel az igazolással, annak még maradt lehetősége arra, hogy a pótlásról intézkedjen.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo