Egy tollvonással véget vetett a napelem forradalomnak a kormány

Április 20-án a kormány módosította a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia kötelező átvételéről szóló rendeletét, mindössze 5 napot hagyva arra, hogy a kisméretű erőművek (500 kW alatt) építését tervező cégek beadják kérelmüket. A MANAP Iparági Egyesület a szűk határidő mellett még ijesztőbbnek véli azt, hogy az új kormányrendelet szerint ez várhatóan a jövőre nézve sem fog változni.

A több év alatt, az illetékes minisztérium (NFM), a szabályozó hatóság (MEKH), a szakértők és a piaci szereplők közös munkájával elkészült, majd az Európai Bizottság jóváhagyásával 2017 októberében indult, a korábbi KÁT (Kötelező Átvételi Tarifa) rendszernél szigorúbb feltételekhez kötött METáR (Megújuló Energiák Támogatási Rendszere) szabályozásában a kormány 2018. április 20-án hozott rendeletével egyetlen bekezdéssel ellehetetlenítette az 500 kW alatti megújuló energiát hasznosító kiserőművek létesítését. (A METáR rendszerről itt olvashat bővebben.)

Új uniós energiacsomag: megéri napelemet venni
Az EU 4. energiacsomagjával foglalkozó cikkünk második részében a lakossági fogyasztás és termelés átalakulásáról, új jogcímekről és piaci szereplők megjelenéséről lesz szó. A csomag vonatkozó rendelkezéseinek elsősorban azok örülhetnek, akik saját napelemet használnak, ők hamarosan könnyebben kereshetnek pénzt a fel nem használt energia eladásával.
A 81/2018. (IV. 20.) kormányrendelet ugyanis mindössze 5 napot hagyott arra, hogy a pályázók kérelmeiket beadhassák, miközben korábban nem szerepelt határidő a rendeletben. A határidő lerövidítése tragikus következményekkel jár, hiszen korábban a kérelmek 2017 közepétől folyamatosan benyújthatóak voltak és egy ilyen kérelem előkészítése jellemzően 6-12 hónapig tart.

A piaci szereplők jelenleg a 2017 előtti KÁT-rendszer erőműveinek beruházásainak megvalósításával vannak elfoglalva és a MANAP tagságának tapasztalatai szerint az idén kezdtek volna nagyobb léptékben az új METáR-rendszer szabályai szerint megfelelő kérelmek előkészítéséhez, a mai helyzet szerint immár feleslegesen. A MANAP számára nem ismertek a hirtelen jött változtatás okai: a határidő (kormányrendelet szövege szerint) véglegesnek tűnő bevezetése alapján egy hirtelen és váratlan döntéssel az 500 kW alatti kiserőművek új létesítését a METáR/KÁT rendszerben egyszerűen kihúzták a rendszerből.

Kép:Fotolia

Csak egy ábránd a kiszámítható jövő?

„Amikor 2017. októberében véglegessé vált a szabályozás és megjelent a kormányrendelet, úgy véltük, hogy egy jelentős, 10 éves fejlődés előtt állunk, aminek volumene ugyan a korábbi elképzelésekhez képest szerényebbnek tűnt, de mégis hosszú távú, stabil hátteret biztosított (volna) a kiserőművi fejlesztésekhez. Annak örültünk, hogy az új rendszer a kivitelezői és a villamosenergia-termelői oldalon egyaránt megalapozza a régióban jelentős lemaradásban lévő szektor, a többségében magyar kis- és középvállalatok hosszú távú fejlődését és a megújuló, ezen belül is a napenergia-hasznosítás további elterjedését” – mondta Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke.

A rezsicsökkentésnek is véget vet az új energiacsomag
Gyökeresen átalakul az energiaszektor az új EU-s energiacsomag bevezetésével. Kétrészes cikkünkben bemutatjuk, hogyan változik az energia-elosztók rendszere, milyen új szereplők jelenhetnek meg a piacon és milyen változásokra érdemes figyelnie a végfogyasztónak.
„Most úgy tűnik, hogy a már akár hónapok óta folyamatban lévő projektek előkészítési munkái is befejezhetetlenek: sok pénz és munka megy veszendőbe, de ami még ijesztőbb, hogy a kiszámítható jövőbe vetett hit csak egy ábránd volt. Sajnos a sokszor emlegetett, bizonytalan jogi és beruházói környezetnek azt a példáját látjuk, ami az energetikai szektorban – ahol évtizedes távlatokban kell gondolkodni – a legsúlyosabb hatással bír” – vélte a MANAP elnöke.

Ha a szabályozás rövid időn belül nem változik visszájára, akkor nem várható el, hogy a megújuló energiaszektor vállalkozásai komoly terveket szőjenek és idővel akár nemzetközileg is sikeres új villamosenergia-termelő cégek indulhassanak és nőjenek fel Magyarországon. A MANAP állásfoglalása szerint a helyzet azért is kritikus, mert a megújuló energiaforrások hasznosítására vonatkozó tervek és vállalások – eddig úgy tűnt, hogy – jelentősen alapoztak volna napenergiára. A hírekben sok szó esik ugyan egy várható, nagy napelemes agrárprogramról, ami kiegészítő programnak örvendetes lenne, de a megújuló villamosenergia-termelők fejlődését is biztosító METáR/KÁT nélkül csak egy adminisztratív félmegoldást jelent a magyar napenergiaszektor jövője szempontjából függetlenül a program esetleges méretétől.

Nincs idő a folyamatban lévő ügyek lezárására sem

Az új METáR/KÁT rendszer látszólagosan némileg túl lett igényelve, ugyanakkor a pozitívan elbírált, nem hiányos kérelmek aránya mindössze 10% (a MEKH április 20-i adatai szerint eddig 29 projekt a kérelmet benyújtó 279-ből), a rendelkezésre álló 2017-2018-as büdzsé arányában pedig 30% alatt van. A hiánypótlásokat a megadott határidővel várhatóan az igénylők közül nagyon kevesen fogják tudni teljesíteni, így a szektornak több százmilliós, akár milliárdos kára is keletkezik.

Megújuló energia: ez így nem lesz jó
Európa 2030-ra energiájának 27 százalékát megújuló energiaforrásokból fogja előállítani – legalábbis a korábban tett klímavállalás ezt tartalmazza. A kontinens azonban nem fogja elérni ezt a célt, hacsak nem vezet be olyan intelligens szabályozást, amely támogatja az ágazatban szereplők innovációs és befektetési hajlandóságát.

Véleményvezér

Ezért irtó drága a zöldség és a gyümölcs Magyarországon

Ezért irtó drága a zöldség és a gyümölcs Magyarországon  

Két ábra mutatja, hogy az európai országokban hogyan változott a zöldségek és gyümölcsök ára 2014 és 2023 között.
Szenzáció a magyar költségvetésben

Szenzáció a magyar költségvetésben 

Meglepő számok a nyugdíj költségvetési sorain.
Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba

Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba 

A kormánytagok luxusutazásai lassan mindennaposak.
Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban

Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban 

Az életszínvonal egyik legfontosabb mutatójában mindenki alá értünk Európában.
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét

Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét 

A magyar nyomozó hatóságokról nem fognak expresszt elnevezni.
Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása

Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása 

Ismét kifogtunk egy utolsó helyet az Európai Unióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo