Nincs megállás: tovább drágulnak és épülnek a lakások

Lendületesen indult az idei év az új lakások piacán. Az első negyedévben országszerte 3394 lakás épült, ami 65 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A kérdéses időszakban 9850 lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, ez 3,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet - áll az ingatlan.com elemzésében, amely a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) újlakás-piacról szóló legfrissebb adatait dolgozta fel.

 

Budapesten kimagasló volt a növekedés: háromszor annyi új lakást adtak át mint egy évvel ezelőtt. Májusban a fővárosban eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára 715 ezer forint volt, ez 10 százalékos drágulást jelent.

Várhatóan az idei és a következő évben kerülnek tömegesen a piacra az utóbbi évek elindult fejlesztésekből adódó új lakások. Az új lakások piacán azonban a beruházókat sürgeti a határidő és az egyre magasabb árak is gátat szabhatnak az eddigi erős keresletnek.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, az átadott új lakásoknál látható látványos, 65 százalékos növekedés nem meglepő, mert az utóbbi években felfutó fejlesztések közül egyre több került az utolsó fázisba. Az első negyedévben Budapesten volt robbanásszerű emelkedés, a fővárosban 609 új lakást készült el, ez a háromszorosa az egy évvel korábbinak.

Az ingatlan.com szakembere megjegyezte, hogy a korábbi lakásépítési statisztikákból már látni lehetett, hogy nagy budapesti beruházások az idén javítják majd érdemben a statisztikát. Rámutatott arra is, hogy országos szinten az új lakások fele magányszemélyekhez volt köthető, a vállalkozások által épített lakások aránya így szintén 50 százalékos lett. Ez azt mutatja, hogy a családiház-építések továbbra is jelentős szerepet játszanak, de az értékesítési céllal épített lakások súlya egyre nagyobb.

Az ingatlan.com elemzése szerint az átadott új lakások robbanásszerű növekedése miatt idén összesen 20-25 ezer új lakás átadása várható a piacon, jelentős részük Budapesten és a nagyobb vidéki városokban.

Ketyeg az áfabomba az építőiparban
Három komoly mankót kapott az építőipar az elmúlt években: az uniós források, az üzleti célú magánbefektetők (irodaházak, raktárak, hotelek) és a magukra talált lakásfejlesztők által. Valós verseny kezdődött a szereplők között – írja az újHÁZ Centrum a Construmán tapasztalt trendekről.
Az elemzés azonban felhívja a figyelmet arra: “Bár jól látható az újlakás-piac felfutása, vannak azért kockázatok. Több nagy társasház-fejlesztésnél csúszhatnak az átadások az eredetileg kitűzött határidőhöz képest, elsősorban az építőiparban kialakult kapacitás- és munkaerőhiány miatt.

Ezek a tényezők az erős kereslet mellett pedig az árak emelkedéséhez is hozzájárulnak.” Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára május elején 715 ezer forint volt, ez pedig 10 százalékos drágulást jelent éves szinten a kínálati árakban.

A megyei jogú városokban az átlagos kínálati négyzetméterár 415 ezer forintot tett ki, ami 21 százalékos drágulásnak felel meg. Balogh László szerint kétségtelenül erős a kereslet az új lakások iránt, de az áremelkedéssel már nem minden vevőjelölt tud vagy akar lépést tartani.

Ráadásul a fejlesztőknek muszáj tartaniuk a tempót, mert a jelenlegi szabályozás szerint 2019 végén lejár a kedvezményes lakásépítési áfára vonatkozó határidő, ha addig nem lesz változás, akkor a 2020 után átadott lakásoknak jóval magasabb lehet az áfatartalma és ez a végső árat is megemelheti.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo