Friss cikkeink


Az idén sem lesz jobb a bankoknak

Az idén sem lesz jobb a bankoknak 

Közép-Kelet-Európa bankszektorának helyzete stabilizálódott, de a régió bankjai – a románok kivételével – még mindig a belső racionalizálásra helyezik a hangsúlyt, a külső környezettől ugyanis nem sok jót várnak – derült ki a KPMG száz régiós bankvezetőt megkérdező felméréséből. Az egyes országok között a kiindulópont tekintetében jelentős különbségek mutatkoznak, néhány országban még tavaly is megfelelő volt a bankok nyereségessége.
Nem mindenki lelkesedik a 13. havi nyugdíjért

Nem mindenki lelkesedik a 13. havi nyugdíjért 

Az elmúlt hetek sajtóértesülései szerint a kormány azt fontolgatja, hogy újra bevezet egy 13. havi nyugdíjszerű ellátást. A Policy Agenda felmérése szerint a lakosság többsége biztosnak tartja a bevezetést, azonban főként a fiatalabbak nem lelkesednek az ötletért.
Monopóliumra tör a az ifjú Rothschild-örökös

Monopóliumra tör a az ifjú Rothschild-örökös 

Könyvelési trükkök miatt rágott be Demján Sándor Trigánit-beli üzlettársa, a 40 éves Nathaniel Rothschild, aki Kína gyarapodó számú erőművei számára bányász szenet Indonéziában. Ám jó ideje marakodik indonéziai cége társtulajdonosaival, a Bakri családdal, akikről úgy tartja, átverik őt. A vállalkozást azonban nem adja fel: ki akarja vásárolni őket.
A márkád a személyiséged

A márkád a személyiséged 

A márkázás nem arra szolgál, hogy a célpiacunk fogyasztói a versenytársakkal szemben a mi produktumunkat válasszák, hanem arra, hogy úgy érezzék: a mienk az egyedüli termék, amely választ ad az igényeikre.
Lassú kilábalás kezdődhet a biztosítási szektorban

Lassú kilábalás kezdődhet a biztosítási szektorban 

Lassú és hosszadalmas kilábalás kezdődhet a biztosítási szektorban, a kihívások ellenére azonban a társaságok profitja növekedésnek indulhat idén az eurózónában. A magyarországi biztosítók számára továbbra is a költséghatékonyság, a működési költségek racionalizálása lesz az egyik legnagyobb kihívás
Elégedetlenek, de bizakodók a pályakezdők

Elégedetlenek, de bizakodók a pályakezdők 

Egy plusz és mínusz ötven közötti skálán a pályakezdők jóléti indexe tavaly az utolsó negyedévben 8-as értéken állt. Az új mutatót K&H Free Association kutatóügynökség közreműködésével hozta létre, s számolja a tervek szerint ezt követően negyedévente.
Innováció: a régió lemaradt az élenjáróktól

Innováció: a régió lemaradt az élenjáróktól 

Finanszírozás, hosszú távú együttműködés és a globális trendekhez alkalmazkodó stratégia erősítheti meg Magyarország és Közép- és Kelet-Európa szerepét a nemzetközi innovációban.
Ingyenes az energiát termelő konditerem

Ingyenes az energiát termelő konditerem 

Új értelmet ad a bioenergia fogalmának az az angliai konditerem, ahol az eszközökön ”gyúró” vendégek minden egyes mozdulata energiát termel. Nemcsak a termek világítását látják el így, hanem a felesleget visszajuttatják az áramhálózatba.
A dizájn, mint versenyelőny

A dizájn, mint versenyelőny 

A dizájn sokkal több, mint formatervezés. Nem egy termék feldíszítése, inkább mindent átható, versenyelőnyt jelentő újfajta filozófia.
Építést tervezők már vannak

Építést tervezők már vannak 

Az építőipar teljesítménye tavaly decemberben 3,4 százalékkal emelkedett, a munkanaptényezővel kiigazított index 3,1 százalékos esést mutatott éves összevetésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.

Aktívak voltak a passzívház építők 

2013. február 7-9. között immáron hatodik alkalommal rendezték meg a Clean Energy Building (CEB) Megújuló Energia és Passzívház Építészeti Kiállítást Stuttgartban. Ez a rendezvény az energiahatékony építészet egyik legfontosabb eseménye Németországban, amelyen mintegy 200 kiállító szerepelt és 7 000 szakmai látogató vett részt, köztük hat magyar vállalat is bemutatkozott.

Hogyan lesz a svéd lóból francia marha? 

Európa szerte hatalmas botrányt kavart, hogy egyes marhahúsos fagyasztott készételekben nagy mennyiségű lóhúst mutattak ki a vizsgálatok. A nyugati hatóságok kezdetben a keleti tagállamokból érkezett importra gyanakodtak, de a nyomok Európa szívébe vezetnek, ezért kontinentális méretű razziasorozatra számíthat a húsipar.

A legjobb tesztelő maga a fogyasztó 

A végfelhasználói visszajelzések koncentrált összegyűjtését szolgáló eseményt tartott az MMKlaszter, ahol hat induló vállalkozás fejlesztését tesztelték a résztvevők.

Mentorprogram fiatal vállalkozásoknak 

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) mentorprogramot indított fiatal innovatív vállalkozások fejlődésének elősegítésére - jelentette be Deák Csaba, a NIH stratégiai elnökhelyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Cafeteria? Egészségére!  

A munkáltató többféle béren kívüli juttatással is támogathatja költséghatékony módon munkavállalója öngondoskodását.

Mától lehet pályázni agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozására! 

Mától 7,8 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők az agrártevékenységük diverzifikálásához (agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához). A pályázó akkor támogatható, ha az éves bruttó árbevétele legfeljebb 2 millió euró (kb. 600 millió forint), illetve 2011-ben a bruttó árbevételének több mint fele mezőgazdasági tevékenységből származott.

Olyan, mintha valami fontos hírt nem tudnánk 

Jó nagyot esett tegnap a magyar piac, gyakorlatilag az összes vezető részvény csökkent, egyedül az Egis stagnált. Ami szembetűnő, hogy a Richter fontos szintet tört át korábban, és az esés kitartó, ráadásul egyre nagyobb forgalommal zajlik.

Év végi kiigazítások: súlyos bírságok sújthatják a vállalkozásokat 

Az adóhatóság évek óta különösen nagy figyelmet fordít a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árakkal (transzferárakkal) összefüggő előírások betartatására, és a nyilvántartási kötelezettség ellenőrzésére.

Hiányoznak az újító hazai cégek - Pénz lenne az ötletekre 

A közeljövőben pénzhiányra várhatóan nem panaszkodhatnak majd a vállalkozások: egyre több a jó ötletet finanszírozni kész befektető. A kockázati tőke számára izgalmas innovációk területén azonban egyelőre igen jelentős lemaradást látható a kis- és közepes cégeknél.

Mit jelent a cégeknek az új Ptk.? 

Több mint ötven év után 2014. március 15-től új polgári törvénykönyve (Ptk.) lesz az országnak, miután a parlament hétfőn elfogadta az állampolgárok alapvető vagyoni és személyi viszonyait szabályozó magánjogi kódexet. Az új polgári törvénykönyv társasági jogi szabályainak nagy része egyszerűsíti és ésszerűbbé teszi a különböző gazdasági társaságok működését, szigorúbban szabályozza az alapítók és tagok felelősségét, ugyanakkor a hitelezők számára nagyobb védelmet nyújt.

Miért lehet elégedetlen a munkavállaló? 

A rossz munkahelyi kapcsolatok és a korlátozott előrejutási lehetőségek a fő indokok, amikor valaki otthagyja a céget, ahol dolgozik. A munkaügyi tanácsadók szerint sok munkahelyi probléma, ami megoldhatatlannak tűnik, helyrehozható lehetne, ha mind a munkáltatók, mind a munkavállalók tennének erőfeszítéseket.

Kitörési pont lehet a biomassza a járásoknak 

A fűtésre fordított költségeiknek 20-25 százalékát megspórolhatják a települések a biomasszával, miközben egy brikettáló üzem létesítéséből a helyi közösségek is profitálhatnak.

Hogyan írjunk nyertes üzleti ajánlatot? 

A legtöbb vállalkozás üzleti ajánlatok útján adja el a termékeit, kapcsolódik be egy-egy nagy projektbe, nyeri meg ügyfeleit; de, vajon a kiadott üzleti ajánlataik hány százaléka hozza el a megpályázott üzletet végül?

Webshopra fel kkv-k! 

Webshop nélkül nehezen boldogul egy kis- és középvállalat a végfelhasználói piacon, de az internetes kereskedelem immár a vállalatok közötti üzletkötésekben is egyre nagyobb teret hódít. A magyarországi kkv-k webshopjai azonban többségükben még mindig nem felelnek meg a fogyasztóvédelmi szabályozásnak, drágán fejleszthetők és gyakran a legalapvetőbb marketing fogásokat sem hasznosítják - fogalmazták meg a Piac&Profit által szervezett Kkv-Akadémia előadói.

Súlyos higiéniai szabálytalanságok: 30 tonna sertéshúst zároltak 

30 tonna fagyasztott sertéshús forgalmazását tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜI) akciócsoportja egy budapesti nagykereskedelmi raktárban tartott ellenőrzés során

A munkahelyi szerelem fő szabályai 

Praktikusnak tűnik a munkahelyen szerelmet keresni, ám sok veszély is leselkedik a párokra. A csapat általában nehezen viseli a kollegiális kapcsolat intimmé válását, a főnök pedig a teljesítmény romlásától tart.

Nem mindig a házon belüli megoldás a legjobb 

A hazai vállalkozások több mint fele volt kénytelen közepes, vagy annál is nagyobb mértékű nem várt változásokkal szembenézni 2012-ben - derül ki a V-csoport Menedzsment Kft. által végzett felmérésből. Az előző esztendőben ez az arány nagyobb, csaknem kétharmados volt. A válaszadók kevesebb, mint tíz százalékánál adódtak csak kisebb változások tavaly, a magyar cégek harmada nem képes megfelelően kezelni a változásokat.

Plusz négy és fél milliárd a panelpályázatra 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a tavaly év végi sikeres kvótaértékesítéseknek köszönhetően 4,56 milliárd forintos keretet biztosít újabb támogatások megítéléséhez a Zöld Beruházási Rendszer lezárt Panel II. pályázatán. A többletforrásból a korábban benyújtott, de miniszteri döntéssel még nem rendelkező pályázatok kaphatnak hozzájárulást panellakások felújításához, energetikai korszerűsítéséhez.

Mély gödörben a magyar gazdaság 

A vártnál is gyengébben teljesített a magyar gazdaság az elmúlt időszakban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma reggel közölt adatsorai szerint: a GDP a IV. negyedévben 2,7 százalékkal zsugorodott, az ipari termelés decemberben 7,6 százalékkal szakadt. Az infláció ugyanakkor jócskán, éves összevetésben 3,7 százalékra lassult.

Pénztárgépek: haladékot adott a kormány 

Május elsejéig kell átállni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgépek alkalmazására - jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben. A kormányhatározat arra hívja fel a nemzetgazdasági minisztert, hogy rendeletben határozza meg az új pénztárgépek bevezetésének ütemezését úgy, hogy az online adatkapcsolatra képes pénztárgépekre való átállás időpontja: 2013. május 1.

Építőipari tudásközpont nyílt Budapesten 

A Holcim, valamint 12 vezető építőipari vállalat új bemutatótermet és tudásközpontot, avatott Budapesten a C3 Atelier-t. A létesítményt, amely munkahelyek megőrzéséhez is hozzájárul, a bécsi és párizsi példa sikerén felbuzdulva, iparági összefogással, mintegy 100 millió forintos beruházással hozták létre.

Júliustól e-útdíj, mindenáron 

Június 5-ig az e-útdíj (ED) rendszer tesztüzeme, július 1-ig pedig a teljes, díjszedési és ellenőrzési funkciókkal is működő rendszer elindul a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint.

Újra él, éledezik a piac 

A piaci szereplők nyilvánvalóan félnek, hiszen sok részvényben és indexben láttunk disztribúciós napokat, komoly szétválás jelent meg a piacokon. Ami jó, az megy szinte megállíthatatlanul, amivel kapcsoltban viszont a legkisebb kétely is felmerül, azt kegyetlenül elintézik a befektetők.

Figyelem! Változott a közbeszerzési gyakorlat 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. február 1-jei hatállyal módosította azt a közbeszerzési gyakorlatot, amely szerint az építési beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzési eljárások során az ajánlattevőknek már az ajánlattételi szakaszban rendelkezniük kell mérnök kamarai tagsággal. A jövőben ez a feltétel kizárólag a nyertes ajánlattevőtől követelhető meg.

Egyszerűbben tervezhetők a helyi adók 

Egyszerűbben áttekinthetik a hazai vállalkozások a helyi adók mértékét és a kapcsolódó kedvezményeket a MÁK honlapjára nemrégiben felkerült adatoknak köszönhetően – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint az online adatbázisból néhány kattintással lehívhatók a székhely vagy telephely létesítése céljából kiválasztott települések adózási feltételei.

Női programozók kerestetnek! 

Az NNG Kft. munkatársainak létszáma a napokban lépte át a 400 főt, és további 60 fejlesztői pozícióra várja a jelentkezéseket, köztük a legjobb női programozókét is, akik belépését a vállalat 10 százalékos női kvóta felállításával szorgalmazza.

Mostantól bárki e-számlázhat, ingyenesen, korlátlanul 

Ingyenes, bárki számára korlátlanul hozzáférhető e-számlázó rendszert mutattak be Budapesten. A rendszer célja, hogy mindenkinek biztosítsa a környezettudatos, elektronikus számlázás lehetőségét.

Nem éri meg, ha betegen is bejön a kolléga 

Kevés cégvezető tartja fontosnak az influenzás megbetegedések okozta munkaerő-kiesés kezelését illetve a megelőzést. Pedig a gyógyulás alatt ő fizeti a dolgozót, a betegen érkezők pedig másokat is megfertőzhetnek.

Rászáll a NAV az ebtenyésztőkre 

Egy fővárosi ebtenyésztő, aki kutyaeledelt is forgalmazott, továbbá kutyakozmetikai szolgáltatást is nyújtott, évek óta engedélyek nélkül folytatta tevékenységét, a jövedelmét pedig eltitkolta a hatóság elől - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-magyarországi regionális adó főigazgatósága.

Tízmilliárdos pályázat munkahelyteremtésre! Részletek itt! 

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti a munkahelyteremtő beruházásokhoz kapcsolódó pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely azt várja, hogy a támogatásoknak köszönhetően 5200 új munkahely jön létre a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknál - jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

A gazdasági csodára még várni kell 

Nem várható érdemi pozitív elmozdulás a magyar gazdaságban a következő legalább két-három negyedévben a Policy Agenda Gazdasági Fejlődés Index elemzése alapján.

Devizakötvény: íme a végleges adatok 

Az öt éves dollárkötvény 4,125, a 10 éves 5,375 százalékos fix kamattal került kibocsátásra – közölte ma az Államadósság Kezelő Központ Zrt. A 3,25 milliárd dollárnyi 5 és 10 éves forrásbevonással az idei kibocsátási terv fele teljesült.

Mit nyújt nekünk a LED technológia? 

A LED technológia gyors fejlődést mutat napjainkban, de miért is népszerű ennyire és milyen előnyök szólnak a LED világítások mellett.

Horvát-magyar borturisztikai együttműködés 

Borturisztikai szolgáltatások közös fejlesztésébe kezdett egy horvátországi település és két magyarországi szakmai szervezet a napokban, az egy évig tartó projektre 405 ezer eurót költenek.

Van ok az örömre 

Az USA jó költségvetési adatokkal szolgált a befektetőknek. Magyarországon pedig egy jó Egis gyorsjelentés és egy sikeres devizakötvény-kibocsátás alapozza meg a hangulatot - utaltak rá az Erste elemzői a reggeli kitekintőjében.

Brutálisan drágulhatnak az OKJ-s tanfolyamok 

Szeptembertől akár kétszer drágábbak is lehetnek az OKJ-s tanfolyamok árai, miután a kormány megemelte a képzésekhez tartozó minimum óraszámokat. Szakértők szerint a lépés miatt rosszul járnak a képzőintézmények és a tanulni vágyók is, hiszen a korábban néhány hónap alatt elvégezhető tanfolyamok helyett akár három évig is elhúzódó képzésekkel kell megküzdeniük. A tanárok szerint egyes szakmáknál nincs is annyi tananyag, amivel meg lehetne tölteni a tantervet.

Vitték a magyar dollárkötvényeket a befektetők 

A magyar állami kibocsátó összesen 3,25 milliárd dollár 5, illetve 10 éves devizakötvényt értékesített az irányadó amerikai államkötvények felett 335, illetve 345 bázisponttal. Ez 4,2, illetve 5,4 százalék körüli hozamot jelent. A felkínált kötvényekre 12 milliárd ajánlat érkezett. Londoni elemzői vélemény szerint Magyarország az Európával és különösen az euróövezettel kapcsolatos piaci hangulat "drámai javulását" tudta kihasználni a keddi dollárkötvény-kibocsátással. Magyarország ezt megelőzően 2011 márciusában, illetve 2010. januárjában adott el dollárkötvényt a nemzetközi tőkepiacokon.

Tízmilliárd 190 gazdának 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte a területalapú támogatáshoz kapcsolódó elkülönített cukortámogatás kifizetését - közölte a hivatal.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Cégblog

Ellepték a lányok a Bosch-t

Ellepték a lányok a Bosch-t 

A Bosch idén tizenharmadik alkalommal engedett bepillantást az autóipari innovációk világába a Lánygyermekek Világnapján.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo