Kezes lenne? Most nem biztos, hogy jó ötlet!

Jelentős „irányváltás” figyelhető meg a készfizető kezesség szabályozása esetében. A 2014. március 15-én hatályba lépő új Ptk. azon az elvi megfontoláson áll, hogy készfizető kezességet a jövőben jellemzően nem kizárólag a felek egyező akarata hoz majd létre. Ez azt jelenti, hogy bizonyos, törvényben rögzített tényállások esetén egy korábban egyszerű kezességként vállalt kötelezettség is átalakulhat készfizető kezességgé, ami a kezesek számára eddig nem jellemző plusz kockázatot jelenthet.

Kockázatosabb lesz a kezesség - Kép: Pixabay

Érdekes megfontolásnak ad teret a készfizető kezesség szabályozásában az új Ptk. A jelenleg hatályos kódex („régi Ptk.”) 274. paragrafus 2. bekezdése úgy rendelkezik, hogy készfizető kezességet a felek előre vállalnak. Ez oly módon történhet, hogy a kezes a sortartási kifogásról kifejezetten lemond a megállapodásban, vagy bank vállalja, illetve kár megtérítéséért vállalják. Az új Ptk. 6:420. paragrafusa ezzel szemben teljesen más elvi alapra helyezkedik. Természetesen a felek  ilyen irányú megállapodása ebben a tekintetben továbbra is irányadó, azonban a jogi logika megfordul. Az egyszerű kezesség alakul át készfizetővé, ha az adóssal, elsősorban annak elérhetőségével, vagyoni helyzetével, illetve fizetőképességével kapcsolatos körülmények oly módon változnak hátrányosan, amely következtében a kezességgel biztosított követelés behajthatósága jelentősen megnehezül hívja fel a figyelmet bejegyzésében az Advoctus blogon Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper nemzetközi jogi iroda partnere.

Az új Ptk. az adóssal kapcsolatos háromféle körülményváltozást nevesít, amelyek bekövetkezése a kezesre nézve hátrányos, hiszen sortartási kifogását többé nem érvényesítheti:

a)    a követelésnek a kötelezettől való behajtása a kötelezett lakóhelyének, szokásos tartózkodási helyének, telephelyének vagy székhelyének megváltozása következtében lényegesen megnehezült;

b)    a jogosult a kötelezettel szembeni egyéb követelése behajtása végett végrehajtást vezetett a kötelezett vagyonára, és a végrehajtás során a követelés nem nyert kielégítést; vagy

c)    a kötelezett csődeljárásban fizetési haladékot kapott, vagy ellene felszámolás indult.

(Az új Ptk. finanszírozást érintő kérdéseinek más aspektusairól itt olvashat!)

Könnyű belátni, hogy az új szabályozás a kezesség járulékosságának, nem utolsó sorban a „terhesebbé válás tilalma” elvének egyfajta áttörését jelenti. A kezes elesik a sortartási kifogás lehetőségétől azáltal (noha a kezesség elvállalásakor ennek fennállásában még bízott vagy bízhatott), hogy az adós vagyoni helyzete lényegesen romlik. , Ilyen eset lehet például, ha egyéb, a kezesség által biztosított követeléstől eltérő követelés tekintetében az adós ellen vezetett végrehajtási eljárás sikertelen, illetve ha adott esetben az adós ellen felszámolási eljárás indul.

Indokolt tehát a kiemelt figyelem! Az új Ptk. értelmében készfizető kezességet a felek ugyanis nem kizárólag szabad megfontolásból vállalhatnak: egy egyszerű kezesség is készfizető kezességgé alakulhat át az adós körülményeinek hátrányos változása folytán. Ez pedig egy olyan fontos szemléletbeli változás, amely a kezesek helyzetét jelentősen nehezítheti.

A határon is átnyúlik az új Ptk.
A több országot érintő vállalatfelvásárlási, finanszírozási ügyletekre is hatással lesz a új Ptk. hatályba lépése. E tranzakciókban fontos szerepe van a társaságok által nyújtott biztosítéki lehetőségeknek, az e területhez kapcsolódó szabályozásnak, a törvényváltozás miatt komoly változásokra kell felkészülniük a finanszírozóknak és a cégeknek egyaránt.

Véleményvezér

Kimaradtak a pedagógus-béremelésből a gyermekvédelmi gyámok

Kimaradtak a pedagógus-béremelésből a gyermekvédelmi gyámok 

Vannak még gondok a gyermekvédelem területén.
Megszületett az első magyar extra szűz olívaolaj, nem tréfa

Megszületett az első magyar extra szűz olívaolaj, nem tréfa 

Egy álom lett kézzelfogható igazság.
Szenved Európa, kivétel litvánok és lengyelek

Szenved Európa, kivétel litvánok és lengyelek 

Nem bízunk a pozitív pénzügyi jövőnkben.
Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút 

Köszörüljük ki a csorbát üzeni Magyar Péter azoknak, akik eddig azért bírálták, mert baloldali médiumoknál beszélt.
Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben

Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben 

90 forint felett egy zloty ára.
Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba

Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba 

Nem is tudni melyik a nagyobb baj, hogy nincs orvos, vagy, hogy illetéktelenül lakik a polgármester a szolgálati lakásban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo