Beruháznának a kkv-k, de nem hitelből

A Lindab megbízásából készült GfK kutatás szerint a magyar kkv szektor beruházási kedve mindenképpen biztató: a vállalkozások többsége (57%) tervez valamilyen jellegű fejlesztést a következő 5 évben, de beruházási hajlandóságuk már rövid, 1 éves időtávon belül is meggyőző.

Azon cégek 49%-a, amelyek 5 éven belül fejleszteni szeretnének, már 1 éven belül is szívesen felújítanák gazdasági épületeiket, 37%-uk szívesen belefogna új építésbe is. A munkálatokon nem spórolnának a cégvezetők: 67% legalább 5 millió forintot szánna a munkálatokra, új építések esetében pedig minimum 10 millió forintos költségvetés az általános. Mindezeket elsősorban önerőből és pályázati forrásokból finanszíroznák a vállalkozások, felújításhoz banki hitelt alig harmaduk, új építéshez csak negyedük igényelne.

Forrás: Lindab kkv-kutatás (GfK Hungária)

Elöregedett épületek jellemzik a hazai kkv szektort

A magyarországi kis- és középméretű vállalkozások 77%-a rendelkezik kiszolgáló funkciókat ellátó épülettel; 60%-uk raktárral, 51%-uk műhellyel. A megkérdezett vállalkozások 52%-a rendelkezik bő két évtizedes múltú épületekkel, különösen a hazai agrárszektort jellemzik elöregedett épületek. A mezőgazdasági területen működő vállalkozások 64%-ának birtokában van olyan épület, amely több mint 20 éve készült el.

Forrás: Lindab kkv-kutatás (GfK Hungária)

Optimista cégvezetők, újító kedvű agrárszektor

A hazai kkv szektor beruházási kedve bizakodásra ad okot: az elkövetkező öt évben 57%-uk gondolkodik valamilyen fejlesztésben, elsősorban technológiai megújulás (40%), illetve létszámbővítés (26%) terén. A gazdasági épületekkel rendelkező cégek közel negyede (22%) szívesen felújítaná, bővítené már meglévő épületeit is. Az újító szándék rövid, már egy éves időtávon belül is meggyőző. Azon cégek 49%-a, amelyek 5 éven belül fejleszteni szeretnének, már 1 éven belül is szívesen felújítanák gazdasági épületeiket, de 37%-uk szívesen belefogna akár új építésbe is a következő 12 hónap során.

Az új épületek iránti igény az agrárszektorban tevékenykedő vállalatok körében felülreprezentált, közel harmaduk (32%) öt éven belül meglévő gazdasági célú épületeinek felújítását, bővítését is tervezi. A felújítást, bővítést tervező ipari cégek elsősorban a műhelyként, üzemként funkcionáló épületeket (77%), illetve a raktárépületeket (49%) újítaná fel, bővítené; míg a felújításban gondolkodó agrárvállalatok jellemzően a raktárépületek (52%) rendbe tételében gondolkodnak.

A fokozott építési hajlandóság különösen az 50-249 fő közötti cégek esetében figyelhető meg, de jó hír, hogy a felújítási, bővítési kedv a kisebb, 10-49 főt foglalkoztató cégek esetében is jelentős; összességében a magyar kkv szektor több mint negyede (26%) szívesen belevágna ilyen jellegű projektbe.

Komplett felújítás, 5-10 millióból

Ha a következő öt évben felújításra kerülne sor, a hazai vállalkozások többsége nem aprózná el a munkálatokat, 36% komplett épület-felújítást kezdeményezne. Ez alól a kisebb, 10-49 főt foglalkozató cégek sem képeznek kivételt, hiszen 35%-uk szintén teljesen megújítaná épületeit. A legnépszerűbb felújítási munkák közé tartozik az alapterület növelés, hozzáépítés (23%) és a tetőfelújítás (21%) is.

A hazai cégek nem spórolnának egy esetleges felújítás, bővítés, vagy éppen új építés költségein: a tervezett felújítások büdzséje az esetek túlnyomó többségében (67%) meghaladná az 5 millió forintot, míg az új építéseknél a legalább 10 milliós költségvetés az általános (78%). Mindezek nyomán elmondható, hogy a magyar cégek hajlandóak jelentős összeget áldozni felújítási, bővítési, új építési projektekre a hosszú távra szóló, hosszú távon értéket jelentő épületek kialakítása érdekében. A felújítási, bővítési, vagy az új építések finanszírozásában az önerő jelenti az elsődleges forrást (71%), de jelentős azon cégek aránya is, amelyek pályázati pénzekből újítanának (63%).

Forrás: Lindab kkv-kutatás (GfK Hungária)

Az ár a legfontosabb

Felújítás, építkezés esetén a cégek számára az ár a legfontosabb szempont, de kiemelt figyelmet fordítanak hozzáértő kivitelező szerződtetésére, a minőségi építőanyagok használatára, s lényeges kérdésnek tartják magát az alkalmazott technológiát is.

Bár az acél könnyűszerkezetes technológia elterjedtsége elmarad a nyugat-európai szinttől, a hazai kkv cégek harmada (33%) már rendelkezik ilyen épülettel, amelyek jellemzően raktárként, üzemként, vagy műhelyként funkcionálnak. A technológia alkalmazása különösen az agrár (47%) és a kereskedelmi cégek (50%) körében terjedt el. A hazai vállalkozások az acél könnyűszerkezetes technológiában komoly potenciált látnak: a könnyűszerkezetes épületek esetében a cégek 82%-a acélra gondol a hagyományos építési anyagok használatával szemben. Minden ötödik cég biztosan ezt az anyagot választaná öt éven belül megvalósuló felújítási, bővítési projektek esetében, míg új építések esetében a többség (57%) biztosan e technológia mellett döntene.

Az acél könnyűszerkezetes technológia legnagyobb előnyének a kkv cégvezetők a következő szempontokat tartják: - 79 % a gyors, az időjárástól független kivitelezést; - 56% a kis önsúlyt, a könnyű alakíthatóságot, - 57 % akár több száz négyzetméteres épületek létrehozásának lehetőségét; - 45% a technológia nyújtotta kimagasló teherbírást; amely szempont különösen fontos az agrárcégek számára.

Az acél könnyűszerkezet használatát tervező cégek egy-egy felújítási, bővítési, új építési projekt esetében felelős döntéshozatalra törekednek, a többség (68%) szakemberhez fordulna tanácsért: 34% a gyártóktól és szintén 34% a tervezőktől kapott információk alapján hozná meg döntését.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo