Válság cikkek


Oszkó: Magyarországnak nem kell az IMF-köldökzsinór

Oszkó: Magyarországnak nem kell az IMF-köldökzsinór 

Már nincs szükség a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatására - ezt pénzügyminiszter mondta a Financial Times internetes kiadásában hétfőn megjelent interjújában. Oszkó Péter szerint Magyarország kizárólag a piacról is fedezni tudja külső finanszírozási igényeit. "Már nincs szükségünk az IMF-pénzre, és arra számítok, hogy miután Magyarország a jövőre nézve is ugyanezt a pályát célozza, nem is lesz szükségünk pénzügyi segítségre" - idézte a lap Oszkót.
2010: az alagút vége helyett a nagy bedőlések látszanak

2010: az alagút vége helyett a nagy bedőlések látszanak  

A korábban jósolt 2010 második félévi gazdasági talpraállás bizonytalan, a helyzet pedig igen törékeny, állítja a Coface Hungary országigazgatója. 2009-ben drasztikusan növekedett a fizetésképtelenségi eljárások száma így az elmúlt évben a vállalkozások több mint 5 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit és jövőre sem várható erőteljes javulás ezen a téren. A leginkább kockázatos iparágnak változatlanul az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek a kifizetetlen számlák problémája pedig továbbra is fennáll.
Finanszírozás válság alatt: a szigor megmaradt

Finanszírozás válság alatt: a szigor megmaradt  

Szigorúbbak vagy ellenkezőleg, könnyebben teljesíthetők válság idején a pályázati feltételek, a hitelbírálati szempontok? A szigorúság maradt, de a támogatási, illetve banki kritériumok igyekeznek alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez.
Magyarország 2010: még meglepetés is jöhet

Magyarország 2010: még meglepetés is jöhet 

Több magyar gazdaságelemző is arra számít, hogy az idén már belföldön is megkezdődhet a gazdasági növekedés, a folyamatot azonban a bel- és külföldi szakértők is törékenynek ítélik.
Válság Magyarországon: Porschét azért vettünk

Válság Magyarországon: Porschét azért vettünk 

Az elmúlt évben jelentős mértékben esett Magyarországon az új autók értékesítése, azonban a kereskedők szerint már túl van a mélyponton az ágazat és jövőre már emelkedhet az új autók eladása.
Ilyen rossz a világháború vége óta nem volt

Ilyen rossz a világháború vége óta nem volt 

A II. világháború utáni időszak leggyengébb évtizedét zárja növekedési szempontból a brit gazdaság, a tőzsdei teljesítmény - a befektetések megtérülése alapján - pedig az 1930-as évek nagy depressziója óta a legrosszabb volt az elmúlt tíz évben.
Amire senki sem számított: nőtt a munkanélküliek száma

Amire senki sem számított: nőtt a munkanélküliek száma 

Meglepetésre  - a várt csökkenés helyett - nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban a múlt héten: 480 ezer amerikai először állt segélyért sorban.
"Jövőre már Magyarország lehet a legjobb helyzetben"

"Jövőre már Magyarország lehet a legjobb helyzetben" 

Magyarország nemcsak korábbi önmagához képest halad jobb pályán, hanem a versenytársakhoz képest is; a növekedést tekintve 2010-ben és 2011-ben a legjobb helyzetben lehet - mondta Oszkó Péter hétfőn, az APEH és az MKIK TOP 100 kiadványának bemutatásakor.
Mi a legnagyobb gond Európában?

Mi a legnagyobb gond Európában? 

A munkanélküliséget tartják az európai polgárok a legnagyobb problémának, míg a gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmaik valamelyest enyhültek - derül ki az Eurobarométer uniós közvélemény-kutató hétfőn közzétett, legutóbbi felméréséből.
50 milliós jövedelemre 50 %-os adó: menekülnek a gazdagok

50 milliós jövedelemre 50 %-os adó: menekülnek a gazdagok 

A 20 és 40 százalékos kulcsok mellé új, 50 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot honosítanak meg az évi 150 ezer fontnál (45 millió forintnál) nagyobb jövedelmekre a jövő áprilisban kezdődő következő pénzügyi évtől. A reakció nem marad el: százával menekülnek adóparadicsomokba a brit befektetési alapok vezetői és a nagyvállalkozók a magas jövedelmekre kirótt 50 százalékos adó elől.

Bajnai: még nincs vége! 

A következő fél évben tovább fog nőni a munkanélküliség mind Európában, mind Magyarországon, vagyis a gazdasági válságnak még nincs vége - mondta Bajnai Gordon magyar miniszterelnök Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján.

Lenne oltás a vállalkozásoknak is... 

Novemberben 1300 cég került felszámolás alá Magyarországon. Ez nagyjából megfelel az elmúlt fél év átlagos havi adatainak - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből. November végéig összesen 13 708 cég jutott hasonló sorsra, miközben 12 383 cég bezárásáról maguk a tulajdonosok döntöttek.

Hétmilliós prémiumra 50 százalékos adót! 

Rontotta a brit gazdaság idei recessziójának mélységére és az államháztartási hiányra adott jóslatát szerdán a brit pénzügyminiszter, aki szerint azonban "túl gyors" költségvetési konszolidáció esetén még hosszabb ideig tartana a visszaesés. Alistair Darling a nagy összegű (25 ezer font feletti) bankári prémiumok azonnali hatályú, jelentős megadóztatását is bejelentette.

Mi kell a "beteg" Magyarországnak? 

A magyar „pumázás" után kifejezetten üdítő, hogy a kormányzat elismeri: a magyar gazdaság rossz helyzetben volt, van és drasztikus beavatkozásokat kell, illetve kellett végrehajtani ahhoz, hogy a „beteg" a gyógyulás állapotába kerüljön - világított rá Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke, a szervezet Vállalkozók Napja alkalmából rendezett gazdasági fórumán, ahol az egykori Reform Szövetség tagjai és a VOSZ gazdasági szakemberi tartottak előadásokat.

Kinek, mekkora kockázatot szabad vállalnia? 

Robert F. Engle szerint a válságból való kilábalás kulcsa, hogy egyéni szinten tudatosabbá tegyük a kockázatvállalási hajlandóságot, a rendszer-szintű, hosszú távú veszélyeket pedig politikai és szabályozási eszközökkel csökkentsük.

Jön a fekete karácsony? 

A karácsonyi szezon az Egyesült Államokban minden évben hagyományosan a Hálaadás napját követő pénteken (Black Friday, azaz Fekete Péntek) veszi kezdetét, ami ebben az évben múlt péntekre esett. Az Equilor Befektetési Zrt. decemberi elemzése ennek kapcsán azt vizsgálta, hogy miként alakulhat idén a karácsonyi vásárlási szezon itthon és a nagyvilágban. Az előrejelzések alapján az idei karácsony szegényebb lesz a tavalyinál: az üzletek forgalma hazánkban és a tengerentúlon egyaránt csökkenhet, az Egyesült Államokban esetleg stagnálhat. Az internetes kereskedelem azonban tovább bővülhet, igaz, csak kisebb mértékben mint korábban.

Miért is aggódjunk Dubai miatt? 

A világ figyelme múlt hét csütörtökön hirtelen Dubai felé fordult, miután az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városa a hitelek törlesztésének átstrukturálását kérte. A csütörtökön napvilágot látott hír a világ tőzsdéit is megrendítette, a befektetők messzemenő következtetéseket vonnak le a történtek után. Az Erste elemzőinek számításaink azt mutatják, amennyiben az Emirátusok úgy dönt, hogy megmenti a Dubai World vállalatát, akkor ehhez rendelkezik a szükséges forrásokkal. Ugyanakkor ezek az események rávilágítottak arra, hogy a válság során eladósodott államok komoly kihívásokkal nézhetnek szembe.

Nem kicsi a tét: "a költségvetés a túlélést szolgálta" 

Az ír kormánynak meg kell találnia a forrásokat a jövő évi költségvetésben ahhoz, hogy legfeljebb 12 százalékon stabilizálni lehessen a hazai össztermékhez (GDP) mért államháztartási hiányt - írta vasárnap megjelent cikkében az ír pénzügyminiszter, aki szerint az eddigi két pótköltségvetés Írország "puszta túlélését" szolgálta.

A magyar nem aggódik, nem változtat 

Egyelőre nem javult jelentős mértékben a pénzügyi tudatosság, és sokan a válság hatására sem fordítanak nagyobb figyelmet megtakarításaikra - ezt állapította meg a CIB Bank stratégiai partnere, az Aranykor Pénztárcsoport által indított, a lakosság pénzügyi tudatosságát és nyugdíjcélú megtakarításokkal kapcsolatos tájékozottságát vizsgáló felmérés.

Az európai pofon: 4 millió állás szűnt meg 

A gazdasági válság hatására 4 millió állás szűnt meg Európa-szerte, ugyanakkor az európai munkaerőpiacok a vártnál rugalmasabban reagálnak a válság súlyos hatásaira - áll a Bizottság legfrissebb, európai foglalkoztatásról szóló jelentésében.

Válságban vonzóbbak a hamis termékek 

Megtartotta kedden második találkozóját a Herczog Edit szocialista és Bill Newton Dunn brit liberális demokrata EP-képviselők kezdeményezésére létrejött Hamisítás és Csalás Elleni Küzdelem Fóruma. Az ülésen Carlo van Heuckelom, az Europol és John Taylor, az Európai Bizottság adó- és vámügyi főigazgatóságának megbízottja ismertette a képviselőkkel a legfrissebb bűnügyi trendeket.

Két év szünet után kerülhetünk közelebb Nyugat-Európához 

A recesszió miatt átmenetileg megtorpant a közép-európai EU-gazdaságok reáljövedelmi felzárkózása, ám ez a konvergencia-folyamat 2011-től folytatódni fog - áll az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport új, átfogó elemzésében, amely szerint Magyarország a legutóbbi szerkezeti reformok és a megfontolt költségvetési politika révén túlteljesítő lehet a térségben.

Válság magyar módra: van még lejjebb is 

Az Európai Unió gazdasága már növekedésnek indult a harmadik negyedévben, Magyarországon azonban még tart a csökkenés, és hasonló helyzetben van több más ország is a térségből, köztük Romániában és Bulgária is. Magyarországon bár lassult a csökkenés a harmadik negyedévben az előzőhöz képest, de jóval nagyobb lett a visszaesés a várakozásokhoz viszonyítva.

"Magyarország példát mutat" 

Magyarország a "stabilitás oázisa" lett, miután egy évvel ezelőtt az országot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mentette meg a csődtől - írta kedden a Ziarul Financiar című román napilap honlapja.

Ha késnek a fizetéssel, akkor 46 napot kell várnunk... 

A gazdasági válság új trendet hozott a fizetési szokásokban, ezzel magyarázható, hogy alacsony mértékben, de javult a magyar fizetési morál 2008 októberéhez képest - ez derül ki a Dun & Bradstreet legfrissebb jelentéséből. Bár a hazai vállalkozások számláinak mindössze 48%-át fizetik ki határidőre, ez a tavalyi időszakhoz képest közel 4 százalékpontnyi javulást jelent, és az átlagos fizetési határidő is csökkent 1 nappal.

Bajnai: Magyarország visszanyerte a bizalmat 

A válság legsúlyosabb kockázatain már túljutottunk - nyilatkozta a CNBC "Squawk Box" című üzleti hírműsorának Bajnai Gordon magyar kormányfő szerdán, aki kérdésekre válaszolva ugyanakkor úgy vélte, hogy a globális, az európai vagy a magyar válságnak addig nincs vége, amíg a munkanélküliség nem kezd csökkenni. Mint mondta, Magyarországon legalább fél évbe telik még mire fordulat érhető el ezen a téren.

Ilyen a válság: sörmárkák fel, bankok le 

Európa legértékesebb cégmárkái közül első a világ legnagyobb mobilgcége, a finn Nokia (35,2 milliárd euró), második a francia luxuscikkgyártó LVMH Csoport (32,36 milliárd euró), a dobogó harmadik helyén a belga sörgyártó Inbev Csoport (26,92 milliárd euró). 

"Ha lesz fellendülés, akkor az 2010 második felében lesz" 

Legkorábban 2010 második félévében indulhat meg a gazdasági fellendülés, állítják a Coface legutóbbi felmérésében magyar vállalkozások vezetői, akik növekedő kintlévőség-állománnyal és csökkenő árbevétellel szembesülnek. Mindeközben drasztikus mértékben nő a felszámolási eljárások száma, és a folyamat csúcspontját hónapokon belül elérheti.

”A magyar bankrendszer stabil és egészséges” 

A jövő év első negyede-fele még stagnálást mutat majd, de 2010 második féléve már enyhe élénkülést hoz majd a gazdaságban, ami a bankok hitelezésében is szerény növekedést eredményezhet - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke.

A pénzvilág generáljavításra vár 

Fékeket akarnak beépíteni a bankok működésébe a világ vezető hatalmai. A politikailag is érzékeny témát ki-ki a maga szája íze szerint kezeli, legalábbis ezt mutatja a G20-ak pittsburghi összejövetele vagy előtte a pénzügyminiszterek londoni eszmecseréje, illetve az államfők találkozója. A viták középpontjában a globális pénzügyi rendszer átalakítása állt. Az amerikai elnök elégedett, az unió vezető államai gyengének ítélik az elfogadott korlátokat.

Bevált stratégiák a válságban 

Sok magyarországi vállalkozás számára végzetes lesz a válság, ugyanakkor lesznek olyan cégek is, akik erősebben, versenyképesebben kerülnek majd ki a válságból. A gazdasági visszaesés olyan nyomást gyakorol a cégek tulajdonosaira, vezetőire, amely kikényszeríti a korábban halogatott racionális megoldásokat. - összegzi ügyfelei tapasztalatait a Start Zrt. A GVA Robertson pedig az eladás-visszabérlést ajánlja a kkv-knak.

A nagy magyar cégek nyerésre játszanak 

A hazai nagyvállalatok felsővezetői úgy gondolják, cégük nyertesen kerülhet ki a válságból, de az addig vezető út meglehetősen rögös, a költségtudatosan vezetett vállalatoknak van erre nagyobb esélyük - derült ki a CEMI (Central European Management Intelligence) elemzéséből.

Ilyen a válság az APEH szemszögéből 

Az adóhatóságok számára új kihívást jelent a gazdasági válság, ami a nemzetközi tapasztalatok szerint a GDP-nél is jobban mérsékli az adóbevételeket. Szikora János, az APEH elnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) szerdai rendezvényén arról beszélt, hogy adóhivataloknak is érdekük, hogy segítsék az adózókat, hiszen - mint fogalmazott -  "nyírni kell a birkát, nem levágni".

Zakó a tőzsdén, holnap még rosszabb lesz? 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 543,20 pontos, 2,52 százalékos csökkenéssel, 21.017,56 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 35,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények egyaránt veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.

A polgármester feljelenti a "mérgezett hiteles" bankokat 

A "mérgezett" hitelek visszafizetése miatt több, nehéz helyzetbe került francia önkormányzat jelezte hétfőn, hogy feljelentést tesz a kölcsönt nyújtó bankok ellen. Elsőként Saint-Etienne városa kérelmezte a párizsi legfelsőbb bíróságtól, hogy nyilvánítsa semmisnek szerződését a Deutsche Bankkal.

Válság: "még nem szabad nyugtatni az embereket" 

A mélyponton már túl van a világgazdaság, de tartós javulás legkorábban csak 2010 végére várható - derül ki a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA, Association of Chartered Certified Accountants felméréséből.

"Vissza fog térni a bankárok, pénzemberek önelégültsége" 

A megoldatlan problémáink megmaradtak, mondja Bod Péter Ákos, de 2008-2009-ben nem annyira nyilvánvalóak a bajaink, a gondokat a válság akut problémái eltakarják. A közgazdászprofesszor tart attól, hogy a legrosszabb elmúlván minden visszazökken a régi kerékvágásba, s ezzel egy stagnáló, ütemvesztett szakaszba kerülünk ismét. A volt miniszter, ex-jegybankelnök úgy véli, 2010 várhatóan sok problémát kiélez, de ez talán rákényszerít bennünket arra, hogy szembenézzünk a valósággal.

Soros: "a problémák fő forrása az Egyesült Államok" 

Soros György szerint nem valószínű, hogy az amerikai gazdaság további visszaesések nélküli folyamatos növekedésbe kezdett volna. A magyar-amerikai nagybefektető a Financial Timesnak adott, a londoni gazdasági napilap által hétvégén közzétett videóinterjúban azt mondta: a piacok ismét működnek, és a világgazdaság is túljutott a korábban elszenvedett sokkon. Hosszú időbe telik azonban, mire a világ feldolgozza ezt a válságot, és a problémák fő forrása az Egyesült Államok - tette hozzá.

A válság még nem ért véget, de már 100 bank ment csődbe 

Már száz bank ment tönkre idén az Egyesült Államokban a pénzügyi válság miatt; a felügyeleti hatóságok pénteken zártak be egy floridai kisbankot. Az egyfiókos, 69 millió dolláros vagyonnal rendelkező Partners Bank of Naples jelentette a 100. csődöt.

Csődök Magyarországon: a java még csak most jön? 

Az idei év első kilenc hónapjában 2008 hasonló időszakához képest 36 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A leginkább kockázatos iparágaknak változatlanul az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek, de élen jár a turizmussal kapcsolatos vállalkozások, valamint az ingatlangazdálkodás is.

Kevesen kapnak béremelést, de legtöbbet a banki dolgozók... 

A gazdasági válság a vállalatok jövő évi üzleti tervében is nyomott hagyott: béremeléssel, bérbefagyasztással és több cégnél bércsökkentéssel is számolniuk kell a munkavállalóknak. Míg korábban az egyéni teljesítményre, a kompetenciák és készségek teljes körű kihasználására épített elsősorban egy vállalatvezető, amikor a bérek felől döntött, ma sokaknál már csak a gazdasági bizonytalanságot szem előtt tartva mérlegelnek. A DGS Global Research által készített „Bértervezés 2010" című felmérés ebben a helyzetben kívánt segíteni.

Ilyen a válság: kevesebb főnök több jutalmat kap 

A Merces online fizetési felmérés szakértői legutóbbi kutatásukban azt vizsgálták, miként alakultak az átlagjövedelmek, a béren kívüli juttatások és az év végi jutalmak az utóbbi két évben.

Oszkó: "Magyarország örül" 

Jól halad Magyarországon az Európai Unió programja, amelynek keretében az EU más szervezetekkel együtt a nemzetközi válság miatt nehézségekkel küzdő tagállamainak nyújtott középtávú pénzügyi támogatást, állapította meg az uniós tagországok pénzügyminisztereinek keddi találkozóján Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse.

Banki óriásbónbuszok: "a jutalmak sértőek" 

Az Obama-kormány élesen bírálja a nagy Wall Street-i jutalmakat - írta több hétfői vezető amerikai lap. A kedélyeket legutóbb az borzolta fel, hogy a Bank of America nyugdíjba vonuló vezérigazgatója 70 millió dollár juttatást kap.

Hawaii: strandok üresek, szállodák tönkremennek 

A recesszió miatt súlyos gondokkal küzd az Egyesült Államok 50. tagállama, Hawaii; a strandok szinte üresek, a munkanélküliség nő, az adóbevételek zuhannak, és egyre-másra mennek tönkre a jórészt hitelből épített új szállodák.

A fájdalommmentes visszavonulás 

A klaszter lehet az az eszköz, amely egyszerre kínál előremenekülést, fejlődést, ön- és piacvédelmet a vállalkozásoknak, miközben abban is segít - a VOSZ Közép-magyarországi Regionális Szervezete szerint -, hogy fájdalommentesen visszavonulhassanak a versenyt nem bírók.

Recesszióban főzni tanulnak az amerikaiak 

Jelentősen megváltoztatta az új-zélandi és amerikai állampolgárok étkezési szokásait a recesszió. Egyre többen vásárolnak átgondoltan és takarékosan az élelmiszerüzletekben, miközben egyre kevesebben választják az elvihető készételeket.

Ilyen a válság: óránként két magyar megy tönkre 

Pénteken haladta meg a felszámolások száma a tavalyi egész éves szintet. 2008-ban összesen 11 504 céggel szemben indult felszámolási eljárás, idén október 16-ig 11 525 jutott hasonló sorsra - adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Év végére a felszámolt cégek száma meghaladhatja a 15 ezret.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya

Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya 

Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek”

Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” 

Morafcsik Lászlóval, a Fundamenta–Lakáskassza Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Pénzszerzés

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Adózás

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek.

Jogi kisokos

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt  

Az Oroszország elleni szankciók megsértése miatt jogerősen egymillió forint pénzbüntetéssel sújtott egy férfit a Szegedi Törvényszék.

Klímablog

Nem tesznek eleget a cégek a felmelegedés kordában tartásáért

Nem tesznek eleget a cégek a felmelegedés kordában tartásáért 

A vállalatok még mindig nem fordítanak elegendő figyelmet a Párizsi Megállapodás kulcsfontosságú céljainak teljesítésére.

Gazdaság

Szijjártó Péter az amerikai kormánynál kuncsorog

Szijjártó Péter az amerikai kormánynál kuncsorog 

Szijjártó Péter: a kormány mentességet kért az orosz Gazprombank elleni amerikai szankciók alól.

Infokom

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt  

Az Oroszország elleni szankciók megsértése miatt jogerősen egymillió forint pénzbüntetéssel sújtott egy férfit a Szegedi Törvényszék.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo