Bajnai: még nincs vége!

A következő fél évben tovább fog nőni a munkanélküliség mind Európában, mind Magyarországon, vagyis a gazdasági válságnak még nincs vége - mondta Bajnai Gordon magyar miniszterelnök Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján.

Bajnai szerint a válságból való kivezető út stratégiájának véglegesítése egyelőre nem időszerű. Az állam szerepe a piacgazdaságban nem lehet folyamatosan olyan intenzív, mint amilyen most, az ösztönző csomagok idején, ám legkorábban csak a jövő júniusi uniós csúcstalálkozóra készíthetők el azok az elemzések, amelyek a válság utáni normális állapotokhoz való visszatérés mikéntjéről szólnak - mondta a kormányfő, aki szerint a "kivezető út" stratégiáját összehangoltan kell megvalósítani, ellenkező esetben újabb egyensúlytalanságok keletkezhetnek. A kormányfő elmondta, hogy már láthatóak a válság utáni időszak új veszélyei: a gazdaságösztönző állami csomagokkal nagy deficitek keletkeznek, és ezek negatív következményekkel járnak.

Az újabb pénzügyi válság elkerülését célozzák azok a döntések, amelyek a pénzügyi piacok felügyeletének európai szintű intézményrendszerét teremtik meg. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök megjegyezte: Magyarország Európával összhangban cselekszik. Reményének adott hangot, hogy az Országgyűlés a jövő héten megszavazza a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jogkörbővítését. Ez kiterjed majd a várható problémák "előkezelésére", illetve fogyasztóvédelmi jogosítványokra is - mondta.

Bajnai Gordon közölte, hogy az unió a jövő év első felében elfogadja az új versenyképességi stratégiát, amely további szerkezeti reformokat, foglalkoztatásbővítést, "zöldebb" és tudásalapú gazdaságot irányoz elő, valamint továbbra is fontos tényezőnek tekinti a területi elvű felzárkóztatási erőfeszítéseket.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo