Repülés cikkek


Ezekre a szárnyakra a madarak is irigykedve néznek majd

Ezekre a szárnyakra a madarak is irigykedve néznek majd 

A repülőgépek szárnyai ismeretesen hagyományosan vastagok és szilárdok. A NASA, az amerikai Űrkutatási Hivatal kutatói most olyan szárnyat dolgoztak ki, amely repülés közben módosítja az alakját.
70 ezer utast érintett a British Airways összeomlása

70 ezer utast érintett a British Airways összeomlása 

Sokmillió font kártérítést kell fizetnie a British Airwaysnek, miután számítógépes rendszerének szerdai összeomlása miatt legalább 70.000 utasa maradt le járatáról, vagy csak nagy késéssel tudott elutazni.
A Boeing mellett az Airbusnál sincs minden rendben

A Boeing mellett az Airbusnál sincs minden rendben 

A Boeing egyes utasszállító gépeinek szoftver-hibája mellett probléma van az Airbus A350 bizonyos típusaival is: a gépek rendszerét 149 óránként újra kell indítani.
Heathrow-n már nem kell mindent kipakolni ellenőrzéskor

Heathrow-n már nem kell mindent kipakolni ellenőrzéskor 

Az utasbiztonsági ellenőrzést hamarosan egy CT technológián alapuló 3D-s szkennerrel végzik majd a Heathrow repülőtéren, amelynek köszönhetően az utasoknak nem kell a laptopjukat és a folyadékokat külön tálcára helyezni – az írja az Airportal.
Egymást tapossák a légi taxik, bár még csak a földön

Egymást tapossák a légi taxik, bár még csak a földön 

A borúlátók szerint még évtizedekbe telhet, mire légi taxik gyorsítják a forgalmat. A derűlátók viszont úgy vélik, hogy Németországban például legkésőbb 2025-től megkezdhetik üzemüket, miután egyre több típust fejlesztenek ki.
Folytatódik az ablakszigetelési program

Folytatódik az ablakszigetelési program 

A Budapest Airport folytatja ablakszigetelési programját a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élő lakosság zajterhelésének csökkentése érdekében. Az újra meghirdetett ablakszigetelési akció az ún. zajgátló védőövezetben található ingatlanok lakóit érinti.
Sok svéd a vonatot választja a repülés helyett

Sok svéd a vonatot választja a repülés helyett 

A „flygskam”, azaz a „repülés szégyene” mozgalom egyre népszerűbb a svédek körében, akik ennek hatására repülés helyett alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású közlekedési lehetőségek mellett döntenek.
Ő lehet az utazás Amazonja

Ő lehet az utazás Amazonja 

A Ryanair egy géppel kezdte, ma több, mint 400-zal repül. Idén egy milliárd eurós nyereséget várnak és az ír cég tovább terjeszkedik, „ az utazás Amazonja” szeretne lenni.
Sok repülőtér még mindig papír alapú

Sok repülőtér még mindig papír alapú 

A mobiltelefonon rögzített, elektronikus repülőjegyek jelentősen meg tudják gyorsítani utazásainkat. A gond: bár adott a lehetőség, hogy mindenhol alkalmazzák a módszert, egész sor repülőtér van még, ahol nem jelentkezhetünk be mobilunkkal.
Az idősek kiszolgálására fejlesztik a reptereket

Az idősek kiszolgálására fejlesztik a reptereket 

A világ lakosságának jelenleg 12 százaléka van 60 év felett, míg 2050-re ez szinte megduplázódik, 22 százalékra. A légiközlekedésben már kezdenek alkalmazkodni az új helyzethez.

Éjszakai repülési tilalmat vezetnek be Ferihegyen 

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren.

Jól informált belső ember lehetett a drónos támadó 

Brit rendőrségi forrás szerint jól informált “belsős” lehetett a London-Gatwick repülőterén a karácsony előtti csúcsforgalomban a repteret napokig megbénító drónos támadó. Egyébként azóta sem találták meg.

Nagyon elszálltak a fapadosok az első negyedévben 

Leginkább a nagy fapados légitársaságok bővülésének köszönhető az európai utasforgalom emelkedése az első negyedév adatai alapján, mivel a hálózatos cégek növekedési ütemének sokszorosát produkálták – írja az Airportal.

Megint egy dolog, amiért a légitársaság nem fizet 

A légi fuvarozó csak akkor köteles kártalanítást fizetni az utasoknak háromórás vagy azt meghaladó késés esetében, ha nem vett igénybe valamennyi rendelkezésére álló eszközt a légi járat késésének korlátozása érdekében.

Ázsiai repülők a legtisztábbak 

Japán légitársaság gépei a legtisztábbak a világon. A tisztasági teszt tíz legjobbja között egyébként 8 ázsiai van, európai csak kettő, a Swiss és a Lufthansa.

A Boeing még mindig csak ígéri a hiba megoldását 

A Boeing nem tájékoztatta a pilótákat megfelelően a 737 Max gépek új automatikájáról, amely feltehetően két gép lezuhanásához és több száz ember halálához vezetett.

Az most már alap, hogy a repülés kényelmetlen 

Az utasszállító repülőgépek egyre hosszabbak, szélesebbek – de egyre kevésbé kényelmesek: szűkebbek az ülések, a folyósok, sőt, még a mosdók is.

A teljes légi közlekedést padlóra küldheti a Boeing katasztrófája 

Eltérnek szakértők véleményei az Etiópiában lezuhant Boeing ügyében, de a gép repülését egy sor országban megtiltották. Az amerikai légügyi hatóság nem látott okot arra, hogy leállítsa a 737 Max repülését.

A helyfoglalási és csomagtrükkök húzzák a bevételt 

A légitársaságok bevételeinek 27 százaléka, 1,6 Mrd. euró származott 2017-ben a jegyeladáson túli díjakból. A helyfoglalási, poggyász és egyéb díjak egyre nagyobb szerepet játszanak a repülési üzletben.

Magyar cégre bízta a NATO a légi irányítást 

A NATO megbízásából áprilistól határozatlan ideig a magyar légiforgalmi szolgálat irányítja a Koszovó feletti magas légteret. A HungaroControl ezzel továbbra is az egyetlen olyan cég Európában, amely nem szomszédos ország légterét irányítja.

Nem átverés, csak ároptimalizálás – amikor a hosszabb az olcsóbb 

Az agyafúrt utas adott esetben olcsóbban repülhet, ha hosszabb útra vált jegyet, de átszállás helyett kiszáll a célállomásánál. Igaz, a légitársaság kártérítésért perelheti.

Minden, ami repül – kérdés, kinek telik rá 

Jó száz éve ígéri a repülő autókat a sci-fi irodalom, de kísérleteknél tovább nem jutottak. Napjainkra a technológiai alap már készen áll, sőt: az Uber 2023-ra ígéri repülő taxijait Amerikában, amelyeket a Bell helikopter-gyártóval fejleszt.

Welcome to Hungary – könnyebb beszállás Ferihegyen 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér indulási csarnokaiban új, fix kordonrendszerben állhatnak a check-in pultok elé az utasok. A változással nemcsak a terminál képe lett rendezettebb, de az utasok is könnyebben tájékozódhatnak a várakozás közben.

Papírja van róla: sztrájk miatt nem fizet a Ryanair 

Egy ír bíróság a Ryanair javára döntött, sztrájk miatt nem kötelezhető kártérítésre a légitársaság. Az Írországban (a cég székhelyén) született ítélet precedens értékű lehet a későbbi hasonló ügyek elbírálását tekintve – írja az Airportal.

Ez a megoldás: ne várjuk ki a végét 

Nem ritka, hogy a légiutas lekési a gépét – nem utolsó sorban azért, mert hosszan kellett sorba állnia a tömegben a biztonsági ellenőrzésnél. Német repülőtereken most új módszerekkel kísérleteznek a kontroll felgyorsítására.

Mesterséges intelligenciával csökkentenék a repülők késését 

Az angol légiforgalmi szolgálat megkezdte London-Heathrow repülőtéren a mesterséges intelligencia alkalmazásának próbáit, ezzel szorítanák vissza a rossz látási viszonyok esetén a késések számát – írja az Airportal.

Repülj és vonatozz! Százával épülnek az új kínai repterek 

Kína azt tervezi, hogy mintegy duplájára növeli repülőtereinek számát 2035-re, és az USA-t megelőzve a világ legnagyobb légiközlekedési piacává válik.

Bekeményít a drónok miatt a brit kormány 

Jelentősen szigorítja az idén a brit kormány a magánszemélyek által működtetett drónok használatának szabályozását. Az intézkedési tervezetben szerepel, hogy novembertől a 250 grammnál nagyobb súlyú drónok tulajdonosainak regisztráltatniuk kell magukat és drónjukat, és vizsgán is számot kell adniuk arról, hogy tisztában vannak-e a drónok üzemeltetésének biztonsági előírásaival.

Sebességi rekord is lehet a klímaváltozás következménye 

Amikor a Norwegian Airlines New York-Párizs járatának utasa éjjel felébredt és azt látta a kijelzőn, hogy a gép 1.240 km-es sebességgel halad, nem hitt a szemének. Pedig valóban.

Ez a kaland már űrrepülésnek számít 

Richard Branson SpaceShipTwo nevű űrrepülőgépe a napokban 83 km magasságba emelkedett, ezzel egy lépéssel közelebb kerültünk a magán-űrrepülések bevezetéséhez.

Ennyien még nem utaztak repülővel 

A légi személyszállítás rekordot döntött tavaly az Európai Unióban: több mint egymilliárdan utaztak, ami körülbelül 71 millióval több, mint 2016-ban. Hazánkban közel 15%-kal nőtt egy év alatt az utasforgalom – írja a Biztosítási Szemle az Eurostat adatai alapján.

Sajtreszelő és uborka után épülhet a tulipán 

Háromszáz méter magas épületet terveznek London belvárosába, de szakemberek megfúrhatják, mert a légi forgalom biztonságát féltik tőle.

Nekiment a fogyasztóvédelem a Ryanairnek 

Megrótta a Német Szövetségi Fogyasztóvédelmi Központ a Ryanairt önkényes csomag-előírásai miatt és egységes rendelkezést igényelt a szövetségi kormánytól.

Tragédiához vezetett az automatika hibája 

Egy érzékelő hibás működése okozhatta az október végi indonéziai repülőgép-tragédiát, amelymek 189 halálos áldozata volt.

A hajózás miatt drágulhat a gázolaj és a repülés 

A következő két évben a repülőgépek tankolása várhatóan jóval többe fog kerülni a légitársaságoknak egy az iparágon kívül történt változásnak köszönhetően – írja az nrgreport a g7.24 cikke alapján.

November 1-től megint új poggyász-szabályzat a Wizz Airnél 

November 1-től mindenki ingyenesen felvihet magával egy kézipoggyászt a fedélzetre, nem csak azok, akik elsőbbségi szolgáltatást vásároltak. Az új szabályzat célja – a légitársaság szerint –, hogy megkönnyítse a beszállást az utasok számára, és csökkentse a poggyásszal kapcsolatos késéseket a Wizz Air járatain.

Így még a turistaosztály is kényelmesebb lehet 

Egyre többen repülnek, az ülések kisebbek, turistaosztályon egyre nehezebb kényelmesen utazni. Ha a Smartertravel tanácsait megfogadjuk, utunk kellemesebb lehet.

Megkímélhetjük magunkat a repülőtéri csomagcirkusztól 

Bealkonyulhat a légi utazás egyik kellemetlen velejárójának, hogy hosszú folyosókon kell cipelnünk, görgetnünk bőröndjeinket a felvételi pulthoz. Nagy tengerentúli repülőtereken működnek már szolgáltatók, amelyek elviszik csomagunkat, és feladják azt helyettünk.

A jutalékot sem nyelheti le a légitársaság 

Légi járat törlése esetén a légitársaságnak a repülőjegyek vásárlásakor a közvetítő által beszedett jutalékot is vissza kell térítenie, amennyiben e jutalékról tudomása volt. Így döntött minapi ítéletében az Európai Unió Bírósága.

Újabb rekord dőlt meg Ferihegyen 

Augusztusban is rekord számú utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, összesen másfél millióan használták a budapesti légikikötőt. 

Újabb távolsági fapados próbálkozik 

A jövő év derekán szállhatnak fel a Swiss Skies gépei, hogy fapados áron szállítsák utasaikat Baselből a tengerentúlra. Az induláshoz mindenesetre legalább 100 millió dollárnak kell összegyűlnie.

Nem bírják a repterek a forgalmat, még több lesz a késés 

A következő húsz évben több mint 50 százalékkal nő az európai repülések száma, a repülőterek kapacitása azonban a szükségesnél csak lassabban bővül, így a mostaninál hétszer több járat fog 1-2 órás késést szenvedni az Eurocontrol tanulmánya szerint.

Még többe kerül a csomag, tovább szigorít a Ryanair 

November 1-től csak egy darab kis méretű kézicsomagot enged járatai fedélzetére a Ryanair azoknak az utasoknak, akik nem vásárolták meg az elsőbbségi beszállítást.

Ez lehet a megoldás, hogy ne a repülőtéren töltse a szabadságát 

Nincs elegendő számú nagy repülőgépe? Béreljen egyet, teljes személyzettel és mentse ki azzal az üdülőhelyen rekedt utasait. Terjed az újfajta megoldás a mind nagyobb forgalommal, egyúttal akadályokkal küzdő légitársaságoknál.

Rossz hír a Horvátországban nyaralóknak 

Augusztus 8-án reggel hat órától sztrájkba lépnek a Croatia Airlines horvát légitársaság pilótái, utaskísérői és technikusai - közölte pénteken a repülőtársaság dolgozóinak szakszervezete.

Tájékozódjon, ha Ryanairrel utazna – több száz járat nem indul 

Törölte a Ryanair légitársaság Budapest és Barcelona között közlekedő, ma esti járatát. Az ír diszkont cég korábbi közlése szerint története legnagyobb sztrájkjára készül a héten.

Panaszt tesznek Franciaország ellen a fapadosok 

Az International Airlines Group (IAG), a Ryanair, az easyJet és a Wizz Air panaszt nyújtottak be az Európai Bizottságnál Franciaország ellen, mivel a francia légiirányítók sztrájkjai korlátozzák az EU-n belüli mozgás szabadságának alapvető elvét.

Milliók nyaralását teszi tönkre, hogy egyre többet késnek a repülők 

Megduplázódtak az európai repülőjáratok kései, mert a légiforgalom-irányítóknál alacsony a létszám és elégtelenek a műszaki beruházások, állítja az IATA, a Légitársaságok Nemzetközi Szövetsége, amely az EU-hoz is fordul az ügyben.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól 

Szakértők: a lakosság átutalási költségeinek csökkenése az elektronikus fizetés térnyerését ösztönzi.

Cégblog

70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja

70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja 

Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.

Társadalom

Máris készülhet a következő választásra Izrael – Klasszis Podcast

Máris készülhet a következő választásra Izrael – Klasszis Podcast 

Súlyos vádak mindkét oldalon. Mire játszhat Netanjahu blokkja és milyen trükkre készülhet az ellenzék Izraelben? Klasszis Podcast Székely Róberttel.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo