Ezekre a szárnyakra a madarak is irigykedve néznek majd

A repülőgépek szárnyai ismeretesen hagyományosan vastagok és szilárdok. A NASA, az amerikai Űrkutatási Hivatal kutatói most olyan szárnyat dolgoztak ki, amely repülés közben módosítja az alakját.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A négy méter széles szárny alkotórészek ezreiből áll, és a madarak szárnyára emlékeztet, számolt be a kutatásról a NASA egyik mérnökének beszámolója alapján a CNN. A szerkezet ahhoz hasonlóan működik, mint amikor például egy nagy ragadozómadár másként állítja a szárnyait mozgató ízületeket, izmokat amikor felszáll és megint másként, amikor támad és lecsap áldozatára.

Egy darabig még ilyen szárnyakkal repülünk (Kép:Pixabay)

A projekten a NASA mellett a Massachusetts Műegyetem szakértői dolgoznak és úgy látják, hogy munkájukkal a jövőben általában lényegesen hatékonyabbá lehet tenni a repülőgépek gyártását és karbantartását.

A Boeing 787-es Dreamliner óriás utasszállítóját olyan nagy alkotórészekből állítják össze, hogy külső telephelyről, még azoknál is nagyobb gépekkel kell a törzseket az összeszerelő üzembe szállítani. Hasonló a helyzet az Airbus A380 esetében is. Az ehhez a gyártási modellhez szükséges infrastruktúra rendkívül költséges. A kutatások ezért azt célozzák, hogy az új eljárással helyben, a drága külső beruházások nélkül lehessen gyártani a repülőket.

Az új típusú szárnyak kialakításánál polyetherimidet fecskendeznek 3 D-s eljárással készülő keretekbe. Az elemeket a kísérleti fázisban kézi munkával kötik össze, de a munkát később robotok tudják átvenni. A rendkívül könnyű, moduláris szerkezet szállításának nincs nehézsége, ugyanakkor alkalmas arra is, hogy az űrbe küldjék. Ott azután ugyancsak robotok segítségével hozhatnak létre nagy szerkezeteket.

Míg az olcsóbb, hajlékonyabb repülőgépek gondolata vonzó lehet a légitársaságok számára, nagy nehézségeket kell még legyőzni, amíg azok megelenhetnek a repülőtereken. A kulcskérdés az anyag integrálása a jelenleg használt szerkezetekbe, ami teljesen felforgatná a hagyományos repülőgép-tervezést, ennek óriási anyagi következményeivel. Ugyanakkor a gépek moduláris gyártása alapvetően megkönnyítené a javítást. Nem lenne másra szükség, mint a hibás részeket másik elemre cserélni, mutatnak rá a forradalmi újítás tervezői.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo