Ő lehet az utazás Amazonja

A Ryanair egy géppel kezdte, ma több, mint 400-zal repül. Idén egy milliárd eurós nyereséget várnak és az ír cég tovább terjeszkedik, „ az utazás Amazonja” szeretne lenni.

A Ryanair 1985-ben egyetlen, 15 üléses turbo-prop géppel kezdte. Napjainkban több, mint 400-zal rendelkezik, kétezernél több járata van naponta, napi kereken 350.000 utast szállít a világ 215 repülőterére.

Kép: Pixabay

A légitársaságok gyilkos árversenye azonban, amely már nem egy cég bedőléséhez vezetett, kihatott a Ryanairre is: az elmúlt negyedévet 1,5 milliárdos forgalomnál 20 millió eurós veszteséggel zárták és fokozatosan mérsékelni kellett az éves várható nyereségről szóló előjelzéseket. A cég most 1-1,1 milliárdos profitot vár a folyó üzleti évre.

A vezetés a verseny fokozódó nyomására azzal reagál, hogy egyre több kiegészítő szolgáltatást kínál ügyfeleinek: autóbérlést, szállodafoglalást, utazási biztosítást. Céljuk, hogy a Ryanair „az utazás Amazonja” legyen, amely a legszélesebb kínálatot tudja biztosítani. Ennek érdekében ír céget bíztak meg az utasok adatainak, érdeklődési körének, utazási szokásainak alapos elemzésével.

A holdingot egyébként átszervezik. A 2017-ben alapított lengyel leányvállalat, a Ryanair Sun ősszel új nevet kap: a Buzz önálló portállal jelentkezik majd. Párhuzamosan működik tovább az írországi, illetve a nagy-britanniai Ryanair, illetve az osztrák Laudamotion. Cél további európai légitársaságok átvétele, mégpedig úgy, hogy azok neve, sajátosságai, mind lengyel és osztrák viszonylatban, megmaradjanak. (Forrás: ARD)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo