Újabb rekord dőlt meg Ferihegyen

Augusztusban is rekord számú utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, összesen másfél millióan használták a budapesti légikikötőt. 

 

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint nyár utolsó hónapjában Budapesten 1 millió 527 ezer utas fordult meg, 15 ezerrel több, mint júliusban, így abszolút rekord született: soha ennyi utast nem kezeltek még egy hónapon belül. Ez az előző év azonos időszakához viszonyítva 14,9 százalékos növekedést jelent.

Kép: bpairport

Adatok szerint tíz éve nem volt ennyi utas Budapesten.
Az áruforgalomban is jelentős, az európai fejlődést többszörösen meghaladó forgalombővülés volt augusztusban. Összesen 12,2 ezer tonna árut kezeltek Budapesten, 20,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. 
Egymillió repülőút károsanyag-kibocsátását spórolták meg a hazai légtérben
A Magyarország felett átrepülő légi járatok útvonala 4,5 millió kilométerrel csökkent azóta, hogy a HungaroControl Zrt. Európában elsőként, három éve bevezette a repülőgépek korlátozások nélküli szabad légtérhasználatát.
A tavalyi rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 13 097 239 utas fordult meg a repülőtéren 2017-ben, mely 14,5 %-os növekedés 2016-hoz képest. A repülőtér utasforgalma 2018-ban várhatóan eléri a 15 milliót. 

Ugyancsak rekordévet zárt a debreceni repülőtér. A reptérüzemeltető közlése szerint ez történelmi rekord, hiszen egy hónapon belül soha sem fordultak még meg ennyien a Debrecen Airporton, sőt az augusztusi forgalom még az igen erős idei július hónap forgalmát is felülmúlta.

2018. első nyolc hónapjában a debreceni reptér érkező és induló utasainak száma 260 650 volt, amely 21%-kal haladja meg az előző év azonos időszakában közölt 214 820 fős adatot. (Forrás: AIRportal)

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo