A helyfoglalási és csomagtrükkök húzzák a bevételt

A légitársaságok bevételeinek 27 százaléka, 1,6 Mrd. euró származott 2017-ben a jegyeladáson túli díjakból. A helyfoglalási, poggyász és egyéb díjak egyre nagyobb szerepet játszanak a repülési üzletben.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A CarTrawler szakmai portál vizsgálta meg a világ légitársaságainak 2014-2018 között kiadott üzleti jelentéseit. Azok azt mutatták, hogy az úgynevezett kiegészítő szolgáltatásokból származó bevételeik ebben az időszakban 128 százalékkal emelkedtek és elérték a kereken 65 Mrd. eurót.

Mivel a világon működő több, mint 300 légitársaság közül nem valamennyinek az üzleti jelentései voltak hozzáférhetők, a valódi szám valószínűleg ennél is magasabb. A többlet-bevételek egyébként nem tartalmazzák azokat, amelyeket a cégek a törzsutas-programokból kapnak.

Az extra-bevételek sikerlistáját a három nagy amerikai cég, a United, a Delta és az American vezeti. Azok mindegyik évente több, mint 5 Mrd. dolláros bevételt könyvel el a külön-szolgáltatásokból.

Európában a fapados cégek, a Ryanair és az Easyjet nem kínálnak ugyan törzsutas programokat,

Lassan követni sem tudjuk a fapadosok csomagárait
Megemelte a Wizz Air és a Ryanair az elsőbbségi beszállás és a csomagfeladás árát. Mostantól az utazási szezontól is függ, hogy mennyit kell fizetni egy-egy feladott poggyászért.
de így is jelentős többlet-bevételük van: a Ryanair 2017-ben 2.3 Mrd., az Easyjet 1.3 Mrd. eurót könyvelhetett el a jegyárusításon túli eladásokból. A Spirit teljes bevételének több, mint 40 százaléka származott külön-eladásokból.

Míg a fapadosok a csomagokkal, azok súlyával, feladásával, valamint szálloda-foglalással, autóbérléssel üzletelnek, a hagyományos légitársaságok a helyfoglalásnál vezetnek be új formákat. A Swissairnél például a távolsági utaknál 30-115 svájci frank közötti összeget fizet az utas, ha turistaosztályon maga választhatja ki a lehető legkényelmesebb helyet.

Míg a repülőjegy-árak az internetnek köszönhetően áttekinthetőbbek lettek, az egyéb szolgáltatásokat a társaságok fantáziadúsan úgy alakítják, hogy igen nehéz az utasnak azokban eligazodnia.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo