70 ezer utast érintett a British Airways összeomlása

Sokmillió font kártérítést kell fizetnie a British Airwaysnek, miután számítógépes rendszerének szerdai összeomlása miatt legalább 70.000 utasa maradt le járatáról, vagy csak nagy késéssel tudott elutazni.

Szerda reggel állt le az utasfelvételi rendszer, ami elsősorban a három fő londoni repülőteret, Heathrowt, Gatwicket és London City-t érintette. Legalább 130 járatot kellet törölni és legalább 300 csak jelentős, akár öt óráig terjedő késsel tudott elindulni. Hosszú sorok által a pultok előtt és az utasok arra panaszkodtak, hogy a helyzetben semmi tájékoztatást nem kaptak. A káosz még Japánra és Indiára is kiterjedt, ahol a BA gépei ugyancsak nem tudtak felszállni.

Kép: Pixabay

Az uniós rendszabályok értelmében a járat törlése, illetve nagyobb késése által érintett utasoknak 230-553 brit font közötti kártérítés jár, ami összesen több, mint 16 millió fontjába kerülhet a cégnek.

Sok repülőtér még mindig papír alapú
A mobiltelefonon rögzített, elektronikus repülőjegyek jelentősen meg tudják gyorsítani utazásainkat. A gond: bár adott a lehetőség, hogy mindenhol alkalmazzák a módszert, egész sor repülőtér van még, ahol nem jelentkezhetünk be mobilunkkal.
Délutánra sikerült a rendszert ismét elindítani, de késések továbbra is voltak. A társaságot annál nagyobb bírálat éri, miután hasonló számítógépes leállások az elmúlt években ismételten vezettek tömeges járat-kiesésekhez. A rendszer, amely egyszerre kezeli a helyfoglalásokat, a csomagokat, az útlevelek és az utasok vízumainak adatait, egy éven belül hétszer állt le. A British Airwayst egyúttal augusztus végén a nagyobb bért követelő pilóták sztrájkja fenyegeti. Ugyancsak öt napos sztrájkra készül ebben a hónapban a Ryanair több, mint 600 brit pilótája.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo