Mezőgazdaság cikkek
Szakemberek nélkül nem érjük be Európát
A keleti régió agrárgazdasága, köztük Magyarországé is, technológiában és szakképzettségben is elmarad a nyugattól. A hátrányok leküzdésében, a modernizációban és specializációban az uniós támogatások lehetnek az EU-10 országainak segítségére.
Nem lesz nagy mozgás az élelmiszerárakban
A kedvező terméskilátásoknak köszönhetően nem várható nagy kilengés a nemzetközi élelmiszerárakban, az alapvető mezőgazdasági termények ára mérsékelt és stabil, a globális élelmiszerimport kiadások hatéves negatív minimumra eshet vissza, állítják az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői.
Év végéig 200 milliárdot kapnak a gazdálkodók
Idén a magyar gazdálkodóknak több jogcímen, nagyobb összegeket fizetnek ki előlegként az európai uniós agrártámogatásokból az év hátralévő részében. Összességében 200 milliárdot kaphatnak a gazdálkodók.
Jönnek az ipari erdők
Új erdészeti tevékenységi formaként, törvénymódosítással már a közeljövőben bekerülhet az erdőtörvénybe az ipari célú erdőtelepítés, ami így részesülhet az uniós pályázati forrásokból – közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Pályázati dömping jön ősszel a vidékefejlesztésben
Az ősszel újabb pályázati dömping várható a Vidékfejlesztési programban, az év végéig mintegy 200 milliárd forint keretre jelennek meg kiírások. A 2014–2020 közötti időszakban összesen 1300 milliárd forint keret áll rendelkezésre, ebből 900 milliárd forintnyit már meghirdettek.
Négymilliárdot kapnak a termelők a krízistartalékból
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megkezdi a 2015. évi pénzügyi fegyelem alkalmazásából eredő visszatérítések kifizetését. Fontos a teendője a termelőknek, hogy az ügyfél-nyilvántartásban szereplő bankszámlaszámuk és egyéb, a kifizetéshez szükséges adataik helyességét ellenőrizzék!
A cukorkvótáról múlt időben
Magyarország szempontjából a cukoripar fejlődését az határozza meg, hogy lesz-e elegendő nyersanyag, amely rentábilis áron feldolgozható. Az iparági szereplők mindenesetre készülnek a kvóta eltörlésére Magyarországon is.
Erdőirtás nélkül is lehet több pálmaolaj
A WWF ugyan lesújtó adatokat közölt arról, mennyire nem fenntartható módon termesztik a pálmaolajat, a világ legnépszerűbb növényi olaját. Egy jó hír azonban mégis van: tudósok szerint erdőirtás nélkül is lehetne növelni az ültetvények méretét.
Alkalmazkodnia kell a gazdáknak
A klímaváltozás hatására egyre szaporodnak a szélsőséges időjárási események, hamarosan megnyílhat az európai piac az amerikai termékek előtt, munkaerőhiány, új technológiák: csak néhány a mezőgazdaságban most kritikus fontosságú tényezőkből. De mit tehetnek a magyar gazdálkodók, hogyan javíthatják a versenyképességüket és milyen támogatásra számíthatnak a köztestületüktől? Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével beszélgettünk.
Így lehet megúszni a kútbírságot
Egy, a nyáron életbe lépett törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy bírság megfizetése nélkül kaphassanak fennmaradási engedélyt a 2016. június 4. előtt engedély nélkül létesített vízilétesítmények. Az engedélyeztetési eljárás megkönnyítése érdekében tájékoztató kiadvány jelent meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) portálján.
Az ételünket veszélyezteti a sok antibiotikum
Az antimikrobiális gyógyszerek helytelen használata, és az ez által velük szemben kialakult ellenálló képesség mindnyájunkat nagy veszélynek tesz ki. Eddig leginkább a kórházak kapcsán került elő a téma, pedig a mezőgazdaság is érintett – így közvetlenül az ételeinkre is befolyással van.
Senki nem számol a mezőgazdaság rejtett hatásával
A városi lakosság és az agrárium exponenciális növekedésével a vízlábnyomuk is rohamosan nő. Egyre nehezebb kielégíteni az igényeket tiszta vízzel. Egyes nagyvárosokban 50%-kal nőtt a víztisztítás költsége. De a növénytermesztés externáliái is tetemesek.
Holnapig kell befizetni a kárenyhítési hozzájárulást
Az agrár kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-éig kell befizetniük a rendszerben lévő gazdáknak - hívta fel a figyelmet Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke.
Járulékcsökkentést kér az agrárkamara
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint a munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett foglakoztatói járulékkedvezményt a mezőgazdaság mellett más szakágazatokra, az élelmiszeriparra is ki kellene terjeszteni, mert a vállalkozások munkabért terhelő járulékfizetési kötelezettségének csökkentése lehet az egyik megoldás az országos munkaerőhiányra - mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Csak törvényekkel nem lehet megvédeni a madarakat
Az EU természetvédelmi jogszabályai és agrár-környezetgazdálkodási programjai ugyan hozzájárulnak a mezőgazdasági területeken élő madárfajok védelméhez, de eredményüket gyengíti az intenzív mezőgazdaság kétségbeejtő hatása - derül ki az európai BirdLife és partnerszervezetei által végzett kutatás eredményeiből.
Rágyúrnak a termelői mézre
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésével hetek óta zajlik az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) magyar termelői méz népszerűsítését célzó marketingkampányának előkészítése. Az ősszel induló promóciós program célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kiváló minőségű hazai termelői mézre és a tudatos mézfogyasztásra.
Gond van az almafronton (is)
Az alacsony alma felvásárlási árak miatt aggódik az alma terméktanács, a szervezet elnöksége csütörtöki közleményben arra hívta fel a figyelmet, ha az árak a következő években nem emelkednek érdemben, visszaeshet a termelés.
KSH: 2,6 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben
A bruttó hazai termék volumene 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 1,8 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal emelkedett, ami árnyalatnyival alacsonyabb az augusztus 12-én kiadott első becslésben jelentett 2,2, illetve 1,1 százaléknál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Újra pályázhatnak a szőlőtermelők
2016-ban ismételten lehet pályázni a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és - átállításához igényelhető támogatásra, a rendelet szeptember elsejétől hatályos. A pályázat idei évi keretösszege mintegy 1,35 milliárd forint. A tavalyi keretösszeg kimerülése miatt elutasított és új egyéni tervek benyújtására is van lehetőség.
Már krumpliból is stressztűrő kell
A szárazság a klímaváltozás egyik legsúlyosabb következménye, amely károsan hat a növénytermesztésre is. A növénynemesítők kiemelt célja ezért olyan fajták létrehozása, amelyek képesek elviselni a meleg, csapadékmentes időjárást is. Egy fiatal magyar kutató szárazság okozta stressztűrési kísérlete megoldást nyújthat a termelők számára, mivel 3 burgonyafajta esetében is kiemelkedő stressztoleranciát igazolt.
Kiépül a jégeső elhárító rendszer
Az egész országra kiterjeszti a kormány a már több megyében sikeresen működő talajgenerátoros jégeső-elhárítási rendszert a Földművelésügyi Minisztérium. Magyarország területének ma még csak egyharmadát védi jégelhárító rendszer, 2018 végétől az ország mezőgazdasági területeinek 100 százalékát védetté teszik.
Tovább tart és még szigorúbb lesz az orosz embargó
Korlátozta az importált élelmiszerek beszerzését a közszféra számára pénteken orosz kormány, a szeptember 3-án életbe lépő szabályozás a zöldség- és gyümölcsimportra nem terjed ki.
Akárhová nem lehet lehet akácot telepíteni
Elutasította Magyarországnak az ökológiai jelentőségű területek kijelölése tárgyában benyújtott keresetét az Európai Bíróság, amely azzal indokolta döntését, hogy az Európai Bizottság jogszerűen járt el, amikor az őshonos fajokat vette figyelembe az ökológiai jelentőségű területek meghatározása érdekében.
Szeptemberben érkezik a fiatal gazda pályázat
Várhatóan szeptemberben fog megjelenni a fiatal gazdáknak szóló pályázati felhívás, amelynek keretében 12,6 millió forintra pályázhatnak a 18 és 41 év közötti gazdák. Jó hír, hogy azok is pályázhatnak, akik korábban már nyújtottak be területalapú támogatást.
Már több mint 50 pályázatíró az agrárkamarai hálózatban
Eddig több mint félszáz pályázatíró regisztrált a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara online rendszerében - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökségi szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
20 milliárd terményszárítókra
Szigorú energetikai és tervezési követelmények mellett nyerhetnek 100 milliós támogatást a mezőgazdasági vállalkozások csarnoképítésre, azon az uniós forrásokat felhasználó, csaknem húszmilliárd forintos keretösszegű pályázaton, amely augusztusban nyílt meg a Vidékfejlesztési Operatív programban.
Pályázati tanácsadó hálózatot hoz létre az agrárkamara
Pályázati tanácsadói szolgáltatást indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), amellyel az agrártámogatások minél hatékonyabb elérését kívánja segíteni.
Lélegzethez jutnak az állattenyésztők
A takarmányárak növekedése az állati termékek felvásárlási árainak csökkenésével együtt súlyos veszteséget okozott az állattenyésztőknél. A világszinten jó terméshozamok ezt a trendet megfordíthatják, így a következő hónapokban már az állattenyésztők is fellélegezhetnek.
Kell az EU az agráriumnak is
Egyértelműen szüksége van a magyar agráriumnak az unióra, hiszen ide irányul az export jelentős része. A fejlesztési pénzekre is nagy az igény, bár a szektor szereplői kicsit csalódtak az új rendszerben.
A húsevés és a pazarlás miatt nő az ökolábnyom
A fejlődő országok gyarapodó középosztálya átáll a húsintenzív étrendre. Az emiatt növekvő állattenyésztés óriási terheket ró az ökoszisztémákra. Eközben tömérdek élelmiszer landol a kukákban.
Nincs menekvés, vége a magyar málnának?
Eltűnhet a magyar málna a piacról, a termelőknek ugyanis egyre kevésbé éri meg a nagy kézimunkaerő-igényű tevékenységgel foglalkozni és munkást sem találnak az ültetvényekre - írja a Magyar idők pénteki számában.
Nem lehet eltitkolni a génmódosítást
Az amerikai Szenátus elfogadta azt a törvényt, mely arra kötelezi a gyártókat, hogy a csomagoláson tüntessék fel termékeik GMO-tartalmát. Azok az alapanyagok viszont, melyek GMO-vetőmagból készültek, de feldolgozásukkor már nem tartalmaznak GMO-anyagot feltüntetés nélkül átcsúszhatnak a jogi kiskapun.
Hétfőig lehet kérni támogatást a pusztító kártevő ellen
Az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez augusztus 15-ig még lehetőség van a támogatási kérelmek benyújtására – hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.
Mehet a magyar marha Hongkongba
Megkezdődhet a magyar marhahús szállítása Hongkongba, miután a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sikeresen egyeztetett erről a hongkongi élelmiszer-felügyeleti hatósággal.
Enyhe tél, sok a kártevő
Nehéz szezonjuk van idén a hazai szőlőtermesztőknek. Az enyhe telet követően szőlőbetegségek sora jelent meg, tavasszal fagyok, nyáron pedig jégverések keserítették meg az ország több területén a gazdálkodók életét. A szüretig hátralévő időben nagyon kell figyelni a szőlőbetegségek megelőzésére és kezelésére, különösen a szürkerothadásra, amely hatalmas károkat okozhat a fejlődés utolsó szakaszában.
Húszmilliárddal többet kapnak a borászatok
A kormány megduplázta a jelenlegi EU-s költségvetési ciklus vidékfejlesztési programjának keretében eredetileg előirányozott 20 milliárd forintos összeget, így most negyvenmilliárdos forrás áll rendelkezésre a borágazat fejlesztésére.
Hektáronként hatvanezer jár majd burgonyára
Amennyiben Brüsszel is elfogadja, 2017-től a burgonya bekerülhet a termeléshez kötött támogatási körbe, így fellendülhet az utóbbi években csökkenő termelési kedv Magyarországon. Várhatóan hektáronként hatvanezer forint körül lesz a támogatás mértéke.
Fókuszban a gazdák
Minden, banki termékek és kapcsolódó szolgáltatások adottak az agrárium finanszírozásához. A piac dinamikáját az fogja meghatározni, hogy az érintett ágazati szereplőknek mekkora a valós forrásigényük. Az már egyértelműen látszik, hogy a lízing- és faktoringmegoldásokat az elmúlt néhány évben tapasztaltakhoz képest jóval több agrárvállalkozás veszi igénybe.
2,7 milliárd erdőgazdálkodóknak
Július vége óta adhatják be pályázati anyagaikat azok az erdőgazdálkodók, akik szeretnék fejleszteni az erdei termeléssel kapcsolatos tevékenységüket. A 2,7 milliárd forint keretösszegű pályázat várhatóan 750 projekt megvalósulását tudja majd támogatni.
Csak a gond van a dinnyével
Nem csak Magyarországon, de egész Európában alacsonyak a görögdinnye felvásárlási árak és túlkínálat van a gyümölcsből a piacokon - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti osztályának vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Most meg túl jó a termés, az a gond
A prognózis valósággá vált. Bár sokan kételkedtek benne, végül mégis annyi búza termett idén hazánkban és a mostani állás szerint annyi fog a világban is, ami az árakat jó időre a mélybe nyomja. A rekord közeli terméseredmények szerte a világban tényleges globális rekordot eredményezhetnek.
Most legális lehet a kút
Jelentős, az engedély nélkül kialakított vízilétesítmények legalizálását ösztönző jogszabály-változás jelent meg a közelmúltban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak.
Most kell belevágni a fejlesztésbe
A következő uniós költségvetési ciklusban elsősorban visszatérítendő támogatásokra tudnak támaszkodni a kkv-szektor szereplői, köztük a gazdálkodók is. Ennek megfelelően most érdemes a Vidékfejlesztési Programon belül két lehetőséggel élni.
Olcsóbbak lesznek az őstermelői igazolványok
Az új, kártya alapú őstermelői igazolványok később készülnek el, de előállításuk a felébe kerül csak, mint korábban tervezték - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője.
Kié a föld? Senki sem tudja
A lakosság vagyoni helyzete, az agrárium, az élelmiszerbiztonság, ezek mind profitálhatnak abból, ha sikerült elfogadtatni a földtulajdon-nyilvántartás új globális sztenderdjét. A magánszemélyek vagy cégek birtokában lévő földterületek 70 százalékának tulajdonviszonyát nem tartják nyilván.
Megnyílt az új öntözésfejlesztési pályázat
Már lehet jelentkezni a módosult Vidékfejlesztési Programban a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére kiírt pályázatra. Csaknem ötvenmilliárdból lehet fejleszteni az öntözőberendezéseket.
Ősi módszer lehet a megoldás az éhínségre
A trópusi országokban, főleg Nyugat-Afrikában bő 700 éve alakítják át egy olcsó módszerrel az őserdők tápanyagszegény talaját termékeny termőfölddé. Tudósok szerint követendő példával van dolgunk.
Hagyjátok békén a GMO-t
Több mint 100 Nobel díjas tudós fordult a Greenpeace felé, azt indítványozva, hogy a zöld szervezet hagyjon fel a génmódosított növények elleni kampányával, mert a tudományos konszenzus az, hogy termesztésük javára válhat a világközösségnek.