Tízből kilenc gazda a munkaerőhiánnyal küzd

Komoly gondokkal néz szembe a magyar mezőgazdaság, az agrárvállalkozások kilencven százaléka munkaerőhiánnyal küzd. Évente ötezer szakembert is fel tudna szívni egyedül a mezőgépész szakma, de csak tizedennyien végeznek az egész országban.

Kép: MEGFOSZ

Sokkoló adat, hogy a mezőgazdaságban tízből kilenc gazda szakemberhiánnyal küzd. Ennek oka, hogy évente kevesebb, mint 500 diák végez mezőgépész területen, noha ennek közel tízszeresére, legalább 4800 főre lenne szüksége az ágazatnak. Ez előrevetíti azt a nyugtalanító jövőképet, hogy a folyamatos gépberuházások és fejlesztések ellenére a gépeket kezelő mezőgépészek nélkül kényszerszünet jöhet a földeken, ami az agrárgazdaság egészét károsan befolyásolhatja. Egy mezőgépész fontos része a mezőgazdasági termelésnek, az ország egyik legfontosabb hajtómotorjának.

Közben a pályaválasztás előtt álló fiatalok 53 százaléka tanácstalan, nem tudja, mivel foglalkozna szívesen felnőttként. Jövőbeli szakmájukkal kapcsolatban azonban fő elvárásuk, hogy rugalmas munkaidőben és helyen dolgozhassanak, ahol adottak a feltételek az előrelépésre. 70 százalékuk versenyképes szakmának gondolja az agrárszektort, úgy ítélik meg, hogy korszerű, modern gépek és technológiák vannak jelen az ágazatban, mégis csupán 16 százalékuk lát karrierlehetőséget mezőgépészként. Pedig fontos lenne, hogy a fiatalok felismerjék, a mezőgépész szakma távlatos életpályamodellt nyújthat, stabil jövőt, emellett biztos keresetet, hosszú távú munkalehetőséget, komplex, más ágazatban is hasznosítható tudást, ami nemzetközileg is versenyképes. A szakképzett dolgozókból viszont egyre kevesebb van, és helyüket gyakran szakképesítés nélküli munkavállalókkal töltik meg. (Ez pedig nemcsak drága, de veszélyes is!)

Béremelés nélkül nem lesz, aki dolgozzon
A humánerőforrás ma a legnagyobb üzleti kockázatot hordozó terület, amely stratégiai fontosságúvá vált. A munkaerőhiány akár 10 százalékos bevételkiesést okozhat. Kell pénz is a megoldáshoz, de a legtöbbet a vezető tehet.
A probléma megoldására a MEGFOSZ kerekasztal-beszélgetést kezdeményezett a szakmai szervezetekkel. „Két évvel ezelőtt példaértékű együttműködés indult meg, és napjainkra bontakozott ki a mezőgazdasági gépész képzés területén. Az agrárszakképző iskolák és a Földművelésügyi Minisztérium fenntartójukként arra törekszik, hogy az agrárgazdaság szereplőivel, szakmai szervezetekkel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával olyan együttműködéseket hozzon létre, mely segíti az ágazatban meglévő krónikus szakemberhiány megszüntetését. Napjainkra egyre több gazdasági szereplő látja be, hogy ehhez összefogás és közös cselekvés kell. Az FM agrárszakképző intézményrendszere a duális képzés kiterjesztésében, közös beiskolázási kampányok megszervezésében és a felnőttképzési együttműködésekben tudja segíteni a szakember-utánpótlás biztosítását” – mondta el Román István, agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár.
Alkalmazkodnia kell a gazdáknak
A klímaváltozás hatására egyre szaporodnak a szélsőséges időjárási események, hamarosan megnyílhat az európai piac az amerikai termékek előtt, munkaerőhiány, új technológiák: csak néhány a mezőgazdaságban most kritikus fontosságú tényezőkből. De mit tehetnek a magyar gazdálkodók, hogyan javíthatják a versenyképességüket, és milyen támogatásra számíthatnak a köztestületüktől? Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével beszélgettünk.
Hiányszakma a mezőgépészet

„A Földművelésügyi Minisztérium hiányszakmának minősítette a mezőgazdasági gépész szakmát, nincs időnk, lépnünk kell. Tavaly elindítottuk a »Legyél te is mezőgépész!« programot azzal a céllal, hogy minél több fiatal figyelmét felhívjuk erre a biztos jövőt kínáló szakmára. Több mint 100 gépforgalmazó összehangolt együttműködésének köszönhetően átfogó, 11 pontból álló képzési és karrierprogramot állítottunk össze, mely tartalmazza a mezőgépész képzéseket, a szakmai gyakorlat elvégzésének helyszíneit és a karrierlehetőségeket is. Bízunk benne, ha a tanulók testközelből tapasztalják meg a mezőgépész élet szépségeit, kedvet kapnak ahhoz, hogy ezt válasszák hivatásuknak” – mondta Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke.

A program alappillére a duális képzés. Országszerte mintegy 30 szakiskolában a mezőgazdasági gépészeket duális képzés keretében oktatják. A tanintézmények a közelben működő cégekkel szoros együttműködésben lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tanulók a cégek által tartott előadásokon, kihelyezett gyakorlati órákon vegyenek részt. Itt az egyes szakterületekről részletesebb ismereteket kapnak, megismerik a mezőgazdasági gépiparban rejlő izgalmas technológiákat, azok fejlesztési hátterét, a csúcstechnika vívmányait. A duális képzés legnagyobb előnye, hogy mire a diákok befejezik tanulmányaikat, 1-2 éves gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, sőt a legtöbb esetben már biztos állásuk van.

A program fontos része a gyakornoki program, amelynek keretében évközi és nyári gyakorlatot biztosítanak a részt vevő vállalkozások a diákoknak, sőt céglátogatásokat, tanulmányutakat is támogatnak. Emellett állami ösztöndíjak is elérhetőek a területet választó fiatalok számára, valamint a gyakorlati képzés helyszínein a cégek is nyújtanak ösztöndíjat a tanulóknak.

 

Véleményvezér

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút 

Köszörüljük ki a csorbát üzeni Magyar Péter azoknak, akik eddig azért bírálták, mert baloldali médiumoknál beszélt.
Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben

Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben 

90 forint felett egy zloty ára.
Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba

Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba 

Nem is tudni melyik a nagyobb baj, hogy nincs orvos, vagy, hogy illetéktelenül lakik a polgármester a szolgálati lakásban.
Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket

Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket 

Lóg az orruk az átvert méhészeknek.
A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart

A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart 

Megújulótermelésben a sor végén kullogunk.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo