Egyszerűbb szabályok a gazdáknak

A Földművelésügyi Minisztérium – a gazdálkodók számára kedvezően – megváltoztatta a növényvédelmi gépek műszaki vizsgálati kötelezettségére vonatkozó szabályozást. Ennek révén jelentősen csökkenhet a gazdák ezzel kapcsolatos költsége és időráfordítása. A NAK üdvözli a jogszabály-módosítást, és javasolja a gazdáknak, hogy várjanak növényvédelmi gépeik vizsgáztatásával a jogszabály további pontosításáig.

Kép: MEGFOSZ

Számos gazdálkodó jelezte, hogy jelentős és felesleges plusz tehernek tartja a növényvédelmi gépek kötelező műszaki vizsgálatával járó teendőket és kiadásokat. A vonatkozó korábbi jogszabály szerint ugyanis a három évnél idősebb, a rendeletben rögzített szigorú felülvizsgálaton át nem esett vagy a felülvizsgálaton nem megfelelt növényvédelmi géppel 2016. november 26. után tilos lett volna növényvédelmi tevékenységet végezni. A felülvizsgálatról szóló jogszabály az említett eszközök rendkívül alapos vizsgálatát írta elő – hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A NAK álláspontja szerint a gépek felülvizsgálatának jelentősége nem kérdőjelezhető meg, azonban az uniós irányelv csupán egy szabályozási keretet hoz létre annak érdekében, hogy fenntarthatóvá váljon a növényvédő szerek használata, illetve az emberi egészségre és környezetre jelentett veszélye és kifejtett hatása csökkenjen. A NAK véleménye szerint egyszerűbb műszaki vizsgálattal is elérhető a kívánt cél, és ebben az esetben az ezzel járó költségek, az időráfordítás, és a gazdálkodókat terhelő műszaki vizsgálat díjtétele is csökkenne. Az időszakos felülvizsgálat során indokolatlan a részletes műszaki vizsgálat, hiszen az már az adott gép forgalomba hozatalakor megtörténik. Mindezek mellett a gazdaságos termelés érdekében a növényvédelmi gépek jó karban tartásában, rendeltetésszerű és hatékony működésében alapvetően maguk a gazdálkodók is érdekeltek, többek között a növényvédelmi készítmények magas árai miatt is.

Mindennek jegyében a NAK – tagjai érdekeit szem előtt tartva – kérte a Földművelésügyi Minisztériumot a vonatkozó szabályozás megváltoztatására, enyhítésére. A szaktárca többek között a NAK kezdeményezésére a gazdálkodók számára kedvezően módosította a vonatkozó rendeletet (7/2016. FM rendelet 43/2010. mód.). A NAK bízik abban, hogy nem lesz szükség a korábban tervezettekhez hasonló szigorú és költséges ellenőrzésre. A szabályozás pontosítása még folyamatban van, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara addig is javasolja a gazdálkodóknak – akiket így már a korábbi, 2016. november 26-ra vonatkozó határidő sem szorít –, hogy egyelőre várjanak a növényvédelmi gépeik vizsgáztatásával. A módosított jogszabályban már tételesen szerepel az is, hogy a korábbi szigorú, most finomított előírás a kézi, illetve háti növényvédelmi berendezésekre nem vonatkozik.

A hónap végéig kérhetnek támogatást a gazdák
December 2-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket a Miniszterelnökség által meghirdetett új agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programra; a 40 milliárd forint keretösszegű forrásra szőlő- és gyümölcsültetvényesek, illetve szántóföldön gazdálkodók pályázhatnak.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo