Innováció cikkek


20 milliárd várja a fejleszteni vágyó cégeket

20 milliárd várja a fejleszteni vágyó cégeket 

10 és 130 millió forint közötti összegért pályázhatnak azon mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek jelentős szellemi értéket tartalmazó, műszaki, technológiai fejlesztéseiket kívánják finanszírozni.
Erre a három pályázatra kell most figyelnie a cégeknek

Erre a három pályázatra kell most figyelnie a cégeknek 

Három olyan pályázati keret is fut jelenleg, amelyeket érdemes szem előtt tartania az uniós forrásokra vágyó innovatív cégeknek. A hazai források mellett 2015 és 2020 között közel 750 milliárd forint társfinanszírozott európai uniós forrás áll rendelkezésre kutatás-fejlesztésre, ebből mintegy 200 milliárd forint visszatérítendő támogatás formájában
Húszmilliárdot ad az állam prototípusokra

Húszmilliárdot ad az állam prototípusokra 

Húszmilliárd forint fordítható a prototípusfejlesztésre és a forgalomba hozatalra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében rendelkezésre álló forrásból; az erről szóló pályázatot pénteken tették közzé.
Két kilométeres fal tisztítaná az óceánt

Két kilométeres fal tisztítaná az óceánt 

Amikor 2009 májusában Oprah Winfrey bemutatta beszélgetős műsorában a Csendes-óceánban hömpölygő szeméthegyet, felhördült a fél világ. Most egy fiatalember sajátos találmánnyal akarja megtisztítani az óceánokat a förtelmes hordaléktól.
Hol vagyunk mi a startup térképen?

Hol vagyunk mi a startup térképen? 

Megjelent a startupok ökoszisztémájáról felállított legfrissebb 20-as ranglista, amely öt szempont alapján rangsorolja a startupok legfőbb bölcsőinek számító nagyvárosokat. A listán számos észak- és dél-amerikai, európai, ázsiai és ausztrál startup-központ is megtalálható. Az élen az észak-amerikai nagyvárosok vannak többségben, az ötödik Tel Avivot négy is megelőzi. Budapest számos vonzó tulajdonsága ellenére egyelőre nem fért fel a listára. Vajon miben kell még fejlődnie fővárosunknak, hogy helyet kapjon a legnagyobbak között?
Kényszereket is hoz a K+F-támogatás

Kényszereket is hoz a K+F-támogatás 

Egyre több cég növelné K+F-ráfordításait a Deloitte friss felmérése szerint, ugyanakkor meglepően sokan nem ismerik az ezekhez kapcsolódó lehetséges kedvezményeket, vagy nem élnek velük. A támogatások közül pedig csak a vissza nem térítendő ösztönző.
Milyen fényes lesz a jövő az irodákban?

Milyen fényes lesz a jövő az irodákban? 

Nemzetközi innovációs versenyt indított a GE Fényforrás üzletága. A jelentkezők feladata, hogy megtervezzenek egy jövőbe mutató technológiával felszerelt, intelligens irodai világítási rendszert, amely képes felmérni, elemezni és optimalizálni környezetét.
50 milliárdos pályázatot írtak ki

50 milliárdos pályázatot írtak ki 

Megjelent a K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések pályázati felhívása a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd forint.
Újabb pályázat innovátoroknak

Újabb pályázat innovátoroknak 

Több mint 1,3 milliárd forintos keretösszeggel írt ki pályázatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a Horizon2020 Program kezdeményezéseiben vennének részt.
Innovációhoz nem kell labor

Innovációhoz nem kell labor 

A magyarországi vállalkozások 95 százaléka egyáltalán nem foglalkozik innovációval. Vagyis sokan csak azt hiszik, mert nem tudják, hogy a fejlesztés, amit végrehajtanak, innovációnak minősül. Pedig nagy pénzek várnak azokra a cégekre, amelyek ilyen céllal pályáznak – hangzott el a Piac&Profit konferenciáján.

Érződik a kreatív forradalom 

Pénteken adták át a innovatív tervezői és designtudatos vállalati kultúráról tanúskodó Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat. Ahogy mindinkább nő a hazai designipari fejlesztések, innovációk és befektetések száma, úgy érződik a kreatív forradalom a Magyar Formatervezési Díj pályázatára érkező alkotások között is.

Egy lépésre vagyunk az okosautótól 

Többszörösen rájár a rúd az autógyártókra, stagnálás, illetve visszaesés jellemzi jelenleg a globális autópiacot, még a számos gyártó számára legfontosabb piaccá előlépett Kínában is megtört a növekedés üteme. Mindez azonban nem fogta vissza az autógyárak újító kedvét és fejlesztési tempóját.

Önnek lesz nyugdíja? 

Ahelyett, hogy a nyugdíjrendszerünk fenntarthatóságán elmélkednénk, hasznosabb, ha azon gondolkodunk, miből fogunk megélni öregkorunkban. Erről is szó van a Piac & Profit magazin szeptemberi számában. De olvashat sikeres hazai közösségi finanszírozási kampányokról, értékesítési tippekről, a megváltozó munkahelyi környezetről és még sok minden másról.

Ihatunk a tűzcsapokból is 

Újabb, a mindennapokban hasznos funkciót kap 43 budapesti tűzcsap: a vészhelyzeteken kívül ivókútként funkcionálnak. Az ivókutak hiánya komoly probléma, amely most enyhülhet.

Újabb félszáz védjegyes termék 

54 cég 57 pályázata vehette át a Parlamentben a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát. A független szakértői testület javaslata alapján már 18. alkalommal díjaztak olyan vállalkozásokat, amelyek innovációra épülő, kiváló minőségű termékeikkel hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez és export törekvéseihez.

Már az ablakunk is okos lesz 

Az okostelefonok, okostévék, okoskarórák, okosautók és okosmérők után itt vannak az okosablakok. Mobiltelefonról vezérelhetők és tetszés szerint állítható a dőlési szögük és a rajtuk lévő fényvisszaverő réteg, hogy minél kevesebb forróságot okozzon az üvegre verődő napsugár. Ez mind szép, de még az okosmérők elterjedése is várat magára. Miért?

Szinte semmi energiát nem fogyaszt az új ruhaszárító 

A Tennesse-ben élő Ayyoub Momen olyan új eljárást dolgozott ki, mely energiatakarékosan szárítja a ruhákat. És 14 másodperc alatt kész a ruhadarab.

Bárki lehet kreatív 

A kreativitás manapság gyakran használt szó, az ember a napi taposómalomban azonban sokszor úgy érzi, ő biztosan nem lenne képes semmi újat kitalálni. Pedig nem ördöngösség.

2 millió forintot nyerhetnek most ápolók és orvosok 

Magyar orvosok innovációs elképzeléseinek támogatására fordít 2 000 000 Ft-ot az egri Sanatmetal Kft. A pályázatra szeptember 15-ig várják az olyan termék innovációs ötleteket, amelyek alapján megvalósuló orvostechnikai eszközök akár nemzetközi sikerekre is számíthatnak a traumatológia, az ortopédia és a gerincsebészet területén.

A verseny a lúzereknek való 

Merjünk egyeduralomra törni, és egyedülinek lenni abban, amit csinálunk. Ehhez viszont valami merőben újszerű ötlet kell. A PayPal és a Palantir alapítójának, a Facebook első külső befektetőjének gyakorlatias kézikönyve, a Zero to One hitvallás a „kreatív monopolisták” mellett.

Mentor nélkül sok startup csak egy jó ötlet marad 

A Deloitte partnere, dr. Márkus Csaba szerint a hazai kkv-k gyorsan alkalmazkodnak és kellő tőke is rendelkezésükre áll, de gyakran üzleti mentorálásra szorulnak, mivel a piaci ismereteik korlátozottak.

Tengeri szemétből készít sportcipőt az Adidas 

A sportruhagyártó az óceánban sodródó szeméthegyeket hasznosítja újra mint sportcipő-alapanyagot. A prototípust más plasztik-termékek is követik hamarosan.

Döbbenetes módszerekkel készülnek az éghajlatváltozásra 

A tengerszint emelkedés miatt a vízen lebegő városok, mesterséges szuperfák, amelyek elnyelik a szmogot és hűsítik a településeket, újragondolt gyártelepek, mindez csak néhány példa, hogyan készülnek a városok az éghajlatváltozásra.

K+F pénzek: lehetett volna több is 

Magyarország a beadott pályázatok számát és értékét tekintve is a 16. helyezést érte el a tagországok között az EU kutatás-fejlesztésre kiírt, tavaly zárult hétéves pályázati ciklusában – tette közzé a projektek ellenőrzéséért európai szinten felelős KPMG.

Innovációra lesz pénz 

Az ígéretek szerint a tervezettnél korábban, már júliusban meghirdetik az új innovációs és kutatás-fejlesztési (K+F+I) pályázatokat, amelyek alkalmasak a teljes vállalkozói szektor innovációs, illetve kutatás-fejlesztési feladatainak finanszírozására. És nem is akármilyen, akár 80%-os intenzitás mellett - hívja fel a figyelmet a Glósz és Társa Pénzügyi Tanácsadó iroda.

Így lehetne versenyképesebb a magyar agy 

Magyarország az elmúlt években jelentős lemaradást hozott be és sokat fektetett kutatás-fejlesztésbe, innovációs teljesítményével azonban nem jutott feljebb az EU-s országok ranglistáján – véli a Deloitte elemzése.

Ködből fakasztanak ivóvizet Marokkóban 

Ködből fakasztanak ivóvizet egy nagyszabású program keretében Marokkóban, ahol az ország délnyugati hegyvidékes térségében megalkották a világ legnagyobb "ködbegyűjtő és vízelosztó rendszerét" a falvak ivóvízellátásnak biztosítására.

Változóképesség nélkül lehúzhatjuk a rolót 

A multikulturális környezetben működő cégeket nem lehet már ugyanolyan módszerekkel és attitűddel sikerre vinni, mint húsz éve. Dinamizmus, innováció képesség - kortól függetlenül erre van szükség.

Versenyre fel magyar vállalkozások  

Idén 9. alkalommal várja a magyar cégek pályázatát az Európai Üzleti Díj (European Business Awards), amely iparágtól és mérettől függetlenül értékeli a sikeres vállalkozások teljesítményét. Az idei versenyen 8 kategóriában várja az indulókat július elsejéig a nemzetközi zsűri.

Megéri külföldre vinni a bankszámlát? 

Ki az, aki ma képes sikerre vinni egy vállalatot? A Piac & Profit júniusi számából sok minden más mellett kiderül az is, hogy milyen vezetői képességeket követel meg a 21. századi üzleti környezet. Az innovatív üzletembereknek szóló magazinból megismerhet sikertörténeteket, hozzájuthat a hatékony cégvezetéshez szükséges tudáshoz.

A versenyképességet nem adják ingyen 

A digitális transzformáció korában az új gazdasági és működési modelleknek való megfelelés folyamatos nyomás alatt tartja a vállalatokat, a versenyképességet nem adják ingyen. Mérettől és tevékenységtől függetlenül a folyamatos innováció elvárás az életben maradáshoz és nem egy lehetőség. Digitális transzformáció, ipar 4.0, dolgok internete, startup ökoszisztéma, kockázati befektetések, globális piac, szoftverexport – az IVSZ Vállalati Innovációs konferencia előadói ezeket a területeket tűzközelből látják és a mindennapi kihívásaikból értik, hogy komolyan kell venni a változásokat.

Hagyomány kontra innováció - mindenképp dönteni kell? 

A pedigrének, a tradíciónak ereje van. Mennyire köti meg ez a nagy múltú, hírneves, bejáratott márkákat továbbvivő vállalkozók kezét? Kizárja-e a hagyomány súlya az innovációt, s azt, hogy a portékát relevánssá tegyék a 21. századi ízlések és igények számára is?

Napfény segíti a fejlődést Afrika elmaradott tájain 

Napenergiával működő lámpákkal segíti a fejlődést Afrika legelmaradottabb régióiban egy megacég és egy civil szervezet együttműködése. Az ingyenes áram mellett még kereseti lehetőséget is jelent sokak számára a koncepció.

Zöldház vitte haza a tízmilliót 

Zöld technológiai újítással, szokatlan street food megoldással és gyógyszerészeti kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kisvállalkozások kaptak elismerést a UPC Business Nagydíj díjkiosztó gáláján. A hazai kkv szektor számára kiírt versenyre várakozáson felüli számban érkeztek izgalmas és innovatív pályázatok, ezekből választotta ki a legjobbakat a szakmai zsűri.

Minden eddiginél több díjazott az InnoMax gálán 

Épületfelügyelet a felhőből, családbarát munkavégzés, preklinikai képalkotó berendezés és IP alapú telefonos vevőszolgálat az idei nyertes pályázatok között, az Invitel InnoMax pályázatán.

Háromszor több pénz lesz innovációra 

A kormány azt tervezi, hogy a 2020-ig terjedő uniós költségvetési időszakban 750 milliárd forintot, a korábbi háromszorosát fordítja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység támogatására – mondta Csepreghy Nándor, a magyar kormány fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

Rezsicsökkentés egészen másképp 

Elon Musk "rezsicsökkentése" 3500 dollárba, vagyis 953 ezer forintba kerül és forradalmasítja a megújuló energiák használatát: a Tesla Energy akkuja háztartások, irodák és a garázsban álló autók ellátására is alkalmas, s segít leválni a központi hálózatról.

Van egy ötletem, de mire ad pénzt az EU? 

Az innováció, a technológiai fejlesztések támogatása kiemelt szerepet kap az új pályázati ciklusban. Összegyűjtöttük, hogy ebben az évben milyen pályázati kiírások jelennek meg azoknak a vállalkozásoknak, amelyek új terméket dobnának a piacra, vagy a régit fejlesztenék tovább.

Zselés vízgolyó válthatja fel a palackozott ásványvizet 

Ooho! névre hallgat a golyócska és a szájban egy harapással szétpukkan. A londoni innováció óriási mennyiségű palack gyártásától kímélné meg a világot. A találmány köztulajdon, mert kitalálói bőkezűen a creative commons kategóriába sorolták.

Energiát termel a lépésekből az innovatív járólap 

Az emberi lépésből és fényből energiát termelő térburkolat, az idősek közösségi aktivizálását támogató NagyiApp és az akadálymentes városi közlekedést segítő program nyerte el a zsűri tetszését a Design Terminál Smart City Lab Budapest versenyén.

Innováció határok nélkül 

A határ a csillagos ég? Az InnoMax Díj esetében még ez sem feltétlenül igaz, hiszen az eddig beérkezett pályamunkák között van olyan alkalmazás, aminek segítségével még a földről is felemelkedhetünk. Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a népszerű innovációs seregszemle, ám a nevezők még korántsem fogytak ki az ötletekből. Nincs két egyforma elképzelés, mégis van közös vonás a pályázatokban: az egyedi megvalósítás. A meghosszabbított nevezési határidőnek köszönhetően április 26-ig még bárki bizonyíthatja, hogy az ő fejlesztésében van a jövő.

Okostelefonnal tervezett álmok – már ez is lehetséges  

A poszttraumatikus stressz szindróma (PTSD) tüneteként jelentkező rémálmokat felülíró kellemes álmokat generál, mindössze egy okostelefon segítségével a Singularity University CEE verseny regionális győztese.

Van keresnivalónk a bajnokok ligájában 

Hat magyar kis- és középvállalkozás (kkv) összesen 1,1 milliárd forint (3,69 millió euró) támogatást nyert el az Európai Unió Horizont 2020 programja keretében kiírt, legutóbbi kkv-pályázaton, amely kifejezetten az innovációt segíti.

Nyolc magyar vállalkozás menni Amerika 

A Design Terminál, a Balassi Intézet és a Magyar Turizmus Zrt. partnerségében pályázatot hirdet: 8 fiatal magyar vállalkozás lehetőséget kap, hogy 2015. június 8-14. között részt vegyen New York-ban a 7. Northside Fesztiválon. A rendezvény egyhetes programjában az innováció, a kreatívipar, a film, a zene és a kortárs művészetek legizgalmasabb képviselőit mutatja be. Idén a fesztivál díszvendége Magyarország lesz.

Intelligens bicikli a tolvajok ellen 

Abban nincs semmi meglepő, ha egy autóba M2M alapú nyomkövető szolgáltatást telepítenek. De miért ne lehetne ugyanígy segíteni a kerékpárosokat is? A tavasztól elérhető Velotrack szolgáltatás nemcsak a biciklitúrákon ad pluszinformációkat, hanem az eszközbe épített nyomkövetési funkció az esetleges lopások felderítésében is segít.

Mindennapi innováció 

Újat kitalálni, fejlődni és fejleszteni jó dolog és cégmérettől, szektortól függetlenül mindenkinek szüksége lehet arra, hogy valami új dolgot vigyen bele a megszokott (és többnyire bevált) ügymenetbe. Mit jelent a mikro- és kisvállaltoknál a mindennapi innováció?

Mindjárt a LED is elavult lesz? 

Mi jön a LED világítási eszközök után? Egy startup cég új technológián alapuló égőket készül piacra dobni. Fejlesztőjét a világítási ipar Teslájának titulálja a szaksajtó.

Nem minden induló vállalkozás startup – de akkor mi az? 

A startup pontos jelentésének meghatározása nem könnyű feladat, mivel a számtalan definíció egyenként máshová helyezi a startupok és induló vállalkozások, illetve kkv-k közötti határokat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo