Módosult az ötvenmilliárdos pályázat kiírása

Módosult a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás, a módosítás alapján a felhívás első értékelési szakaszában a 2016. január 11-ig benyújtott támogatási kérelmek kerülnek együttesen elbírálásra.

Kép: Pixabay

A módosítás a Felhívás alábbi pontjait érintette:

Technikai módosítás történt a Felhívás 3.2.1 „Általános elvárások” című pontjában.

Pontosításra, illetve kiegészítésre került a Felhívás 3.2.4 „Kötelező vállalások” pontja, ennek megfelelően amennyiben a támogatást igénylő a támogatási kérelemben 30%-ot meghaladó arányú üzleti hasznosíthatóságot vállal, úgy az üzleti hasznosíthatóság jelölt mértékű teljesítése minősül kötelező vállalásnak.

Kiegészítették a Felhívás 3.4.1 „A projekt területi korlátozása” pontját azzal, hogy a megvalósítási helyszínnek alkalmasnak kell lennie a projekt keretében foglalkoztatott személyek egy időben történő elhelyezésére, illetve a projekttel azonos, vagy szomszédos megyében állandó/ideiglenes lakcímmel nem rendelkező munkavállalók esetében is biztosítani kell a projekthelyszínen történő foglalkoztatást igazoló dokumentumok rendelkezésre állását.

Módosult a Felhívás 4.3 „A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja” című pontja, ennek megfelelően az első értékelési szakasz záró dátuma 2016. január 11-re változott.

Technikai módosítás történt az 5.5.1 1) a) pontban.

Pontosításra került a Felhívás 5.3 „A támogatás mértéke, összege” című pontja.

Módosították az 5.9.1 „A Felhívás keretében nyújtott egyes támogatási kategóriákra vonatkozó egyedi szabályok” című pontban a regionális beruházási támogatás kategória megfogalmazását, ennek megfelelően az induló beruházás fogalma kiegészült olyan tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházással, amely új létesítmény létrehozatalát eredményezi, vagy egy olyan létesítmény eszközeinek az eladótól független harmadik fél beruházó általi felvásárlására irányul, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna.

Az eredeti pályázati felhívás innen letölthető!

Hasznos részletek, ha uniós pályázatra készül
Már visszaszámol a cégek többsége július elejéig, amikor végre beadhatóak az első pályázatok a három megjelent GINOP kiírás esetében. Milos Katalin az NGM osztályvezetője és Törös Gréta a Goodwill Consulting pályázati szakértője beszélt a Piac & Profit konferenciáján a hasznos részletekről, hogy mire kell figyelni e pályázatok kapcsán.
 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo