32 milliárd innovatív gazdáknak

Több, mint 32 milliárd forint európai uniós pályázati forrás nyílik meg az Európai Innovációs Partnerség (EIP-AGRI) több programjában, a pályázatok kidolgozása folyamatban van.

Kép: Fotolia

Az új pályázatokat várhatóan 2016 második félévében hirdetik majd meg - jelentette be Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára. Kitért arra, hogy élénk az érdeklődés az innovációs programok iránt, a magyar gazdatársadalom nyitott a fejlődésre. Ha az európai mezőgazdaság meg akarja őrizni pozícióját az egyre élesedő globális versenyben, előre kell haladnia a fejlesztésekkel.

Az EIP-AGRI-források a vidékfejlesztési program részét képezik, kedvezményezettjei termelők, élelmiszeripari vállalkozások lehetnek, a program irányító hatósága a Miniszterelnökség. A támogatásra úgynevezett operatív csoportok pályázhatnak, amelyeknek több partnerből kell állniuk az egyes projektek témájától és célkitűzésétől függően. Átlagosan csoportonként legalább öt termelő tag szükséges a támogatás elnyeréséhez - ismertette a helyettes államtitkár.

A projektek irányulhatnak új termékek, gyakorlatok, folyamatok, technológiák kialakítására a mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdőgazdálkodási ágazatokban.

Az újonnan kiépülő hálózat lehetővé teszi az operatív csoportokon keresztül a tanácsadók, kutatók közötti szoros együttműködés kiépítését, az innováción alapuló gazdasági gyakorlat kiterjesztését. Az egész EU-ra kiterjedő EIP-AGRI-hálózat kiépítésével a magyar kutatók bekapcsolódhatnak a külföldi kutatásokba, innovációs programokba, megoszthatják kutatási eredményeiket, tájékozódhatnak más európai országokban zajló kutatási-innovációs projektekről.

Fontos változás jön az őstermelőknek
Új szabályozás lépett életbe januártól az őstermelők esetében. A mezőgazdasági őstermelői igazolványokra vonatkozó új jogszabály megteremti az elektronikus eljárás, és a jelenlegi papír alapú igazolványok helyett a kártya alapú igazolvány bevezetésének feltételeit. A rendelet előteremti az őstermelők hosszú távú adminisztrációs terheinek csökkentését, valamint az ellenőrzési jogkörök kibővítésén keresztül gazdaságfehérítő célokat is szolgál.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo