Felszámolás cikkek


Módosul a csődtörvény

Módosul a csődtörvény 

Módosul a csődtörvény; az Országgyűlés elé terjesztett javaslat szerint a jövőben a felszámolók névjegyzékét vezető hatóságként – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter helyett – a tárca önálló szervezeti egysége jár el, amely azonban hatósági ügyekben nem utasítható.
Kezd tisztulni a magyar cégvilág

Kezd tisztulni a magyar cégvilág 

2015 harmadik negyedévében 54 százalékot csökkent a felszámolások száma 2014 azonos időszakához képest, ami igen jelentős zuhanás. Az ilyen mértékű csökkenés jó hír, mivel a felszámolások mellett a kényszertörlések és a végelszámolások száma is csökkent, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. A jó hírek ellenére azonban érdemes továbbra is körültekintően eljárni üzletkötés esetén.
Több mint ötezer magyar cég szűnt meg egy hónap alatt

Több mint ötezer magyar cég szűnt meg egy hónap alatt 

Több mint ötezer vállalkozás szűnt meg szeptemberben Magyarországon, ennyi törlés még soha nem volt egyetlen hónapban. „Nem lepődtünk meg az adaton, világos volt, hogy augusztusban jelentős ügyhátralék halmozódott fel a cégbíróságon, és az alacsony értéket ősszel ismét magasabbak követik” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten ügyvezetője. A céginformációs szolgáltató a következő hónapokban is sok törlésre számít.
Vihar előtti csend az építőiparban

Vihar előtti csend az építőiparban 

Augusztusban 258 építőipari cég szűnt meg Magyarországon, nem egészen a fele az első félévben megszokott havi öt-hatszáznak. A visszaesés – az összes társaság között tapasztalható megszűnési rátához hasonlóan – átmenetinek tekinthető. Szeptembertől újra rosszabb adatokra számít az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató, sok olyan eljárás van ugyanis folyamatban, ami megszűnéshez vezet.
Csak egy lélegzetvételnyi szünet

Csak egy lélegzetvételnyi szünet 

Mindössze 2272 cég szűnt meg Magyarországon augusztusban, ez rég nem látott alacsony szám. Bár az év nyolcadik hónapjában a szabadságszezon miatt hagyományosan kevés céget töröl a cégbíróság, az érték alulmúlja az elmúlt három év azonos havi adatait is. „Mindezek ellenére azt gondoljuk, hogy ősszel visszatérnek az első félévben látott havi négyezer megszűnést hozó idők” – mondja az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.
Pályázati felhívás végelszámolás alatt álló üzletrészre

Pályázati felhívás végelszámolás alatt álló üzletrészre 

Végelszámolás alatt áll a Váti Nonprofit Kft., a vállalakozás egyes vagyonelemeire most pályázhatnak az érdeklődők. Cikkünkből azt is megtudhatja, hol és hogyan teheti meg ajánlatát.
Sok esetben cégtáblacsere csak az újnak tűnő vállalkozás

Sok esetben cégtáblacsere csak az újnak tűnő vállalkozás 

A munkanapokat számolva naponta csaknem 60 cég szűnik meg felszámolással a feketelista.hu közleménye szerint. Az adatok azt mutatják, az újonnan alakulók pótolják a bezártakat, de sokszor ez valójában csak cégtábla cserét jelent.
Gyártani megéri, eladni nem?

Gyártani megéri, eladni nem? 

Az autógyárak dübörögnek Magyarországon, azonban a gépjármű-kereskedők már nem ennyire sikeresek. Több mint 12 ezer gépjármű-kereskedő működik hazánkban, amiből éves szintén közel 500 ellen indul felszámolási eljárás, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentésében. Ez az elmúlt 12 hónapra vonatkozóan közel 4 %-os bedőlési arányt jelent, ami magasabb, mint az országos 2,75 %-os fizetésképtelenségi arány, azonban korábban sokkal rosszabb volt a helyzet.
Bukja a bevételt, aki túl óvatos

Bukja a bevételt, aki túl óvatos 

Versenyhátrányba kerülnek azok a cégek, amelyek nem engedélyeznek utólagos fizetést partnereik számára, ezért az elmúlt években a kockázatok alaposabb felmérésével kezdtek védekezni a nemfizetések ellen. Felmérések igazolják ugyanis, hogy 30 %-kal több bevételt tudnak elérni azok a cégek, amelyek halasztott fizetést is engedélyeznek vevőiknek, mint azok, akik csak előrefizetés esetén szállítanak.
Ez még a válságnál is rosszabb

Ez még a válságnál is rosszabb 

Csaknem 600 cég szűnt meg Magyarországon áprilisban az építőiparban, miközben mindössze 250 új alakult. Ilyen mértékű leépülésre sohasem volt példa, még akkor sem, amikor a lánctartozások és a gazdasági válság egyszerre szedte áldozatait az ágazatban.

A cégek negyede eltűnt tavaly 

A közép-európai országok közül nálunk a legmagasabb a cégmegszűnések száma, az aktív vállalkozások negyede eltűnt tavaly, ezt a magas számot ugyan a cégalapítások valamennyire kiegyenlítik, de még így is zsugorodott a cégvilág.

A kényszertörlés lett az igazi mumus 

Az utóbbi három esztendőben a cégek mind nagyobb hányada kényszertörléssel tűnik el a gazdasági életből. Tavaly összesen 42 034 cég törlésére került sor, háromnegyedük kényszertörlés miatt volt kénytelen beszüntetni tevékenységét.

Idén újabb cégtörlési rekordra készülhetünk 

Nem tört meg a 2014 második felében indult cégtörlési hullám az év első hónapjában, ami azt mutatja, hogy a cégvilág konszolidációja 2015-ben is folytatódik és idén újabb cégtörlési rekordra számíthatunk.

A kis cégek országa maradunk 

Rekord közelében maradt a megszűnő cégek száma Magyarországon novemberben, így az év egészében szinte biztosan több mint 40 ezer céget töröl a cégbíróság a tavalyi 33 ezer után. Mivel a megszűnések növekedését csekély cégalapítási kedv kíséri, az év egészében akár 15 ezerrel is csökkenhet a működő társaságok száma. Ez azonban inkább pozitív, mint negatív fejlemény, hiszen még így is a „kis cégek országa” maradunk.

Csődhullám jöhet: nehéz év elé néznek a fuvarozók 

Idén rekordszámú felszámolási és kényszertörlési eljárás indult a szállítmányozási cégek ellen Magyarországon, közülük is a közúti fuvarozók állnak a legrosszabbul. Az útdíj tervezett emelése vagy kiterjesztése tovább ronthat a helyzeten.

Már nem az építőipar a mumus 

Egyre csökken a magyar vállalkozások száma, a cégbedőlések és a kényszertörlések következtében. A legkockázatosabb iparágnak most már nem az építőipar, hanem a vendéglátás számít. A cégek fizetési fegyelme viszont javult.

Megvan a rezsicsökkentés első áldozata 

Hétfői hatállyal felszámolás alá került a szolnoki kéményseprő-ipari szolgáltatásokat nyújtó Fűtéstechnikai Vállalkozó Kft.- több lap beszámolója szerint a cégnek a rezsicsökkentés miatt csökkentek drasztikusan a bevételei, amit nem tudtak máshonnan pótolni.

Óvodáskorú a magyar cégvilág 

A Lehman Brothers csődje óta eltelt hat évben összesen 184 982 hazai cég dobta be a törölközőt, helyükre viszont 286 249 új társaság lépett. Alaposan megfiatalodott tehát a hazai cégvilág, a vállalkozások mintegy fele hatévesnél nem idősebb.

Nagy a gond a magyar cégvilágban 

Nagy a gond a cégek megszüntetése és a csődvédelem területén. Hiába állnak rendelkezésre a követésre érdemes nyugat-európai vagy éppen szomszédos példák, Magyarországon elvétve találkozunk eredményes csődeljárással.

Még nem látszik a fellendülés a cégvilágban 

Minden eddiginél számosabb, összesen több mint tízezer cég szűnt meg idén a második negyedévben. Az első félév is negatív rekordot döntött, de jó jel, hogy a megszűnések mögött egyre kisebb számban jelenik meg okként a felszámolás, vagyis egyre kevesebb cég megy úgy tönkre, hogy kifizetetlen számlákat hagy maga után. A gazdasági növekedés pozitív hatásait még nem érezni a cégstatisztikán.

Egyre türelmetlenebbek a hitelezők 

Az elmúlt egy év alatt 14 683 cég ellen indult felszámolási eljárás. Munkanapokat számítva, naponta átlagosan 60 cég szűnt meg ilyen módon a magunk mögött hagyott esztendőben – és ez nem is rossz arány a korábbi évekhez képest.

Az ügyvezetőn is behajtható a tartozás, ha… 

Az új Ptk. különösen ügyel arra, hogy egy tartozásokat hátrahagyó, fizetésképtelenné vált cég ügyvezetőjén is be lehessen hajtani a tartozásokat, ám csak bizonyos feltételek teljesülése esetén – hangzott el a Piac & Profit és a BKIK közös konferenciáján.

Már a kocsma sem biztos üzlet 

Már nem igaz az a mondás, hogy kocsmát nyitni biztos üzlet, legalábbis ez olvasható ki a statisztikákból. A vendéglátásban naponta 8 cég ellen indul kényszertörlési eljárás, ezzel a szektor alulmúlta a sokáig negatív csúcstartó építőipart.

Tíz fontos jel, hogy valami nagyon nincs rendben 

A legjobb cégvezetők is képesek elsiklani olyan jelek felett, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a vállalat jövője veszélyben van, és sürgős lépéseket kell tenni a csőd elkerülése érdekében. Mutatunk tíz olyan tünetet, amik azt jelzik, hogy valami nagyon nincs rendben.

Tovább hígul a cégstruktúra 

Az első negyedévben 9583 cég szűnt meg Magyarországon, ez a tavalyi utolsó negyedév után a második legrosszabb három hónap a magyar gazdaság történetében. Március végén a 12 hónapra visszatekintő cégtörlési mutató 36 580-nál állt meg, ez 32,5 százalékkal magasabb érték, mint egy évvel korábban. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint a megszűnési hullám cégalapítási lázzal párosul, ami a vállalkozások további egészségtelen hígulását eredményezi.

Még mindig sokan próbálkoznak a kiskapukkal 

Februárban 608 cég szűnt meg Magyarországon az építőiparban. A jogszabályok szigorodása ellenére továbbra is sokan próbálnak visszaélni a jogi kiskapukkal, így a beinduló építőiparban újra tömegessé váltak a felszámolások és a cégalapítások is.

Kinek kell a kapuvári húsgyár? 

Újabb pályázatot írtak ki a felszámolók az egykori kapuvári húsgyár két cégének vagyonára, amelyet ezúttal is együttesen hirdettek meg. A korábbi pályázatok sorra sikertelenül zárultak.

A reorganizáció mentőöv lehet a sodródó vállalatoknak 

Még mindig riasztóan magas a megszűnő cégek száma Magyarországon: 2013. harmadik negyedévében 8511 cég szűnt meg. Pedig pénzügyi reorganizáció révén gyakran megmenthető és újraéleszthető egy-egy adósságspirálba került vállalkozás. A hosszú távra szóló folyamat során pénzükhöz juthatnak a hitelezők, és megmarad a tulajdonosok presztízse is. A reorganizáció viszont komoly kompromisszumokkal és erőfeszítéssel jár.

Olcsóbban adnák a Zalai Baromfifeldolgozót 

Mintegy 600 millió forint vételárért ismét meghirdetik a pacsai Zalai Baromfifeldolgozót, mert az első körben, 720 millió forint értékben nyilvánosan meghirdetett felhívásra egyetlen pályázat sem érkezett.

Hová tegyük a pénzünket? 

Megjelent a Piac&Profit legújabb száma, benne hasznos információkkal a bankbetéteket kiütő befektetési alapokról. Foglalkozunk azzal, hogy milyen az igazán jó alkalmazott, tippeket adunk az eredményes prezentáció elkészítéséhez és segítünk átlátni a felszámolási eljárás menetét.

Rekordsebességgel tisztul a cégvilág 

Rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon. Az elmúlt hat hónapban 16108 céget töröltek a cégbíróságok, ez 538-cal több, mint az eddigi rekordfélévben, azaz 2010 második felében. A cégalapítások alacsony száma miatt a cégfluktuáció máris csökken. Ez a trend fel is erősödhet, ha igaznak bizonyul az Opten szakértőinek előrejelzése, mely szerint legkésőbb 2014 első félévében a cégamortizáció is csökkenni fog.

Ha felszámoltatunk, vagy ha bennünket számoltatnak fel 

Manapság az üzleti életben egyre nagyobb gond a likviditás hiánya. A cégek többsége a kifizetések halogatásával igyekszik kezelni ilyen jellegű problémáját. Lassan mindenki tartozik mindenkinek. Mit tegyünk a kintlévőségeink behajtására? Ehhez ad gyakorlati eligazítást a Piac&Profit jogi szakmai partnere.

Áldozatai is lehetnek a júliusi rezsicsökkentésnek 

Szorult helyzetbe hozhatja a több mint kétezer közüzemi szolgáltató – és 35 ezer alkalmazottjuk – tekintélyes részét a júliusi rezsicsökkentés. Az Opten céginformációs szolgáltató előrejelzése szerint az érintett vízművek, csatornázási vállalatok és hulladékszállítók belső átszervezésekhez folyamodhatnak, veszteségeik egy részét megpróbálhatják áthárítani beszállítóikra, illetve elhalaszthatják beruházásaikat.

Mennyire kockázatos üzleti partnere? Megmutatjuk! 

Új kockázatossági mutatószámmal jelent meg a piacon Bisnode csoport. A Bisnode Rating a korábbinál meglepően nagyobb pontossággal jelzi előre a cégbedőléseket, és különíti el a rossz illetve jó vállalkozásokat.

A válság tovább szedi áldozatait 

Februárban a rövid hónap ellenére 2529 cég szűnt meg Magyarországon, adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Az adat – 14,4 százalékos növekedés a megelőző év februárjához képest – megerősíti az elmúlt hónapok erős növekedési trendjét. Ennél is rosszabb képet fest a cégvilágról az utolsó három hónapra visszatekintő megszűnési átlag, ami egy év alatt 26 százalékkal emelkedett.

Sorra hullanak az építőipari cégek 

Tartósan 50 százalék körüli növekedést mutat Magyarországon a megszűnő építőipari vállalkozások száma, amiben kétségkívül tetten érhető a válság tisztító hatása. A visszaeső cégalapítási kedv viszont azt támasztja alá, hogy a nyereséges működéshez a gazdasági körülmények még mindig nem adottak – még a felkészült vállalkozások számára sem.

Egyre kevesebb a cég, de nem kell aggódni 

Januárban biztossá vált, hogy a cégtörlések rendkívül magas, 60 százalék körüli növekedése nem átmeneti jelenség, hanem trendszerű változás, amely egyaránt tükrözi a piac megtisztulását a nem működő cégektől és a válság működő cégekre gyakorolt káros hatását. Eközben csökken az új cégalapítások száma, ami az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint inkább kedvező jelenség.

Soha még ennyi céghalál, s ez nem a vége 

Tavaly 28 305 cég szűnt meg Magyarországon, ez bő 4000-rel több, mint egy évvel korábban. „Az utolsó negyedévben soha nem látott mennyiségű cég szűnt meg Magyarországon, és ha a tendencia folytatódik, a megszűnések száma akár meg is duplázódhat" – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója.

Hiába szorgoskodtak a "Hangyák" 

Felszámolják a Kincsem Hungária Szövetkezet által alapított Kincsem-Hangya Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt-t (KH) − tudta meg a Napi.

Súlyos gondok a nagykereskedőknél 

Rohamosan romlik a helyzet a nagykereskedelem területén: a bedőlési arány 5,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 4,5 százalékról, s az érték durván az országos átlag, 4,21 százalék fölé került a Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl döntéstámogató céginformáció szolgáltató adatai szerint.

Kétszer annyi cég alakul, mint amennyi megszűnik 

Az elmúlt egy esztendőben – 2011 és 2012 szeptembere között – 24 929 gazdasági társaságot töröltek a cégnyilvántartásból, miközben ugyanez idő alatt 45 922 új vállalkozás bejegyzésére került sor. A megelőző év adataihoz képest 2 százalékkal kevesebb céget töröltek és 9 százalékkal kevesebb új gazdasági társaságot alapítottak.

Kapuvár sorsára jut a Gyulai Húskombinát is 

Leállhat a termelés a Gyulai Húskombinátban a jövő héten, a termelést a cég nem tudja finanszírozni, a számlavezető bankok zárolták a kifizetéseket. A nagy múltú élelmiszeripari cég ellen kedden rendelt el felszámolást a bíróság.

Segítséget kap a kormánytól a kapuvári húsgyár 

A rendkívüli intézkedésekre szolgáló tartalékból 53,9 millió forintot csoportosít át egy keddi határozatával a kormány a Kapuvári Hús Zrt., mint stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet felszámolási eljárásával kapcsolatos feladatok ellátásának.

Kettészakad a gazdaság, lemaradnak a nehéz helyzetben lévő cégek 

Már 4,21 százalékon áll a cégek bedőlési aránya, míg egy évvel korábban ez a szám „csak” 3,44 százalék volt. Ha a jelenlegi tendencia tovább folytatódik, jövő júliusra valószínűleg az 5 százalékot is túllépi a mutató. A rossz eredményeket tetézi, hogy az elmúlt három hónapban a cégek átlagos számlafizetési késedelme is jelentően meghaladta a 2011-es év azonos időszakának értékét, azaz még mindig nem lehet a gazdasági válságból kivezető útról beszélni – derül ki a a Bisnode Csoporthoz tartozó döntéstámogató céginformáció szolgáltató, a PartnerControl elemzéséből. A felmérés 2012 harmadik negyedéve vonatkozásában vizsgálja a magyar gazdaságban a vállalkozások összetételét, az iparágak jelentőségének, kockázatosságának állapotát, változását, a fizetési késések alakulását.

Havonta kétezer cég tűnik el 

A harmadik negyedévben 5628 céggel szemben indult felszámolási eljárás. Ezzel az éven belül felszámolás alá kerülő cégek száma megközelítette a 18 ezret. A végelszámolások csökkenést mutatnak, mert a kényszer-végelszámolást felváltotta a kényszertörlés.

Félrevezető adatok: nincs javulás az építőiparban 

Augusztusban az ágazati adatokban nem volt tetten érhető az építőipar válsága, de ez nem jelenti a kilátások javulását. „Sokkal inkább a szezonális hatások és a megváltozott jogszabályok vezettek kedvezőbbnek tűnő eredményre, ám nem kétséges, hogy a közeljövőben egyre több cég szűnik meg az ágazatban” – értékelte a helyzetet az adatokat közzétevő Opten céginformatikai szolgáltató ügyvezetője.

Szabadságon voltak a bírók, zuhant a cégbedőlések száma 

A tavaly augusztusinál néhánnyal kevesebb, pontosan 1307 cég jutott a felszámolás sorsára idén augusztusban. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint az adat - figyelembe véve a havi kilengéseket - illeszkedik a felszámolások növekedési trendjébe.

Aktívan alakítják a cégvilágot a hatóságok 

Júliusban már az egymást követő harmadik hónapban volt 2200 fölött a megindított felszámolási eljárások száma. Míg korábban egyszer sem érte el a 2200-at a mutató, és 2000 fölé is mindössze kétszer emelkedett, addig az elmúlt három hónap átlaga 2328 felszámolás. Az adatokat közlő Opten céginformációs szolgáltató szerint a jelenség mögött az aktív hatósági munka áll.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe 

Már minden második magyar vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben.

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Társadalom

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe 

Már minden második magyar vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo