Módosul a csődtörvény

Módosul a csődtörvény; az Országgyűlés elé terjesztett javaslat szerint a jövőben a felszámolók névjegyzékét vezető hatóságként – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter helyett – a tárca önálló szervezeti egysége jár el, amely azonban hatósági ügyekben nem utasítható.

Kép: Pixabay

A felszámolói névjegyék vezetése a névjegyzékbe való felvételt, továbbá a névjegyzékkel kapcsolatos adatváltozások bejegyzését jelenti. Az önálló szervezeti egység által hozott közigazgatási hatósági döntések fellebbezéssel nem, csak bírósági felülvizsgálat keretében támadhatók meg.

Az év elejétől a felszámolási eljárásban szükségessé váló árverés és pályázat útján történő értékesítés csak elektronikusan – az elektronikus értékesítési rendszer alkalmazásával – történhet. A módosítás lehetővé teszi, hogy aki licitált, az az árverés eredményének megállapításáról, valamint a pályázat értékeléséről készült jegyzőkönyvet – kérelemre – megkaphassa. Az indoklás szerint ezzel ellenőrizhető az, hogy a felszámoló a jogszabályi rendelkezéseket megtartotta-e.

A módosítás egy másik pontja kimondja: nem kell felmenteni a folyamatban lévő eljárásban azt a vagyonfelügyelőt vagy felszámolót, aki megfelel a feladat ellátásához szükséges feltételeknek, de a pályázati keretszám miatt nem került be a felszámolók névjegyzékébe. Róluk a felszámolók névjegyzékét vezető szerv közhiteles hatósági nyilvántartást vezet, ugyanolyan adattartalommal, mint a névjegyzékbe felvett felszámolókról. A névjegyzéket vezető szerv ellátja a szakmai beszámoltatásukkal és hatósági ellenőrzésükkel összefüggő feladatokat is.

Az előterjesztés kiterjeszti a felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy által teljesítendő szakmai továbbképzési kötelezettség határidejét 2016. június 30-ig. A módosítás felhatalmazza az állami vagyon felügyeletéért felelős minisztert, hogy – az igazságügyért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítsa meg a felszámolóbiztosok szakmai továbbképzésének megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó részletszabályokat.

Vállalkozón is segíthet a magáncsőd
A magáncsődöt szabályozó törvény mellett megjelent egy sor rendelet is, amelyekkel együtt már igen bonyolult rendszerré állnak össze az adósságrendezési eljárás szabályai.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo