Áldozatai is lehetnek a júliusi rezsicsökkentésnek

Szorult helyzetbe hozhatja a több mint kétezer közüzemi szolgáltató – és 35 ezer alkalmazottjuk – tekintélyes részét a júliusi rezsicsökkentés. Az Opten céginformációs szolgáltató előrejelzése szerint az érintett vízművek, csatornázási vállalatok és hulladékszállítók belső átszervezésekhez folyamodhatnak, veszteségeik egy részét megpróbálhatják áthárítani beszállítóikra, illetve elhalaszthatják beruházásaikat.

A kormány legújabb intézkedései értelmében július 1-jétől 10 százalékkal csökkennének a víz- és csatornadíjak. Ugyanennyivel mérsékelnék a szemétszállítás tavaly áprilisi árainak inflációval emelt értékét, ami a KSH adatai alapján a jelenlegi díjakhoz képest átlagosan 20 százalék csökkenést is jelenthet.

Gyorsan cserélődnek e területeken a cégek

Az Opten céginformációs szolgáltató Cégfluktuációs Indexe (Opten – CFI) azt mutatja, hogy a 2012-es évben a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási ágazatban is 10 százalékot meghaladó fluktuáció volt jellemző, és a három terület a megelőző években is hasonló értékeket produkált.

A CFI az adott időszakban az adott ágazatban és régióban újonnan alakult és megszűnt cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működő vállalkozások számához. „Különösen gyorsan cserélődnek a cégek a hulladékgazdálkodási ágazatban, ahol a CFI 2010 óta folyamatosan 13 százalék körüli értéket ért el, idén pedig a rendelkezésre álló adatok szerint a 14 százalékot is meghaladhatja, amivel jóval felülmúlja az országos átlagot” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Súlyos jövedelmezőségi problémák

Ha feltételezzük, hogy az egyes cégek bevételeinek túlnyomó része főtevékenységükből és a lakossági szolgáltatásokból származik, egyértelműen körvonalazódik a kép, hogy egy 10 százalékos díjmérséklést csak úgy tudnak lenyelni a vállalkozások, hogy egyéb költségeiket visszafogják. A díjcsökkentést meg lehet próbálni „ráerőszakolni” a beszállítói láncra, de valószínűleg a legtöbb mérlegsoron keresgélni fogják a vállalatok a hiányzó fedezetet pótlását.

A legutóbbi beszámolók szerint a működő vízművek 26 százaléka, a csatornázási vállalatoknak pedig mintegy 40 százaléka már a jelenlegi díjak mellett is veszteséges vagy nulla jövedelmezőségű. A díjak csökkentése mindhárom ágazat számára problémát jelenthet, de különösen nehéz helyzetbe hozza a vízműveket és a hulladékszállító cégeket, amelyeknek amúgy is igen gyenge a jövedelmezősége.

Nőni fog a végrehajtások száma

Az Opten előrejelzései szerint 2013-ban mindhárom ágazatban jelentősen nőni fog a végrehajtások száma. A vízművek esetében növekvő tendenciát mutat a végelszámolások aránya is, a csatornázás  és a hulladékgazdálkodás esetében azonban csökkenni látszik az érték. „A díjak változását differenciáltan fogják kezelni a vállalatok, de többeknél várható a beruházások elhalasztása és az érintett cégek átstrukturálása” – jósolja az Opten igazgatója.

 

 

Véleményvezér

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.
Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök 

Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.
A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb 

A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.
Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott

Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott 

Gyanús az ukránoknak a magyar külügyminiszter.
A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait

A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait 

A kormány nem tud leszállni a Bige-családról.
Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe 

Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo