Szlovákiában 200 ezernél alig több, Magyarországon közel 600 ezer cég szerepel a nyilvántartásban. (Még mindig minden ötödik magyarra jut egy cég, rettenetesen elaprózódott a cégstruktúra, ami egyenesen a versenyképességünket fenyegeti.) 2013-ban a szomszédos országban 507 fizetésképtelenségi eljárásra 394 csődeljárás jutott. Magyarországon a helyzet szinte összehasonlíthatatlanul rosszabb, hiszen nálunk tavaly a 13,5 ezer felszámolás és végelszámolás mellett csupán 129 csődeljárás indult. Bár a csődeljárások száma az elmúlt években enyhén nőtt, a helyzet továbbra is a kudarc szóval jellemezhető a legjobban. Az első félév statisztikája szintén arról árulkodik, hogy az idén sem lesz áttörés. Hiába állnak rendelkezésre a követésre érdemes nyugat-európai vagy éppen szomszédos példák, Magyarországon elvétve találkozunk eredményes csődeljárással – írta együttműködő partnerünk, a Reconcept blog legfrissebb bejegyzésében.
A csődeljárás célja
A csődeljárás során a bajba került társaságnak lehetősége van olyan jelentős szervezeti és strukturális változások bevezetésére, amelyek segítségével a gazdálkodási körülményei ismét fenntarthatóvá válhatnak. A csődeljárás alatt kibontakozó tárgyalási folyamat célja az, hogy a hitelezők többsége elfogadja a nyereséges működést helyreállító, úgynevezett reorganizációs tervet. Ez a terv tartalmazza a hitelezők számára ajánlott kielégítés mértékét és formáját, valamint azt a jövőre vonatkozó üzleti koncepciót is, amely forrást teremthet a hitelezők kifizetéséhez.
A csődeljárást az adós vállalat kérésére bíróság rendeli el. Az eljárás időtartama alatt a társaság a meglévő tartozásaira fizetési haladékot kap, miközben a vállalkozás működése a kirendelt vagyonfelügyelő és az ügyvezető közös irányítása mellett folytatódhat. Az eljárás határideje 120 nap, de az a hitelezők többségének jóváhagyásával meghosszabbítható. Ha a társaság működési szinten nyereséges, akkor így lehetősége van némi készpénztartalék képzésére, melyet átalakításokhoz, leépítésekhez, átszervezésekhez használhat fel. Csődvédelem nélkül a működés racionalizálását célzó lépéseket a rövid távú érdekeiket előtérbe helyező hitelezők gyakran, akár jogi eljárások indításával is megakadályozhatják.
A csődeljárások hazai súlytalanságáért az érintettek és a szabályozás egyaránt okolhatók. A bajba került vállalkozások többsége el sem jut addig a felismerésig, hogy számukra a csődeljárás esélyt teremthet a talpra állásra, ráadásul többnyire az eljárás előkészítéséhez szükséges szakértelemmel és türelemmel sem rendelkeznek.
A banki finanszírozók részéről az esetek túlnyomó többségében hiányzik a többi hitelezővel és az adóssal kötendő megegyezéshez szükséges konstruktivitás és készség. A szinte minden eljárásban hitelezőként szereplő NAV még akkor sem szavaz meg semmilyen adósságcsökkentési konstrukciót, ha a merev álláspontja miatt bekövetkező felszámolás során egy fillér sem térül meg a követeléséből.(Bár néha még a NAV is megkegyelmez.)
A csődeljárást irányító vagyonfelügyelők („főállású” felszámolók) általában nem rendelkeznek elegendő tapasztalattal és szaktudással a megegyezések kialakításához, a felek „egy hajóba ültetéséhez”. A vagyonfelügyelőnek nem áll érdekében az egyezség: amennyiben sikertelen a csődeljárás, úgy jön a felszámolás, amelyet az esetek többségében felszámolóként a korábbi vagyonfelügyelő irányít, ráadásul az új státuszban a törvény az előzőnél magasabb díjakat biztosít számára.
A szabályozás egyre sürgetőbbé váló átalakítása során az alábbi gondolatokat lenne célszerű figyelembe venni:
Adózási és adminisztratív támogatást kell biztosítani a csődegyezséget elősegítő hitelezőknek.
A szabályozásnak ösztönöznie kell a bankok konstruktívabb, nyitottabb hozzáállását.
A vagyonfelügyelői és a felszámolói licencet szét kell választani.
A vagyonfelügyelő díjazásának mértékét a hitelezői megállapodás sikerességéhez és működőképességéhez kell igazítani.
A szabályozásnak elő kell segítenie a cég működéséért, a cégben dolgozó alkalmazottakért felelősséget viselő vállalkozói mentalitás hazai meghonosodását. Az eddigieknél jóval szigorúbban kell szankcionálni az össznépi sporttá váló ügyeskedést a felszámolások során. A szabályozást úgy kell kialakítani, hogy az etikátlan és tisztességtelen üzleti viselkedés kockázata jóval nagyobb legyen, mint a bevetésével elérhető nyereség.
