Nagy a gond a magyar cégvilágban

Nagy a gond a cégek megszüntetése és a csődvédelem területén. Hiába állnak rendelkezésre a követésre érdemes nyugat-európai vagy éppen szomszédos példák, Magyarországon elvétve találkozunk eredményes csődeljárással.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: SXC

Szlovákiában 200 ezernél alig több, Magyarországon közel 600 ezer cég szerepel a nyilvántartásban. (Még mindig minden ötödik magyarra jut egy cég, rettenetesen elaprózódott a cégstruktúra, ami egyenesen a versenyképességünket fenyegeti.) 2013-ban a szomszédos országban 507 fizetésképtelenségi eljárásra 394 csődeljárás jutott. Magyarországon a helyzet szinte összehasonlíthatatlanul rosszabb, hiszen nálunk tavaly a 13,5 ezer felszámolás és végelszámolás mellett csupán 129 csődeljárás indult. Bár a csődeljárások száma az elmúlt években enyhén nőtt, a helyzet továbbra is a kudarc szóval jellemezhető a legjobban. Az első félév statisztikája szintén arról árulkodik, hogy az idén sem lesz áttörés. Hiába állnak rendelkezésre a követésre érdemes nyugat-európai vagy éppen szomszédos példák, Magyarországon elvétve találkozunk eredményes csődeljárással – írta együttműködő partnerünk, a Reconcept blog legfrissebb bejegyzésében.

A csődeljárás célja

A csődeljárás során a bajba került társaságnak lehetősége van olyan jelentős szervezeti és strukturális változások bevezetésére, amelyek segítségével a gazdálkodási körülményei ismét fenntarthatóvá válhatnak. A csődeljárás alatt kibontakozó tárgyalási folyamat célja az, hogy a hitelezők többsége elfogadja a nyereséges működést helyreállító, úgynevezett reorganizációs tervet. Ez a terv tartalmazza a hitelezők számára ajánlott kielégítés mértékét és formáját, valamint azt a jövőre vonatkozó üzleti koncepciót is, amely forrást teremthet a hitelezők kifizetéséhez.

A csődeljárást az adós vállalat kérésére bíróság rendeli el. Az eljárás időtartama alatt a társaság a meglévő tartozásaira fizetési haladékot kap, miközben a vállalkozás működése a kirendelt vagyonfelügyelő és az ügyvezető közös irányítása mellett folytatódhat. Az eljárás határideje 120 nap, de az a hitelezők többségének jóváhagyásával meghosszabbítható. Ha a társaság működési szinten nyereséges, akkor így lehetősége van némi készpénztartalék képzésére, melyet átalakításokhoz, leépítésekhez, átszervezésekhez használhat fel. Csődvédelem nélkül a működés racionalizálását célzó lépéseket a rövid távú érdekeiket előtérbe helyező hitelezők gyakran, akár jogi eljárások indításával is megakadályozhatják.

Keleten még jobban kell figyelni az üzletkötésnél
Egyértelműen látszik az ország kelet–nyugat irányú széttagoltsága, mivel a keleti országrészben jóval nagyobb valószínűséggel válnak fizetésképtelenné a cégek, mint nyugaton. Ráadásul a támogatásoknak köszönhetően az összes működő cég számához viszonyítva több új vállalkozást is alakítanak keleten, így ebben a régióban még körültekintőbb odafigyelést igényel az üzletkötés, derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből.
Okok és megoldások

A csődeljárások hazai súlytalanságáért az érintettek és a szabályozás egyaránt okolhatók. A bajba került vállalkozások többsége el sem jut addig a felismerésig, hogy számukra a csődeljárás esélyt teremthet a talpra állásra, ráadásul többnyire az eljárás előkészítéséhez szükséges szakértelemmel és türelemmel sem rendelkeznek.

A banki finanszírozók részéről az esetek túlnyomó többségében hiányzik a többi hitelezővel és az adóssal kötendő megegyezéshez szükséges konstruktivitás és készség. A szinte minden eljárásban hitelezőként szereplő NAV még akkor sem szavaz meg semmilyen adósságcsökkentési konstrukciót, ha a merev álláspontja miatt bekövetkező felszámolás során egy fillér sem térül meg a követeléséből.(Bár néha még a NAV is megkegyelmez.)

A csődeljárást irányító vagyonfelügyelők („főállású” felszámolók) általában nem rendelkeznek elegendő tapasztalattal és szaktudással a megegyezések kialakításához, a felek „egy hajóba ültetéséhez”. A vagyonfelügyelőnek nem áll érdekében az egyezség: amennyiben sikertelen a csődeljárás, úgy jön a felszámolás, amelyet az esetek többségében felszámolóként a korábbi vagyonfelügyelő irányít, ráadásul az új státuszban a törvény az előzőnél magasabb díjakat biztosít számára.

A szabályozás egyre sürgetőbbé váló átalakítása során az alábbi gondolatokat lenne célszerű figyelembe venni:

Adózási és adminisztratív támogatást kell biztosítani a csődegyezséget elősegítő hitelezőknek.

A szabályozásnak ösztönöznie kell a bankok konstruktívabb, nyitottabb hozzáállását.

A vagyonfelügyelői és a felszámolói licencet szét kell választani.

A vagyonfelügyelő díjazásának mértékét a hitelezői megállapodás sikerességéhez és működőképességéhez kell igazítani.

A szabályozásnak elő kell segítenie a cég működéséért, a cégben dolgozó alkalmazottakért felelősséget viselő vállalkozói mentalitás hazai meghonosodását. Az eddigieknél jóval szigorúbban kell szankcionálni az össznépi sporttá váló ügyeskedést a felszámolások során. A szabályozást úgy kell kialakítani, hogy az etikátlan és tisztességtelen üzleti viselkedés kockázata jóval nagyobb legyen, mint a bevetésével elérhető nyereség.

Ha fizetni kéne, de nincs miből
A mai gazdasági helyzetben bárkivel megeshet, hogy valamit nem tud határidőre kifizetni. A megoldáshoz viszont fontos, hogy ne várjuk, hogy maguktól rendeződnek a dolgok! Szakértőnk, Vuray György segít, mit tegyünk, ha a NAV-nak, egy szállítónak vagy a banknak tartozunk.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo